Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Nemzetben (32.o.) Fáy Zoltán Ereklyevadászat címmel ír arról, hogy lengyel rajzfilmsorozat készül a 2005 április 2-án elhunyt II. János Pál pápáról. A cikkíró megállapítja: „Szédítően rövid idő alatt bontakozott ki II. János Pál pápa kultusza. Amikor megválasztása után, 1978. október 16-án este a Szent Péter téren összegyűlt tömeghez szólt, azonnal megkedveltette magát az ünneplőkkel, és különleges személyisége átsugárzott a kor médiumain is. Úgy látszik, a halálával sem csökkent népszerűsége. Arcképét, életét, tanítását kulcstartóktól kezdve a rajzfilmekig számtalan formában fedezhetjük fel…

Nem nehéz megjósolni, hogy a pápa személye még számtalan alkotásban fog felbukkanni, s időnként bizonyára erősen provokatív szándékkal torzítják majd el alakját. A legalkalmasabb időpont a boldoggáavatás lesz, hiszen ekkor az egész világon megemlékeznek majd a pápáról, és a koncentrált médiafigyelem jótékony hatást gyakorolhat az üzletre is. De fölösleges lenne emiatt bánkódni. Az üzlet ugyanis nem sokat változtat azon a tényen, hogy a XX. század legnépszerűbb és legismertebb személyisége Karol Wojtyla, akinek különleges varázsa még életében spontán módon kialakuló kultusz alapját teremtette meg.”

Hazai hírek

A Népszabadságban (Veres püspök… 5.o.) Veres András szombathelyi megyéspüspök nyilatkozik annak kapcsán, hogy egyike azoknak az egyházi vezetőknek, akiket a bíróság közszereplőnek minősített. A főpásztor elmondta: „Senki nem szeretné megtiltani, hogy a kutatók számára hozzáférhetők legyenek az egyházakkal kapcsolatos dokumentumok, a történészek eddig is szabadon vizsgálhatták a levéltári anyagokat. Az a kérdés, hogy közszereplők-e az egyházi vezetők, az egyház szabadságának védelme miatt fontos. Az állam és az egyház szétválasztásának elve azt jelenti, hogy az állam tudomásul veszi: az egyház a maga alkotta törvények szerint működik.

Amennyiben az egyházi vezetőket a bíróság jogerősen közszereplőknek nyilvánítaná, akkor az állami hatóságok mintegy felhatalmazást kapnának arra, hogy kívülről nyomást gyakoroljanak az egyházakra. Mint azokban a szomorú időkben, amikor még abba is beleszóltak, hogy kit lehet kinevezni püspöknek… Ha a fellebbezés nyomán a bíróság nem változtatja meg a döntését, akkor Magyarországon veszélybe kerülhet az egyházak önállósága… Remélem, hogy csak elvi lehetőségről beszélhetünk, hisz tudtommal demokráciában élünk, nem pedig diktatúrában. Ettől még – nem győzöm hangsúlyozni – elfogadhatatlan az első fokon hozott bírósági döntés. Az ide vonatkozó törvény szerint azok számítanak közszereplőknek, akik feladatszerűen alakítják a politikai közvéleményt. Ennek alátámasztására a bíróság a püspöki konferencia körleveleit és az iskolatámogatási vitában közzétett katolikus állásfoglalásokat hozta példaként. De hát ilyen alapon mindenki közszereplő, aki közéleti ügyekben véleményt mond! Demokráciában természetes, hogy politikai, erkölcsi, társadalmi és szociális kérdésekről, mint mindenki más, a püspöki konferencia is kifejti az álláspontját. Ebből semmiképpen sem következik, hogy az egyház ’feladatszerűen’ foglalkozik a politikai közvélemény alakításával. Nem is foglalkozhat! Katolikus papok se párttagok, se parlamenti képviselők nem lehetnek, el sem indulhatnak a választáson. Továbbá: a körleveleket és a nyilatkozatokat, amelyekre a bíróság hivatkozik, a konferencia tette közzé, mint testület, és nem az elnök, az elnökhelyettes vagy a titkár.”

Azzal kapcsolatban, hogy 2002-ben önként átvilágíttatta magát, Veres András elmondta: „Elég sokáig vívódtam, hogy kikérjem-e a velem kapcsolatos iratokat. Soha nem volt dolgom a politikai rendőrséggel, nem azért aggódtam, hogy rám nézve terhelő dokumentumok is előkerülhetnek. Attól féltem, hogy esetleg rólam írt valaki valamit. Nem tudtam felmérni, milyen hatással lesz rám, ha elolvasok egy ilyen jelentést. Hogyan fogok tekinteni arra az emberre, akit addig talán a barátomnak véltem? Képes leszek-e barátian viszonyulni hozzá? Aztán erőt gyűjtöttem, felkerestem a levéltárat. Mivel nem találtak semmit, a kételyeim is hiábavalónak bizonyultak.”

A püspök azért várt évekig a bejelentéssel, mert a magánügyének tartotta, „és most se hoztam volna nyilvánosságra, ha nincs ez a szerencsétlen bírósági eljárás. Úgy éreztem, a látszatát is kerülnöm kell annak, hogy a múltamat takargatom.” Veres András úgy tudja, hogy a püspöki konferencia tagjai közül Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáton kívül is többen kikérték már a papírjaikat, de neveket nem említett, mert „ez meg az ő magánügyük.”

Az interjú alatt közli a lap Majtényi Károly volt adatvédelmi biztos nyilatkozatát: „A magánélet védelme tekintetében a közfeladatokat ellátó személyek és a közszereplők nem ugyanazokat a jogokat élvezik, mint a magánemberek. Míg a közfeladatokat ellátó személyekkel – így a politikusokkal – részletes jogszabályok foglalkoznak, a közszereplőkről csak kevés eligazítást adnak a törvények. Az egyházak esetében sincsenek pontos, jól alkalmazható szabályok. Ezek kidolgozása a törvényhozás feladata lenne. A parlament ezt a feladatot nem akarja, és nem is képes elvégezni.”

A Magyar Nemzet (34.o.) Isten mattja címmel mutatja be a 80 éves Kertész Tivadar Mária szerzetest, aki több évet töltött a Rákosi- és Kádár-rendszer börtönében, amiért mindvégig kitartott Krisztus-hite mellett. A szerzetes atya felidézi, hogy 1944-ben harmincnégyen tettek fogadalmat a La Salette-i szabályzatra. „Ennek első pontja: az Istenanya rendje tagjainak szeretniük kell Istent minden dolog felett, felebarátjukat pedig, mint önmagukat. Továbbá ennek a rendnek a tagjai ’egy szív, egy lélek’ kell hogy legyenek Jézus Krisztus szeretetében… Az új tagokat jól ki kell képezni a keresztény erényekre, az alázat, a szeretet, az engedelmesség, a lemondás, a szelídség gyakorlására. Ez különösen fontos szempont volt a bolsevista diktatúra, az üldöztetés éveiben, és főként az, hogy a rend tagjainak kötelező volt a hallgatás a kívülállókkal szemben. Ez több rendtagot megvédett a börtöntől.”

Kertész atya emlékeztetett rá: az utóbbi két évszázadban Szűz Mária sok jelenésében szólt az emberiséghez, így 1846 szeptemberében a franciaországi Alpokban, La Salette falucskában. A Szent Szűz jövendölése nemcsak az emberiség földi életének befejező szakaszával foglalkozott, hanem kiemelte a papok szerepét, példaadásukat, és figyelmeztette a rossz életű papokat is, hogy térjenek vissza a jó útra. Ennek jelentőségét felismerte IX. Piusz pápa, akinek utasítására a jelenés megkapta a hivatalos egyházi elismerést. A következő pápa, XIII. Leó alatt viták kezdődtek, de ez a pápa is a jelenés védelmezői közé tartozott. II. János Pál pápa ugyancsak kiemelt tiszteletet mutatott a La Salette-i jelenés iránt, amelyre többször hivatkozott beszédeiben. A szerzetes atya megjegyezte, hogy a magyar katolikus egyház sokáig nem hangsúlyozta a La Salette-i jelenés jelentőségét, „nyilván mert kemény ítéletet fogalmazott meg a papsággal szemben.”

Kertész Tivadar Mária elmondta azt is, hogy amikor zsákokat cipelt a Chinoinban, „addig sem malmoztam, mert irodalmi kört vezettem, az egyik vendégünk Szabó Magda volt. Végül is annyira meg volt elégedve velem a párttitkár, hogy a gyógyszergyár újságjánál lettem külsős újságíró. Szabad időmben filmklubot vezettem, a pesterzsébeti művelődési házban megszerveztem a ’Huligánok színpadát’, amire nagyon büszke vagyok, nagy pedagógiai tettnek tartom. Még az Esti Hírlap is írt rólam, hogy nem a rendőröknek kell szót érteniük az utcára került gyerekekkel, hanem úgy kellene kezdeni, ahogyan azt Kertész népművelő teszi. Neveltem az ifjúságot Isten partizánjaként. Húsz éve foglalkozom narkósokkal, alkoholistákkal és hajléktalanokkal. Szűz Márián keresztül itt találtam meg missziós területemet. Nyugdíjasan is dolgozom. Kaposvártól Kassáig felnőtt lelki csoportjaim vannak, akik várnak rám. Időnként leutazom a híveimhez, ez az életem. Ebben a gyűlölködő világban azt hirdetem, hogy meg kell bocsátani, csak szeretettel lehet legyőzni az ármányt és a hazugságot.”

Magyar Kurír