Napi sajtószemle

A Népszabadság Hétvége című mellékletében (3.o.) Friss Róbert A történelmi Jézus nyomában címmel csaknem egy oldalon keresztül ismerteti Michael Baigent A Jézus-rejtélyek című, a Jokerex Kiadónál megjelent könyvét. A cikk szerzője szerint az 1948-ban Új-Zélandon született, szigorú katolikus családban nevelkedett, 1976-tól Angliában élő író igen nagy tájékozottságot mutat az Ó- és az Újszövetség témakörében, számtalan korabeli és később kelt evangéliumot, iratot, tanulmányt ismer és idéz, vet össze, s több mint 400 oldalalt szentel meggyőződése igazolására: „a történelmi Jézus nem lehet azonos a hit azon Jézusával, akit a teológia tálal elénk.”

Ugyancsak a Népszabadság Magyar csodák… (17.o.) magyar építészeti csodákat ismertető sorozatában ezúttal az 1256-ban felszentelt jáki templomot mutatja be, kiemelve: „A jáki templom egy évezred történelmét sűríti robusztus falai közé. Az építőkövek között megtalálhatók a római Savaria romjai, a fejüket vesztett apostolszobrok emlékeztetnek a török időkre, s itt-ott még a barokk kori átépítés nyomai is fellelhetők. A nagyobb utólagos toldásokat azonban eltüntette Schulek Frigyes és Gyalus László, amikor a XIX. és XX. fordulóján itt végezte el Magyarország egyik első korszerű műemlék-helyreállítását.”

A Magyar Nemzetben Kincs… (23.o.) Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója nyilatkozik, aki elmondta: „Harmincheten vagyunk unokatestvérek, hatan testvérek, nekünk öt gyerekünk van, édesanyámnak huszonnyolc unokája. Ezek sokaknak talán rémisztő számok, de valójában ez egy életforma, afféle ’szociális kohó’. Nem is tudom másként elképzelni az élettel, mint sok gyerekkel. Rengeteg örömünk van, sokkal több, mint amennyi gondunk. Úgy vélem, sokan talán félnek ezektől a gondoktól, de százszoros ajándékot kap az, aki Istenre hagyatkozva elvállalja őket.”

 A Bethesda főigazgatója hangsúlyozta: „A jelenlegi helyzetben nincsen tartalék a gyermekellátó intézményekben. A Bethesdában sincsen. Az elmúlt három évben, de némileg már azt megelőzően is végrehajtottunk azokat a kiadáscsökkentő intézkedéseket, amelyeket lehetett: a létszámcsökkentést, a gyógyszerrel való takarékoskodást, az anyag- és műszergazdálkodás racionalizálását. Az orvosaink sokat ügyelnek, túlmunkával dolgoznak, egyre inkább előjönnek a kiégési szindróma tünetei. Jelenleg hónapról hónapra élünk, azaz minden hó elejére próbáljuk megtalálni a hiányzó forrásokat. Ilyen formában társadalmi segítséggel, adományokkal, egyházi támogatással még elfogadható az állapotunk, de valójában nem tartható fenn tartósan és rendszerszerűen. Ahhoz, hogy tartósan stabil maradhasson a Bethesda, illetőleg az egész gyermekellátó rendszer, feltétlenül átgondolt, szisztematikus, konszenzuson alapuló vagy azt kereső, szakmai érvek alapján létrejövő szerkezeti és finanszírozási változásra van szükség. Tudomásul kell venni, hogy a gyermekgyógyászat egy önálló alrendszer, a gyermekek gyógyítását csak ebben a formában lenne szabad engedni. Sokféle intézkedés történt, de nem látjuk az alagút végét. A mai társadalom és egészségpolitika rengeteg aktuális kihívásához igazodni, annak megfelelni egyrészt idegőrlő állapot, mert nagyon sokszor teljesen új helyzetekben kell tudni gyorsan és jól reagálni, másrészt pedig egyfajta állandó inspiráció is. Most olyan időket élünk, amikor talpon kell lenni, gyorsan kell reagálni. Ezt a fajta ritmust, zaklatottságot, hektikus reagálási kényszert nem könnyű tartósan fenntartani.” Velkey György azt is elmondta, hogy az idős diakonisszákkal nagyon jó a kapcsolatuk, „sokat tanulunk tőlük a történetükből, a mai lelkületükből, elbeszéléseikből, de újabb diakonissza hivatások nincsenek. Azt gondolom, hogy ez már más kor, nekünk más formákat kell megtalálnunk, máshogy kell jelen lennünk a társadalomban. Nagyon jó volna, ha volnának elhivatott, egész életüket erre szánó emberek. De talán körvonalazódik az is, hogy ma a keresztyén diakóniát a társadalomban egy ökumenikus szemléletű gyógyító közösség egységében lehet megjeleníteni. Azt gondolom, hogy nekünk ezt az utat kell kitapogatnunk, és nyitottaknak kell lennünk minden új kezdeményezésre, amely beleillik ebbe a szemléletbe.”

Ugyancsak a Magyar Nemzet  Akit szeret az Úristen (30.o.) idéz a január 29-én, hétfőn elhunyt Illés Lajos, a róla elnevezett legendás zenekar vezetőjének korábbi nyilatkozataiból. 1992. december 29-én így nyilatkozott a Pesti Hírlapnak: Azóta illik rám a tiszteletes úr elnevezés, amióta a feleségem tiszteletes asszony. (Illés Lajos felesége Makay Lilla református lelkésznő volt, ő maga pedig minden vasárnap kántorkodott mellette a kisoroszi templomban – a szerk.) Öt éve. Elementáris erővel jött és nagyon érdekesnek találom a megtérést. Ha mások nyilatkoznak rólam, az ő szájukból furcsának és hihetetlennek tűnik. De csak addig olyan kínos, amíg valaki ezt meg nem éli. Amikor elhittem, egyik pillanatról a másikra lettem hívő ember. Előtte sem voltam távol ettől, de nem éreztem, amit most. Olyan nyugalom szállt meg, amit nem tudok elmondani… A zenélést akkor hagytam abba, amikor az Illés-együttes a hetvenes évek elején feloszlott. Mindegy, mi volt utána, a többi már nem erről szól. Saját elhatározásom következményeképpen sok mindent átéltem. Végül rájöttem, hogy vannak választási lehetőségek, de az igazi döntéseket nem én hozom. Valami irányítja az életemet. Mondhatnám azt is, hogy az Úristen, de nem szeretnék hittérítőként fellépni. Csak úgy magamban gondolkodom. Így visszagondolva, úgy érzem, engem szeret az Úristen… Azt a nyugodt és harmóniával teljes életet, amire mindig is vágytam, most kaptam meg. Sokat kellett rá várni, és ez csak annak jövend el, aki vágyik rá. Ez a harmónia óriási erőt is ad.”

Magyar Kurír