Napi sajtószemle

Változatlanul kiemelt helyen foglalkoznak a lapok a Wielgus-üggyel. A Népszabadság (8.o.) A Vatikán semmit nem tudott az ügynökmúltról, a Népszava (2.o.) Újabb lemondások előtt, a Magyar Hírlap (1.,9.o.) Felbolydult a lengyel katolikus egyház – Lemondott egy krakkói katolikus plébános is, a Magyar Nemzet (9.o.) Újabb pap mondott le címekkel tudósítanak. Idézik az orgánumok Giovanni Battista Re bíborost, a Püspöki Kongregáció prefektusát, aki a Corriere della Sera című napilapnak adott interjújában azt állította: „Amikor december 6-án kineveztük Varsó érsekévé Stanis³aw Wielgust, nem tudtunk az ügynökmúltjáról. A kinevezést megelőző átvilágításkor Wielgus dossziéjából ez az információ hiányzott.” Közlik a lapok azt is, hogy lemondott hivataláról Janusz Bielañski, a krakkói Wawel-székesegyház 68 éves plébánosa azt követően, hogy a lengyel sajtó már egy ideje azzal vádolja, hogy a kommunista korszakban beszervezte őt a titkosrendőrség. Stanis³aw Dziwisz bíboros, Krakkó érseke elfogadta Bielañski lemondását. A Newsweek Polska című lengyel hetilap hétfői száma megnevezte Bielañskit abban a cikkében, amelyben leírta, hogy a lengyel titkosrendőrség milyen módszereket vetett be annak érdekében, hogy Karol Wojty³a krakkói érsek 1978-ban történt pápává választása után a lehető legtöbb információt szerezze be Stanis³aw Dziwisz tevékenységéről, hogy azokat a vele kapcsolatban álló papokra kifejtett nyomásgyakorláshoz használja fel. Ismeretes, hogy Dziwisz II. János Pál pápa személyi titkára és egyik legbizalmasabb munkatársa volt 40 éven át. A Magyar Nemzet rámutat: a Corriere della Sera felidézi, hogy XVI. Benedek tavaly májusi látogatásakor már említette a beszervezett papok kérdését, melyeket akkor a múlt bűneinek nevezett, amit alázatos őszinteséggel kell kezelni. Az Il Giornale napilap emlékeztet a lengyel titkosszolgálatok jelentős szerepére a katolikus ország papságának életében.

A Népszabadság (8. o.) II. János Pált is behívták a rendőrségre címmel ismerteti Joaquín Navarro-Valls volt szentszéki szóvivőnek a La Repubblica című baloldali napilapban megjelent nyilatkozatát, amelyben felidézi, hogy miként próbált egy nem létező ukrán püspök az 1988-ban Moszkvában tárgyaló vitakáni delegáció közelébe férkőzni, és 1995-ben Kínában is kémek vették őket körül. „Kelet-Európában az egyház tagjai folyamatosan a hősiesség és a kompromisszum határvonalán éltek. Lengyelországban Wojty³a volt az egyetlen, akivel Wyszyñski bíboros nem íratott alá hűségnyilatkozatot: nem volt rá szükség, annyira nem volt semmije, hogy nem tudták zsarolni” – írta Navarro-Valls. A lengyel pápa elmondta neki: őt is gyakran behívták rendőrségi beszélgetésre és politikai nézeteiről kérdezték. Wojty³a Arisztotelész és Platón tanairól beszélt, így nem veszélyesként kategorizálták. Arról pedig, hogy mi volt beszervezett társairól II. János Pál véleménye, Navarro-Valls a pápa mondatát idézte: meg kell tanulni megbocsátani.

A Népszava (1., 2. o.) A nuncius a lengyel ügynökbotrány első számú felelőse címmel szakértőket idéz, akik szerint egyértelmű, hogy az apostoli nunciust terheli a fő felelősség az ügynökbotrány kipattanásáért, hiszen neki kell felterjeszteni a Szentszéknek az egyházmegyék irányítására esélyes jelölteket, az ő feladata, hogy körültekintően tájékozódjon róluk. „Hogy az ügy még szövevényesebb legyen, a szóban forgó Józef Kowalcwyk érsek, a Vatikán lengyelországi képviselője maga is lengyel. Egyes vélemények szerint Wielgust János Pál titkára, Stanis³aw Dziwisz erőltette rá a Vatikánra.”

A Népszabadságban (13. o.) Buda Péter Pápai kalózok közt ne vitézkedj! címmel szánalmasnak tartja Wielgus érsek magyarázkodását. A cikkíró kitér arra is, hogy Magyarországon „ugyancsak máig várat magára az egyházi múlttal való kendőzetlen szembenézés. A hazai katolikus klérus mind ez idáig mereven elzárkózott mind az állampárti időszakban elkövetett bűnök, mind pedig az antiszemitizmus gerjesztésében játszott szerepének tisztázásától. Ellenben egyházellenesnek bélyegzik azokat, akik a fenti ügyeket firtatják. A beszervezettség tényének már-már nevetséges tagadása, vagy éppen egy antiszemita főpapról (Prohászka Ottokárról) egyházi emlékév keretében történő megemlékezés és Árpád-sávos lobogók árnyékában tartott demonstrációk püspöki legitimálása (pl. Spányi Antal székesfehérvári püspöknek Prohászka Ottokár utódjának részéről).” Buda Péter leszögezi: „Hitszegők, megalkuvók, de akár aljas gazemberek is mindenhol vannak. Azonban éppen erről van szó. Arról, hogy a katolikus egyházban is legalább olyan mértékű az erkölcstelenség, mint az általuk sokszor magabiztosan kritizált ’világban’. Manapság, mikor egyre határozottabb, olykor pökhendibb hangon hirdetik némelyek hazai és európai szinten egyaránt, hogy a társadalom és a politika morális válságára az egyházak kínálhatnak csak gyógyírt, érdemes volna ezzel a ténnyel szembenézve jóval több alázattal viseltetni azoknak a sajátos szervezeteknek, melyek egyfajta hivatásos moralistaként voltaképpen ugyanúgy az emberi erkölcstelenség béklyójában vergődnek, mint ’civil’ embertársaik.”

Ugyanitt (3.o.) Aczél Endre A Wielgus-affér címmel felteszi a kérdést: „Miért hozta XVI. Benedek ilyen helyzetbe önnönmagát és Wielgust? Rejtély. A pápának tudnia kellett, vagy illett arról az adathalmazról, amelyet Wielgus múltjára nézve az egyház saját, különbejáratú történelmi bizottsága az ottani állambiztonsági levéltártól (IPN) begyűjtött. Vélelmezhető tehát, hogy annak tartalmát, vagy hatását bizalmi emberei alábecsülték. Ám amikor múlt péntek-szombaton kiderült, hogy a hívő lengyelek többsége nem kívánna egy lelepleződött ügynököt látni a varsói érsek hivatalában, a pápa alighanem megriadt: inkább saját judíciumát bírálta felül, semhogy Varsó főpapjának népszerűségét tegye kockára.” A cikkíró elmereng azon, „vajon tényleg a magyar III-as csoportfőnökség volt-e a legsikeresebb a papok beszervezésében, mint a cinikus hivalkodók mondják, s nem esetleg a lengyel SB? S ha igen, akkor már tudom azt is, miért ápolja oly keservesen – az SB által meggyilkolt Popie³uszko atya példájával – a lengyel egyház önnön ellenálló voltának a mítoszát. Mert hamis. Jusson eszünkbe, hogy az állambiztonsági levéltár papírjait most fecninek nevező, s ezzel Wielgust védelmező Glemp bíboros-prímás elődje, Stefan Wyszyñski 1980-ban a(z utóbb nagyon eredményes) sztrájk beszüntetésére szólította fel Wa³êsa Szolidaritását, teljes egységben a 'világi kommunista hatalmakkal'.” Aczél arra is kitér, hogy a Kaczyñski ikrek rendszere „nem utolsósorban a római katolikus egyházra támaszkodva, egyszersmind a papságot az átvilágítandó polgárok köréből kivéve hirdette meg az ország morális megújulását. Ezt az ideológiai talpkövét a Wielgus-affér után, más, világi afférokról nem is beszélve, kutya nehéz lesz egyben tartani. A papírok maradandóbbak olykor az ércnél is.”

A Népszavában (7. o.) Rónay Tamás Megkésett bűnbánat címmel azt fejtegeti, hogy bár Benedek pápa megválasztását követően is hangsúlyozta, hogy különös figyelmet szentel a lengyeleknek, s tavaly májusban el is látogatott hozzájuk, „a közismerten katolikus nép kezdettől fogva mintha némi bizalmatlansággal fogadta volna a német származású egyházfőt. A nacionalista lengyel sajtó eddig sem vesztegetett sok jó szót Joseph Ratzingerre. Elsősorban azt vették rossz néven tőle, hogy rendkívül keményen lép fel az ultranacionalista, xenofób és antiszemita, mindeközben magát katolikusnak mondó program, a Radio Maryja ellen. A haladó szelleműek ezzel szemen változást akarnának az egyházban. A haladók és a nacionalisták között egyre mélyebbé vált a szakadék Lengyelországban, s ezt a problémát kellett volna orvosolni a párbeszéd emberének tartott Wielgusnak. Ám még mélyebb válságba sodorta egyházát. Az eset az országot irányító Kaczyñski fivérek számára is roppant kínos. Õk ugyanis a kommunista múlttal való teljes leszámolás szükségességét hangoztatják, s az egyházat eddig a kommunizmussal szembeni ellenállás bástyájának, az örök tisztaság mintájának mondták. A legkellemetlenebb helyzetbe azonban nyilvánvalóan XVI. Benedek került. Egyetlen módon enyhítheti a válságot, ha mielőbb kinevezi az új varsói érseket. Az egész eset komoly tanulsággal szolgálhat a pápa számára: nem bízhat meg teljességgel még közvetlen munkatáraiban sem, azokban, akikre egyes fontos kinevezéseknél támaszkodnia kellene. Ki tudja, mindez talán arra készteti, hogy felgyorsítsa a Vatikán reformjait. Az mindenesetre csak hosszabb távon dőlhet el, csökken-e a pápa presztízse az eset nyomán. Egy biztos, senkinek sem lenne jó, ha XVI. Benedek szempontjából annus horribilis lenne a 2007-es év.”

A Népszava (Az SZDSZ… 3.o.) közli: az SZDSZ arra kéri a parlamenti pártokat, hogy az elhallgatás helyett a nyilvánossággal tegyenek pontot az ügynökügyek végére. Tárgyalják meg újra és fogadják el a liberálisok erre vonatkozó javaslatát – adott ki nyilatkozatot a kisebbik kormánypárt tegnap annak apropóján, hogy Varsó új érseke beismerte: a kommunista rendszer idején a lengyel titkosszolgálat informátora volt, és ezért most lemondott posztjáról. „A közélet tisztasága megkívánja, hogy a nyilvánosság értesüljön arról, a vezető pozíciókban lévők mit tettek az állampárti diktatúra idején. Jogunk van tudni az igazságot” – áll az SZDSZ közleményében.

Magyar Kurír