Napi sajtószemle

A Magyar Nemzetben (7.o.) Csontos János Iskolai számtanpélda címmel ír arról, hogy az oktatási rendszer lassacskán összeomlással fenyeget, így már fel sem tűnik, hogy a periferikusnak tekintett szegmensekre – például az egyházi és szerzetesrendi iskolákra – alig vetül némi fény, pedig a speciális gondok attól még léteznek, hogy az általános problémák mindent elborítanak. A szerző a Szent Benedek Általános Iskola és Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumot említi, amelyen az oktatás ugyan tizenkét évfolyamos, de választható a tizenhármas változat is. „A nulladik évfolyam az angoltudás elmélyítését szolgálja, a többi tárgyat csak szinten tartják. Sajátos az is, hogy a nemzeti érzelemre való nevelést a globalizmus anyanyelvének átplántálásával párosítják. A plusz egy év nem nagyon tetszik a bürokratáknak, főként, hogy ez az egyetlen két tannyelvű katolikus iskola a fővárosban… A rend karizmái között szerepel a társadalom szolgálata is, amelyet mindenütt a nemzeti hagyományokra támaszkodva igyekeznek megvalósítani. A nemzetközi hálózat ugyanakkor nyitottá teszi az oktatási filozófiát: természetes például, hogy a vallásos tanulók akár nyári csoportos írországi hitgyakorlaton vegyenek részt… Évente két-három napos vidéki elmélkedésre is elvonulnak, ám a szellem korántsem vaskalapos. Előfordul olyan is, hogy a tanuló lázad, vagy kételyei támadnak – ilyenkor segít az eligazodásban például a szeminarista Csaba testvér Erdélyből, vagy a detroiti János atya, aki kiválóan megtanult magyarul.” A cikkíró leszögezi, hogy ennyiből is látható, „léteznek iskolák a magyar közoktatási rendszerben, amelyeket speciális voltuknál fogva más intézmények egyszerűen nem képesek kiváltani. Ezért is vérlázító, hogy az egyházi-rendi iskolákat a szép alkotmányos elvek ellenére súlyos hátrányos megkülönböztetés sújtja korunk Magyarországán. Egy tanulóra az állami alapkvóta eddig 204-262 ezer forint volt, az egyházi kiegészítő normatíva pedig 129 ezer forint. Az állami iskolák azonban rendszerint sokkal több kiegészítő normatívához jutnak a gyakorlatban – ennek mértéke nagyban függ a helyi önkormányzattól. Az egyháznak nem nagyon van miből kiegészítést adni (a gazdasági hátterét, például a birtokait annak idején államosították), és fokozottan így van ez a szerzetesrendek esetében. A Szent Benedek-iskolának például sikerült újabb öt évre megújítani az I. kerülettel a szerződését, de csak a kerületi gyerekek után kapnak kiegészítést, s belőlük arányaiban kevés van. Gondot okoz még az ingatlan fenntartása is: az 1700-as évek végétől a kapucinus rendházként működő, visszaadott egyházi épület nem az iskola tulajdona, azt használatra kapják a kapucinus rendtől, a muzeális értékű ingatlan fenntartási költségei pedig igen magasak.” Csontos arra is felhívja a figyelmet, szeptembertől a fejkvótát a csoportkvóta váltja fel. „Ez azt jelenti, hogy a törvényalkotók a hasukra ütöttek, s azt mondták: minden osztály kapjon egy szorzót, amivel meg kell szorozni a vizek fölött lebegő ideális 2,55 millió forintot. A szorzót leginkább az osztálylétszám befolyásolja: ha sokan vannak egy csoportban, a szorzó akár kettő és három, sőt három fölé is felkúszható. Könnyen belátható viszont, hogy a mechanikus csoportlétszám-növelés, amely nyilván a pedagógusbéreken kíván takarékoskodni, gyakorlatilag elsüllyeszti például a kiscsoportos nyelvoktatást az általános és középiskolákban. A gazdasági vezetők bőszen számolnak, de egyelőre úgy tűnik: a maximum esetében sem jön ki annyi támogatás egy-egy tanulóra, mint a régi fejkvótarendszerben. Ez pedig nem jelent egyebet, mint burkolt normatívacsökkenést: az állam mindennemű minőségi szempontrendszer vagy versenyeztetés nélkül, kizárólag elvonásban gondolkodik.”

Magyar Kurír