Napi sajtószemle

A Népszabadság Erdő Péter és Habsburg Ottó… (1.,4.o.) címoldalon hozza azt az általunk már közölt hírt, hogy „A Szentszékre szakosodott, de nem egyházi lapnak számító Inside the Vatican című havi magazin” a keresztény világ tíz legbefolyásosabb személye közé sorolta Erdő Péter bíboros-prímást (4.) és Habsburg Ottót. (8.) A lap kiemeli, hogy hazánk prímása a kúrián dolgozó Piero Parolin szentszéki külügyminiszter-helyettes mellett – a lista egyetlen katolikus egyházi embere.

A Magyar Fórumban (6-7.o.) Medveczky Attila Papi sorsok a vörös csillag árnyékában című, többrészesre tervezett tanulmányában tudatosan, figyelemfelhívás céljából választotta ezt a címet, utalva Hetényi Varga Károly Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában című, háromkötetes munkájára. A tanulmány annak kapcsán íródott, hogy az előre bejelentett ítélethirdetés váratlanul elmaradt január 25-én abban a perben, amelyik az egyházi vezetők esetleges titkosszolgálati múltjával kapcsolatos. A bíróság a határozathozatalra készülve eljárási hibát észlelt, ami miatt a tárgyalást február 8-ára napolta. Medveczky szerint a döntés precedens értékű lehet, hiszen ilyen súlyú hasonló ügyben még nem született ítélet Magyarországon. A cikkíró több kérdést is föltesz: „Kiknek és miért áll érdekében a történelmi egyházak jelenlegi és volt vezetői elleni hajsza? Mi a cél az időzítéssel? Csak néhány megszállott kutató magánakciójáról van csupán szó, vagy a háttérben fontosabb dolgok vannak? A papság elleni akciók nem újkeletűek. 1944 óta üldözték azokat, akik hitük és a keresztény Magyarország védelmében ki mertek állni.” Medveczky Attila felidézi a nyilas és a szocialista rendszer első évtizedének egyházüldözését, kiemelve, hogy Mindszenty József bíboros-hercegprímás és Grősz József kalocsai érsek is több évet töltött börtönben, mert nem voltak hajlandók megalkudni a kommunistákkal.

Azzal kapcsolatban, hogy 1956 májusában a püspöki kar kérésére felfüggesztették Grősz József 15 évi börtönbüntetését, majd miután letette az esküt az alkotmányra, újra átvehette egyházmegyéje vezetését, a szerző ugyancsak több kérdést feltesz: „Vajon miféle kínzásokon esett át az érsek? Mi tette lehetővé, hogy ő lett a püspöki kar elnöke? Hogyan lehetséges, hogy a későbbiekben nem állt ki a börtönbe zárt papok és keresztények mellett? Hogyan történhetett meg, hogy a püspöki kar tagjai a kommunisták börtönében sínylődőket – egyes esetekben a rendszer kifejezéseit használva – több esetben megbélyegezték? Vajon milyen nyomás alatt tették meg ezt? S milyen testi-lelki állapotban váltak az egyházi vezetők más alkalmakkor is az állam eszközeivé? A kérdések kutatandók; de mindezekről csak az események minden összefüggésének ismeretében jogos beszélni! Tudni kell, hogy Kádár János politikai rendőrsége messze túlteljesítette Hruscsov utasításait: totális támadást indított mindazok ellen, akik az élő egyház tagjaiként vállalták vallásos meggyőződésüket, vagyis nem elégedtek meg az államhatalom által ellenőrzött hallgató egyház bénaságával, az ún. sekrestyés-katolicizmussal. (Jelenünkben is sokan vannak, akik a történelmi egyházakat visszaszorítanák a templom falai közé, mert zavarják őket, hogy iskolákkal, kórházakkal rendelkeznek.) Õk lettek a ’fehér vértanúk’, akik börtönnel, egzisztenciájuk feladásával, családi nehézségekkel fizettek azért, mert szembeszálltak a rájuk törő ateizmussal.”

Magyar Kurír