Napi sajtószemle

A Magyar Nemzetben (Német… 5. o.) Német László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára nyilatkozik, aki a Wielgus-ügyről elmondta: „Az egyház volt Lengyelországban 1945-től az egyetlen ellenzéki erő. Tudták és tudják ezt azok, akik a hálózatot felépítettek, működtették. Mindenkit mindenhol ellenőriztek, akinek jelene volt, vagy jövője lehetett az egyházban, amely olyan erős személyiségeket adott a lengyeleknek és az egész világnak, mint Wojtyla, azaz II. János Pál pápa, akinek a kommunista blokk bukásában óriási szerepe volt.

”A tavaly őszi, magyarországi eseményekkel kapcsolatban a világlátott verbita misszionárius szerzetes hangsúlyozta: több évet élt a Fülöp-szigeteken, Ausztriában és Olaszországban tanúja volt ottani hatalmas demonstrációknak. „Sehol sem tapasztaltam a rendfenntartó erők részéről ilyen hozzáállást. A hazai folyamatok némileg Jaruzelski időszakára emlékeztetnek. Annál is inkább, mert lengyelországi egyetemistaként éltem meg a Szolidaritás mozgalmának eltiprását, a szükségállapot bevezetését.” A püspökkari titkár Joó István interjúkészítő közbevetésére – sokat támadták Veres András szombathelyi püspököt, aki az 1956-os forradalom jubileumán tapasztalt „rendőri terrort és nihilizmust tűrhetetlennek és visszautasítandónak” nevezte, pedig mintha őt igazolná, hogy sorra veszíti el pereit a rendőrség a bántalmazott és őrizetbe vett demonstrálókkal szemben – így válaszolt: „Az egyszerű híveknek is érthető elvárása, hogy egy megyéspüspök felemelje szavát nagy súlyú kérdésekben. Arról nem is szólva, hogy neki éppúgy véleménynyilvánítási joga van, mint minden magyar állampolgárnak. Ezért is furcsállom a sajtó egy részében jelentkező felhördülést, mert én is láttam a tévéfelvételeket. Például azt, amelyik rögzítette: 10-12 rendőr rugdosott egy földön fekvő, megbilincselt kezű személyt. Ezt szóvá tenni elengedhetetlenül beletartozik egy XXI. századi demokrácia ügymenetébe. Persze, az igazság fáj, tartja a közmondás.”

Német László azt is elmondta, hogy az idei elvonások kisebbnek ígérkeznek, mint a tavalyiak, „de az bizonyos, hogy reálértéken a finanszírozásunk érezhetően csökken, mert nem lesz kiegyenlítve az infláció hatása. Az elégtelen és a kiegészítő támogatás tekintetében az állami intézményekhez képest diszkriminatív finanszírozás miatt pár iskolánkat már be kellett zárni, illetve össze kellett vonni.” A misszionárius szerzetes felidézte, hogy 1987-90 között a Fülöp-szigeteken, a hárommilliós lélekszámú Cebu Cityben élt, a verbita rend egyetemén irányította a lelkipásztori munkát. „Nos, a Fülöp-szigeteken jóval nagyobb a szegénység, a szociális igazságtalanság. Tömegek élnek úgy, hogy minden vagyonuk egy bambuszviskó. Nem az éhezés a jellemző, mint bizonyos más, fejlődő országokban, mert a döntően keresztény vallású Fülöp-szigeteki családok között nagy az összetartás. Ám ha valaki ott szegénynek születik, 99 százalék az esélye, hogy úgy is fog meghalni. Az ilyen rétegek gyermekei sem tudnak kitörni szüleik hátrányos helyzetéből. A Fülöp-szigeteken ugyanis hosszú ideje olyan neoliberális piacgazdaság uralkodik, mint ami most kezdi fenyegetni hazánkat. Igaz, ott nem kellett ehhez leépíteni a jóléti vívmányokat. Ott az oktatásért, egészségügyért mindig fizetni kellett, ott soha nem volt félteni való szociális háló és társadalombiztosítás.”

A Heti Válaszban (Előtérben… 20-21. o.) Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke nyilatkozik, aki szerint értékes hozadéka lehet a rendőri brutalitásnak, ha az emberi jogok nyelvén is meg tudjuk fogalmazni azt, amiről eddig nemzetstratégiai alapon gondolkodtunk. A képviselő rámutatott, hogy október 23-án a hatalom megfélemlítésre használta a rendőrséget. Szőnyi Szilárd interjúkészítő kitért arra is, hogy Orbán Viktor decemberben, a Balogh Zoltánnal készült interjúkötet bemutatóján azt mondta: az, hogy a polgári oldalon hangsúlyosabban megjelent a keresztény értékrend, nagyban köszönhető Balog Zoltán munkájának. A református lelkész azt felelte: „Ezt az értékelést a pillanat szülte túlzásnak tekintem. Még ha jól is esett. Én inkább azt a szerves fejlődést látom, hogy ez az eredendően nemzedéki párt miként jutott el odáig, hogy szembesüljön azzal, mit jelent Magyarország számára az egyházi értékközösségek léte. És ha katolikus barátaim mellett én is katalizátora voltam ennek a feladatnak, az örömmel tölt el.

Emlékszem, Orbán Viktor 1998-ban, a Fidesz győzelme után megköszönte az értünk mondott imádságokat. Arra utalt ezzel, hogy nagy dolog, ha valaki nem kifejezett érdekből, hanem lelki indíttatásból fohászkodik egy közéleti program, horribile dictu egy párt sikeréért. Persze azt, hogy ha valaki vallásos térben is értelmezi amit a politikában tesz, harsány átkozódás kíséri a közéletben de azért még ezt jogos törekvésnek gondolom.”

Az újabb közbevetésre – „Pedig Farkasházy Tivadar ebben Orbán Viktor „vallási tébolyát” látja, Debreczeni József szerint pedig ez a „vallásos politikai fundamentalizmus” ideológiája, s mint ilyen, „elvetemültség” – Balog Zoltán azt válaszolta: „Holott egy demokráciának az a veleje, hogy az emberek színt vallanak az őket mozgató belső értékekről. És ugyan miért veszélyesebb az, aki Isten dicsőségét, és az ember javát akarja szolgálni és ehhez erőt kap egy istentiszteleten, mint aki egyszer azt mondja, hogy ateista, máskor azt, hogy Szűz Mária levette kezét az országról, máskor meg – a hívők felé szánt ostoba gesztussal – azt, hogy rendszeresen bérmálkozott. Egyébként pedig titkolja előlünk, hogy milyen értékek és érdekek mozgatják, és mit gondol a nagy erkölcsi kérdésekről. Bár Õszöd óta ebből azért több látszik. De közelítsük meg ezt a kérdést is az emberi jogok felől. Ugyanis milyen alapon tilthatná meg bárki egy politikusnak, hogy megvallja hitét az emberek előtt, s tettei végső mozgatórugójának hitbeli elkötelezettségét tekintse? Ez még nem jelenti azt, hogy kisajátította a kereszténységet. Szabad a hit igazságáért küzdeni másoknak is. Bár egyszer már arról is beszélhetnénk, hogy kinek a szavai és tettei közelítenek inkább a krisztusi etikához, vagy éppen ahhoz az értékvilághoz, amit ő maga vall.”

Magyar Kurír