Napi sajtószemle

A Népszabadságban (11. o.) Kasza László Súgási titok címmel foglalkozik a Wielgus-üggyel, s azt állítja, hogy Magyarországon Mindszenty József bebörtönzése óta a püspöki konferencia elnökei mind III/III-as ügynökök voltak. „Nemcsak ők, a püspökök jó része is. Nekünk legfeljebb az tűnik fel, hogy nálunk egyetlen főpap sem ismerte be ügynöki múltját. Legfeljebb Gyulay Endre, volt szeged–csanádi püspök mondott annyit, hogy ’aláírtam valamit, de már nem is emlékszem rá, hogy mit.’ Nála sajnos nem tudni, hogy egyes kijelentéseit a humor vagy a gerontológia szempontjából kell-e értékelni.” A szerző szerint a varsói botránynak lehet pozitív következménye is. „Talán rádöbbenti a Vatikánt és a volt kommunista országok főpapjait arra, hogy a múlt bűneit nem lehet elhallgatni. Ennek a hajlandóságnak már nálunk is mutatkoznak az első jelei. A püspöki kar beleegyezett a Lénárd Ödön Alapítvány felállításába, amely – a névadó, a 18 évet kommunista börtönökben eltöltött piarista szerzetes elveinek megfelelően – nem az egyházat eláruló bűnösöket keresi elsősorban, hanem azt kérdezi, hol tévedett az egyház, melyek azok a hibák, amelyeket a jövőben nem szabad elkövetni. Az alapítvány elnöke, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát az egyetlen olyan magyar főpap, aki kért átvilágítást és igazolása van arról, hogy nem dolgozott együtt a titkosrendőrséggel.” Kasza említést tesz arról az öt fiatal papról, akik az alapítvánnyal együtt, de tőle függetlenül dolgoznak. Szóvivőjük, Szabó Gyula mezőörsi plébános szerint céljuk annak a tévhitnek az eloszlatása, hogy a katolikus egyházat a kommunista rendszerrel megalkuvó békepapok mentették át, és nem a hitükért akár börtönt is vállaló hitvallók. A csoport első könyve most jelent meg, Utak és útvesztők címmel a Kairosz Kiadó gondozásában. A kötetben Lénárd Ödön emlékiratait saját kutatásaik eredményének egy részével egészítik ki a szerzők és Tímár Ágnes cisztercita apátnő, Lénárd Ödön egykori munkatársa. Arra a kérdésre, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) hogyan viszonyul a munkájukhoz, Szabó Gyula így válaszolt: nem akadályozzák meg. Kasza hozzáteszi: „Már ez is valami.”

A Hetekben (Szentek és ügynökök 14. o.) Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát, a Lénárd Ödön Közhasznú Alapítvány elnöke nyilatkozik, aki szerint a Wielgus-üggyel a pápának „egyfajta üzenete van. A hibát, a bűnt, a múltat be kell vallanunk. Ezt követően pedig kiengesztelődésre van szükség, mert van tovább. Nálunk azonban az a probléma, hogy addig sem akarunk eljutni, hogy bevalljuk, mi is történt velünk. Pedig a kiengesztelődés első lépése, hogy nevén nevezzük a dolgokat.” A püspök-főapát kifejtette: „Vannak, akik úgy gondolják, hogy a katolikus egyház, köztük az ügynökök is, az elnyomó rendszer áldozatai voltak, és vannak akik távolabbról nézve a történéseket azt mondják, hogy az egyház vezetői kiszolgálták a kommunista diktatúrát. Azt gondolom, és ezt képviselem a kuratóriumban, hogy mindezt differenciáltan kell nézni. Történelmi tény, hogy a katolikus egyház ellenfelei, akiknek a szerepe legalább annyira fontos volt, mint az ügynököké, hatalmas erővel és apparátussal próbáltak szinte az egyház megsemmisítésére törekedni. Amikor azonban be kellett látniuk, hogy itt egy hosszú távú egymás mellett élésre kell berendezkedniük, megpróbálták erkölcsileg térdre kényszeríteni, lehetetlenné tenni az egyházat. Ennek fájdalmas módszere volt az emberi gyengeségek kihasználása. Ha egy papban észrevették a karriervágyat, vagy hogy szereti a pénzt, akkor erről az oldalról, vagy ha nem a hivatásához méltón élt – akár homo-, akár heteroszexuális bűnei miatt –, akkor erről az oldalról zsarolták meg. És egy zsarolt ember általában engedelmeskedik. Mindez nem speciálisan az egyházat, hanem a teljes magyar társadalmat, a ’civil’ szférát is érintő módszer volt.”

Magyar Kurír