Napi sajtószemle

A Magyar Demokratában (Morális kérdés… 10–11. o.) Semjén Zsolt, a KDNP elnöke nyilatkozik, aki Bándy Péter interjúkészítő közbevezetésére – „A másik oldal cinikusan fel szokta emlegetni a keresztényi megbocsátást a baloldali bűnök kapcsán, tényleg, miért nem tudnak megbocsátani Gyurcsány Ferencnek?” – azt válaszolta: „A keresztény etika alapvető tanítása, hogy a bűnös emberben meg kell különböztetnünk az embert és a bűnt, amit elutasítunk. Én megpróbálom szeretni Gyurcsány Ferencet, az embert, sőt megfogadtam Eperjes Károly színművész úr tanácsát, imádkozom érte is, de nem fogadom el azokat az égbekiáltó bűneit, amelyekkel megnyomorítja a hazámat, a nemzetemet. Vétkeznék a szeretet ellen, ha gyűlölném az embert, és vétkeznék az igazság ellen, ha elfogadnám a bűnt. Gyurcsány úr egyébként zokon vette, amit a bizalmi szavazásnak nevezett színjáték előtt mondtam. Ott, az Országgyűlésben, miközben eljátszott egy bűnbánati színművet, kénytelen voltam neki elmagyarázni, hogy a keresztény megbocsátás azért nem ilyen egyszerű. A bűnbánatnak van néhány feltétele: a bűn bevallása, a megbánás, a jóvátétel és a penitencia elfogadása. A bűn bevallása azonban nem azonos a lebukással. A bűn megbánása nem azonos egy színházi mutatvánnyal, a bűn jóvátétele tekintetében idéztem Gyurcsány úrnak a bibliai vámos történetét, aki négyszeresen visszaadott mindent, amit elvett az emberektől, és ezért azt javasoltam neki, hogy tegyen valamennyit vissza a költségvetésbe. A penitenciának pedig van egy egyszerű módja: mondjon le.” A KDNP elnöke a Wielgus-üggyel kapcsolatban emlékeztet rá, hogy Lengyelországban a két Kaczyñski testvér, és a kormányzó Jog és Igazságosság Pártja (PIS) a lengyel nemzeti érdekeket védi, mind a multinacionális, mind a posztkommunista nagytőke ellenében. „Ez utóbbi vonatkozásában meghirdették a korrupció elleni harcot, különös tekintettel a privatizációs ügyletekre, és ezzel összefüggésben a volt kommunista titkosszolgálati hálózatok kiszorítását a gazdasági és politikai hatalomból. Ezért mind a globalista, mind a posztkommunista nagytőke érdekcsoportjai totális háborút indítottak a Kaczyñski testvérek ellen. A mostani ördögi ravaszsággal megszervezett ügy célja az, hogy nehéz helyzetbe hozza a Kaczyñski testvéreket, hiszen ők a lengyel katolikus egyházra támaszkodnak.”

Ugyancsak a Magyar Demokrata (40–42.o.) Kisfalvak templom nélkül című riportjából kiderül: hasonlóan a tavalyi évhez, idén is csupán a korábban megszokott összeg felét juttatja az állam az egyházi épületek karbantartására. Ötezer templomra mindössze 300 millió forintot. Kormányzati illetékesek szerint az egyháznak egyre nagyobb részt kellene vállalnia saját épületei felújításában. Német László, a püspöki konferencia titkára elmondta: „Be kellene látni, hogy a templomok nemcsak az istentiszteletek helyszíneként fontosak az egyházak számára, hanem sok esetben a nemzet kulturális örökségének a részei is. Az államnak ennek megfelelően kellene részt vállalnia az állagmegőrzés költségeiből.” A verbita szerzetes azt is megjegyezte azonban, hogy nemcsak az állam, de a hazai vállalkozások sem tekintik a templomokat a kulturális örökség részének. Legalábbis erre utal, hogy míg a múzeumok támogatására komoly pénzeket fordítanak különböző bankok és biztosítótáraságok, az egyházépítkezések támogatóiként a legritkábban jelentkeznek cégek. S a kör azzal zárul be, hogy az Európai Unió sem hajlandó támogatni a templomok felújítását. Brüsszelben azzal érvelnek, hogy csak a nemzeti kormányok tudják felmérni, a számtalan templom közül melyek méltók valóban a támogatásra. A püspökkari titkár attól tart: ha a jelenlegi irányba mennek tovább a folyamatok, számos kistelepülésen elkerülhetetlen lesz a templom bezárása. A püspökségeknek a legkisebb falvak templomainak fenntartása jelenti a legnagyobb terhet, ezek hosszú távú fenntartására jelenleg semmilyen átfogó terv nincs. A folyamat Ausztriában már lezajlott: miután a kistelepülésekről elvándorolnak a fiatalok, előbb az iskola, aztán a hivatalok, majd a posta zár be, és végül a papot is máshová rendelik. A cikkből kiderül az is, hogy a 300 milliós állami támogatás ötszörösére lenne szükség a belvárosi főplébánia-templom felújításához. Osztie Zoltán plébános elmondta: „A templombelsőt különböző pályázatokkal sikerült az egyháznak felújítania, sőt vallástörténetileg kiemelkedő ereklyékkel bővítenie. A külső falak azonban olyan állapotban vannak, hogy az már a belső felújítás eredményeit is veszélyezteti. A tartópillérek málladoznak, a mennyezet beázik, a vakolat potyog.” A plébános rémálma, hogy az orgona fölött kezdődő folt komoly beázássá válik, s károsítja a hangszert, amely önmagában húszmillió forintot ér. Az emlékezetes vihar után ugyanis a főváros felújító tevékenysége abban merült ki, hogy alpinisták leverték a falakról a meglazult vakolatot – a harangtornyok azóta kopaszon néznek az Erzsébet hídra –, s pótolták a tető cserepeit, amely viszont azóta már újra potyog, mert a gerendázat is korhadt, amihez rögzítették. A helyzet normalizálását még csak nem is ígérik a fővárosban, helyette azt szeretnék, hogy az egyház vegye saját tulajdonába a templomot.

A Magyar Nemzetben (15.o.) Szentesi Zöldi László Alászállás és szembenézés címmel ismerteti Pósa Zoltán Alászállás című, a Széphalom Könyvműhelynél megjelent verseskötetet. A recenzes kiemeli, hogy Pósa legfőbb élménye az evangélium, aligha véletlen, hogy a könyv mottója: „Szálla alá poklokra, Harmadnapon halottaiból föltámada…” „Az Újszövetségből ismert történeteket és szereplőket mintegy ürügyként állítja elénk általános érvényű igazságainak kimondására. Péter árulásából (sic!) és Pilátus vallomásából őszinte imákat csihol ki, kortalan és mély szembenézést teremt.”

Magyar Kurír