Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszabadság (Püspökök… 8.o.) és a Magyar Nemzet (Õszintén… 9. o.) is közli, hogy különbizottságot hoz létre a lengyel katolikus egyház a püspökök esetleges ügynökmúltjának feltárására – jelentette be Józef Michalik przemyœli érsek, a lengyel püspöki konferencia elnöke. A Lengyel Püspöki Konferencia, az ügynökbotrányba keveredett és lemondásra kényszerült Stains³aw Wielgus ügye kapcsán arról az egyházi problémáról tárgyalt, amit a kommunista titkosszolgálatok által beszervezett besúgók jelentenek. A Népszabadság megjegyzi, hogy közben Józef Kowalczyk érsek, lengyelországi apostoli nuncius úgy nyilatkozott: Wielgus eltitkolta az igazságot XVI. Benedek pápa elől.

Hazai hírek

A Magyar Nemzetben Fáy Zoltán A pecsét feltörése (28. o.) címmel rámutat, sokan bírálták a történelmi egyházak reakcióit, vagy ezek hiányát is. „A hallgatásban cinkosságot, a védekezésben a rajtakapott dühödt agresszióját vélték felfedezni. Az egyházak bírálatából kivették részüket a hívők, vagy magukat annak tartók, sőt néhány esetben olyan papok, lelkészek is, akik elszenvedték a kommunizmus üldöztetéseit, és most talán elégtételt szerettek volna venni az átéltekért, különösen azért, mert a megpróbáltatások idején éppen egyházuktól érezték cserbenhagyottnak magukat. Azt azonban, hogy mennyire nehezen kezelhető és milyen összetett probléma az állampárttal való együttműködés, mindenkinek tudnia kell, akinek csak halvány ismeretei is vannak a titkosszolgálatok módszereiről. Aki látta már az igazságnak és a hazugságnak azt a sokszor kibogozhatatlan szövevényét, amelynek kusza egyvelege rajzolódik ki a fennmaradt és kutatható aktákból, biztosan óvatosabban fogalmaz az érintettséggel kapcsolatban. Valószínűleg sokkal nagyobb az együttműködők száma, mint amekkorára Adriányi Gábor professzor tavaly becsülte, de ez önmagában semmit sem jelent. Az állampárt titkosszolgálataival való együttműködés leleplezése csupán az egyik része annak a rendkívül sokrétű és sokféle társadalmi igénynek, amely a történelmi titkok pecsétjeinek feltörése iránti vágyban fogalmazódik meg. Bár a baloldali sajtó számtalan, olykor kárörömmel, olykor gyűlölködéssel megfogalmazott írásaiból nem kifejezetten a tisztázás igényét olvashatjuk ki, a végső társadalmi konklúzió mégis ez lesz. Ha máshol nem, hát jól látszik ez a Wielgus-ügyben. Most mintha fáradtabbak lennének a reakciók, ernyedtebbek az okfejtések, bágyadtabbak az ütések, mint amilyenek egy évvel korábban voltak. A fő célpont most is magyar katolicizmus, akár a szlovák ügynökbotrányok kirobbanása idején volt, és a sajtókampány szereplői ezúttal sem takarékoskodtak az egyoldalú tájékoztatás és sugalmazás eszközeivel.” A szerző emlékeztet rá: a Népszabadság most is megírta, hogy a magyar egyház múltja feltáratlan, az SZDSZ ezúttal is sürgette az egyházak megtisztulását (!) Varró Szilvia Stainslaw Wielgus példája kapcsán is ecsetelte az egyházak felelősségét – írja Fáy Zoltán, ironikusan megjegyezve, hogy szerencsére a rendszer fenntartói és örökösei ezúttal is nyugodtan alhatnak. Valószínűnek tartja, hogy olvashatunk még Majsai Tamás-, Buda Péter- és Gábor György-cikkeket, s talán Ungváry Krisztián is beszáll. Ám a szerző szerint „az élet túlfutott rajtuk. Talán észre sem vették, de valami miatt, meglehet, az elmúlt év belpolitikai eseményei következtében, a lelepleződött hazugságok mellékhatásaként, vagy a drasztikus megszorítások eredményének köszönhetően – a legintenzívebb médiakampánnyal sem érik el a kívánt hatást. Valahogy kisszerűvé, érdektelenné vált ebben a közegben az az abszurd sugallat, amely szerint a kommunizmus bűneiért voltaképpen a történelmi egyházak felelősek. Soha nem volt még ilyen bágyadt a gépezet mozgása. És ez reményt kelt. Talán éppen most születik meg az őszinte társadalmi igény, és ezzel a lehetőség a közelmúlt megismerésére.”

A Magyar Hírlapban (6.o.) Jezsó Ákos Az idén boldoggáavathatják Kaszap Istvánt címmel ír arról, hogy XVI. Benedek pápa jóváhagyta azt a dekrétumot, amely zöld utat biztosít a boldoggáavatási eljárásnak. A lapnak Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök elmondta: „Ma, amikor annyi értéket veszítünk el, és nemzedékek nőnek fel példaképek nélkül, nagyon fontos egy ilyen ember példája. Remélem, hogy boldoggáavatása a magyar ifjúságnak és az egész magyar társadalomnak lendületet ad, és segít bennünket abban, hogy a keresztény értékek egyre inkább előtérbe kerüljenek.” A főpásztor úgy tudja, hogy Észak-Amerikában volt egy olyan csodás gyógyulás, amelyet Kaszap István közbenjárásának tulajdonítanak.

A Magyar Hírlap (A tanúság metaforája 26-27.o.) és a Magyar Nemzet (Szalmaszálak 36.o.) is megemlékezik a január 3-án, életének 58. évében elhunyt Nagy Gáspár Kossuth-díjas költőről, a Magyar Katolikus Rádió kulturális szerkesztőjéről. Az MH-ban Erős Kinga kiemeli, hogy Nagy Gáspár költészetében közéleti versei mellett „nagyobb hangsúlyt kaptak metafizikai töprengései, belátásai. Költő és katolikus, így költői világának, s számos versének, amelyek témája az elmúlás (Amikor vége; Még szeretném elnapolni) belső biztonsága, valamiféle vallásos nyugalma van. A saját végességével következetesen számot vető lírikus a halált nem lezárásként értelmezte, sokkal inkább hazatérésként az „Atyai házba.” Görömbei András irodalomtörténész, akadémikus hangsúlyozta, hogy Nagy Gáspár „a személyiséget felszámoló korban hiteles személyiség volt, mert minden időben, minden körülményben következetesen, megalkuvás és félelem nélkül vállalta felismeréseit. Azt vallotta, hogy a költő otthona a ’félelmen kívüli tartomány.’ A költőnek emlékeznie pedig ’esküdt kötelessége’, tehát nem mondhat le történelmünk és jelenkorunk ’nyitott sebeiről’. Költői világképének szakrális magja van, de sohasem menekül a külvilág eseményei elől a transzcendens bizonyosságba, hanem költészete és emberi magatartása a keresztény hit etikai igényességével veszi számba és ítéli meg az emberi magatartásokat, cselekedeteket.” A Magyar Nemzetben Pécsi Györgyi felidézi, hogy amikor 1984-ben, majd 1986-ban az Új Forrásban, illetve a Tiszatájban megjelent két, 1956-os verse miatt a költőt elbocsátották írószövetségi titkári állásából, a Tiszatáj szerkesztőségét leváltották, őt magát pedig szilenciumra ítélték, Nagy Gáspár Szent Pált idézte: „Hirdesd az igét, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan…, mert jön idő, amikor… az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják. Te azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat, teljesítsd az ige hirdetőjének feladatát, töltsd be szolgálatodat.” (2Tim 2-5) A cikkíró kiemeli azt is, hogy a költő bátorítóan üzeni: „a remény sohasem meghaló,/ ha minden utolsó szalmaszál/ abból a jászolból való!” legutolsó sorai pedig, melyekre íróasztalán utóbb talált rá családja, megbékélésről, elnyert kegyelemről vallanak: „Szerethetett engem az Isten/ mert teremtményének/ engem is elfogadott;/ sárból-agyagból apám s anyám álmaiból.”

Magyar Kurír