Napi sajtószemle

Karácsony a napisajtóban

A Népszavában (13. o.) Rónay Tamás XVI. Benedek pápa karácsonya címmel kiemeli: „XVI. Benedek második karácsonyára készül a katolikus egyház fejeként. Az elmúlt másfél év során óvatos reformokat vezetett be, hiszen nyilvánvalóan ő is látja: a katolikus egyház nézeteit bizonyos tekintetben meg kell újítani. Vélhetően azt az átmenetet akarja megteremteni, ami már egy jelentősebb változtatást tenne lehetővé.”

A Magyar Nemzet (28-29. o.) Kereszttűz című összeállítása szerint Betlehemben abban bíznak, békés lesz a karácsony. György Zsombor helyszíni tudósító úgy látja: „Nagy hit kell e bizalomhoz, mert a Szentföldön ismét dörögnek a fegyverek. Ezúttal testvér a testvér ellen küzd, miközben megkerülhetetlenné vált a kérdés: igaza volt a civilizáció összecsapását vizionáló Huntingtonnak és nem létezik többé átjárás, fizikai és elvont értelemben egyaránt, a fallal elválasztott közösségek között?”

A Népszava Szép Szó mellékletében (11.o.) Lukács László Égi és földi utak metszéspontján címmel megállapítja: „A Názáreti, akinek születésnapját a kereszténység karácsonykor ünnepli, bár földi édesanyától született, mint bármely halandó ember, mégis egy ismeretlen és távoli létből érkezett hozzánk. A jól ismert betlehemi jelenet ég és föld találkozását mutatja be: a mennyből angyalok szállnak alá, a mezőről pásztorok indulnak útra, hogy találkozzanak e különös Újszülött jászlánál. A Csecsemő születésekor égi és földi utak keresztezik egymást. A Názáreti élete során aztán a két út mintha egészen egybesimulna: egészen olyan, mint a többi ember, mégis egészen más. Tömegek hallgatják szájtátva tanítását a teljesebb életről, várják, hogy meggyógyítsa, bajaiktól megszabadítsa őket. Újra és újra kitűnik azonban, hogy gondolatai azért annyira emberközeliek, mert valójában isteniek, útjai azért annyira vonzóak, mert más irányból érkeznek, és máshová tartanak. Szembetalálja magát az emberek gyakran földhözragadt gondolkodásával, így aztán egyre gyakrabban kerül sor ütközésekre közte és az emberek között, annyira, hogy ezek az egymást keresztező gondolkodásmódok végül is a kereszthez vezető úttá, keresztúttá válnak.” Sorsa – és útja – halála után mégis folytatódik. Egyrészt egy számunkra be nem látható Odaátban, másrészt követőinek közösségében: tanítványai vele jártak földi nyilvános működésének útjain, és most jelenlétének tudatában, Lelkének birtokában indulnak el Jeruzsálemből, hogy átjussanak Európába, majd eljussanak az egész földkerekségre.” A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola főigazgatója rámutat: „Egyház és világ útjai hol párhuzamosan futottak, olykor egybe is simultak, hol viszont keresztezték egymást. S mindig újra kiviláglott, hogy maga az egyház is az égi és földi utak kereszteződésében áll. Évezredes, ősi szövegek vallanak e titokról: a mi földi úthálózatainkba beleérnek Isten útjai, s ezeknek az utaknak járhatóvá tétele fontosabb lehet az autópálya-építéseknél: ’Készítsétek az Úr útját!’ Az Ég útjai azonban nem akadályként keresztezik az emberi haladást, hanem éppen erősítik és irányt adnak neki.” P. Lukács emlékeztet rá, hogy tíz éve jelent meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) „Igazságosabb és testvériesebb világot!” című körlevele, s ma már jól látható, hogy szinte minden megállapítása most is érvényes, és jó néhány olyan javaslatot fogalmazott meg, amelynek végrehajtása mindmáig sürgető feladat maradt. A cikkíró megállapítja: „A demokratikus társadalmak életét pártok irányítják és alakítják. Amikor azonban az egyház az emberi haladást próbálja előmozdítani, akkor nem bonyolódik bele pártpolitikai ütközetekbe, még ha fennáll is ennek veszélye, még ha vádak érhetik is ezért minden oldalról. Mindig az egész ember és minden ember javát tartja szem előtt: az egész társadalomnak, az egész emberiségnek mutatja meg az igazságosabb és testvériesebb világ felé vezető utat. Jellemző ebből a szempontból II. János Pál pápa tevékenysége: Pinochet tábornok jobboldali diktatúrája idején fölkereste Chilét, de ellátogatott Fidel Castro Kubájába is, és 1991-ben éppen itt nálunk, a Hősök terén állt ki ország-világ színe előtt Gorbacsov mellett az ellene szított puccs idején. A pápa békét és a testvériességet, az emberi élet értékét és a személy méltóságát hirdette, akár tetszéssel, akár elutasítással fogadták szavait. Égi és földi utak kereszteződésében áll az egyház is, az emberiség is. Nem függetlenek egymástól: az egyház emberekből áll, és az emberiség testi-lelki javát szolgálja Krisztus küldetésében járva.”

A Népszabadság Hétvége mellékletében (1. o.) Nagy N. Péter Karácsony címmel írja: „Egyre többen félnek a karácsonytól. Sokan érzik úgy, hogy egy végzetes vesszőcskével eltávolodtunk Beethoventől: az öröm oda. Mind reménytelenebb az elvárásoknak megfelelő ajándékot adni, méltó asztalt teríteni, különleges ételeket felhordani, a gyerekeknek egy esztendőre való örömöt, a felnőtteknek egy különleges pillanatot adni. Pedig még mindig nem kell félni. Ha menekülni próbálunk, csak baj lehet. Pedig próbálunk.” A cikkíró emlékeztet rá, az embereknek immár csak a 35 százaléka mondja azt, hogy a karácsony a legfontosabb ünnepe. Majdnem minden második megkérdezett inkább szorongással, mint várakozással fogadja december 24-ét. Egyre tehetetlenebbnek érzik magukat az örömkényszernek való megfelelés parancsa alatt. A szerző szerint „tényleg taszítóvá tud lenni a fogyasztás istenének való extatikus karácsonyi áldozás. De, aki ijedtében, vagy borzadván kihátrál az ünnepből, a teljesség ma már talán egyetlen lehetséges élményétől fosztja meg magát. Az öröm kergetésétől való csömörben némi boldogságtól. Valószínű, hogy Beethoventől indulva vehet magának bátorságot, aki elbizonytalanodott az örömök karácsonyában. De ehhez végig kell gondolni, hogy nem félrevezető-e a IX. Szimfónia záró, negyedik tételének címe: az Örömóda. Mintha ez a tétel szólaltatná meg, szimbolizálná az egyre nehezebben teljesíthető karácsonyi örömparancsot is.” A szerző szerint azonban Schiller költeménye nem egyszerűen az Örömről, hanem a Szabadság öröméről szól. Nagy N. felteszi a kérdést: „Ki ne értené, hogy egy ilyen kolosszus, mint Jézus, több mint kétezredik születésnapjának sok százéves ünnepe évtizedes családi tradíciók emlékével gazdagítva e búgócsigaszerűen megpörgetett világban oly sokakat megzavar, hátrálásra késztet? Ma már nemcsak a gazdaságot belénk csiklandó reklám, de a politika is csak örömmel házal, azt ígér. Többről, gyökeres, kérges, felindázó boldogságról szó se esik.” Ám a szerző szerint a karácsony egyedülállóan nagy lehetősége az a pillanat, „amelyet követően felsír az újszülött, ha van erő rá, hogy hallgassunk.” Nagy N. Péter állítja: egy esztendő ugyanolyan elviselhetetlenül üres lenne karácsony nélkül, mint egy ünnepi családi összejövetel a nagyszülők nélkül. Emlékeztet rá: „Beethoven számára tökéletesen megszólalt az általa süketen írt IX. Szimfónia. Csak azt nem hallotta meg a bemutatón, amit ő vezényelt, hogy annyi nagy csönd, annyi nagy kudarc után végre: ünneplik. De az a teremtő csöndön kívül volt, már nem az ünnep része.”

A Magyar Hírlapban (16. o.) Szále László Menekülés a jóba címmel arra figyelmeztet, hogy Magyarországon nem mindenki szegényedik, vannak, akik nagyon is gazdagodnak, a többiek pedig éppen ezért szegényednek. Ennyi biztosan igaz a marxizmusból. Szále leszögezi: „Most, akik a piaci logikán kívül gazdagodnak, csak egyféleképpen tehetik: lelkileg, szellemileg. Civil emberként. A többség hatalma a kultúrájában van. Nincs is más út: az anyagi javakkal szembeállítani az erkölcs, a szellem gazdagságát. Meneküljünk a jóba! Ne hagyjuk iskoláinkat, egyházainkat, otthoni erőinket. Erről szól Jézus tanítása is, melyet 2000 év alatt az emberiség számtalanszor megtagadott, mégis igaz, mások rovására nem gazdagodhatunk. Vagy építsünk új Taigetoszt, s lökjük le nemcsak a születéskor várható veszteseket, hanem a versenyképteleneket meg a nyugdíjasokat, akiknek léte versenygazdasági nonszensz.”

A Magyar Nemzetben (7. o.) Kristóf Attila Én nem tudom (mit jelent ez a nap…) címmel leszögezi: „A betlehemi születés a világtörténelem legjelentősebb eseménye… Jézus születése, halála és feltámadása új pályára helyezte az emberiség történetét, s elvezetett mind mostanáig, hinnünk kell, hogy számos alapvető érték, amely civilizációnkat létrehozta és fenntartja, tőle származik. A betlehemi bölcsőtől ered a szegények iránti szolidaritás, a szabadság szeretete, a liberalizmus, a demokrácia a másság megbecsülése, a részvét, a szociális érzékenység. S mindez egyetlen szentségben foglaltatik, a szeretetben. A szeretet parancsára létezik. S ha ezen a szent, különleges és áldott napon magunkba nézünk, rádöbbenünk, hogy ez a parancs a lelkünkbe van írva, öröktől fogva mindörökké. Azt is éreznünk és hinnünk kell, hogy a szeretet a természetes erkölcsi törvény, az élet alapja. Ez az a törvény, amelyet a „teremtő Isten minden ember szívébe beleír. Részesedés Isten jóságában és bölcsességében: és azt az eredeti erkölcsi érzéket jelenti, amely lehetővé teszi az ember számára, hogy ítéletet alkosson a jóról és a rosszról. Ez a törvény egyetemes és változhatatlan, megalapozza a személy, a közösségek és a polgári törvény alapvető jogait és kötelességeit” – idéz a cikkíró a katolikus egyház katekizmusának kompendiumából, s felteszi a kérdést: „Gondolunk-e erre a fenyőfa alatt, amikor felszikráznak a csillagszórók s szelíden lobog a gyertyák fénye? Gondolunk-e arra, hogy az Igazság fekszik a jászolban, s az Út, amelyet vele együtt végig kell járnunk, a halálban is az élethez és az örök szabadsághoz vezet? Felfogjuk ezt? Mindenki felfogja ezt?”

Egyéb témák
A Népszabadság Hétvége mellékletében (4.o.) Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi bencés főapát és Schweitzer József professzor, nyugalmazott főrabbi nyilatkoznak abból az alkalomból, hogy a közelmúltban egy konferencián a két vallásban meglelt örömökről tartottak előadást. Schweitzer József emlékeztet rá, hogy maga az öröm fogalma a héber Bibliában rendkívül sokszor jelenik meg, az öröm lehet egyéni és családi. „Személyes örömmel találkozhatunk a jeruzsálemi szentélybe történő bevonuláskor, majd a hálaáldozat bemutatása kapcsán, s más alkalmakkor is. A családi örömben az egyéni öröm teljesedik ki: látod majd fiaidat és azok fiait, és béke lesz Izrael felett. Az emberi öröm, bár eufemisztikus kifejezésekkel, de már a Szentírás első lapjain az ember teremtésével kapcsolatosan jelenik meg. A férfi elhagyja apját, anyját, ragaszkodik hitveséhez és egy testté lesznek.” Várszegi Asztrik leszögezte: „A kereszténység nem élet-, nem testellenes, egyáltalán nem boldogságellenes, még akkor sem, ha időnként életidegen módon nyilatkoznak meg a képviselői. A keresztények alapvetően igent mondanak mindarra, ami az életet szolgálja, mégsem az életörömre irányul tudatos törekvésünk, hanem az alapkérdéseket akarjuk rendezni, tisztázni, s ha ezekre van válaszunk, akkor mintegy velejáróként, bocsánat a szóért, melléktermékként, kísérőként megjelenik az életöröm, a boldogság…. A keresztény nézőpont realista, tudja, hogy ’nemcsak kenyérrel él az ember.’ Éppen ezért azt a másik ’kenyeret’, a Más, az Isten szavát keresi és akarja adni, amely a lelket, vagyis az egész embert táplálja. Ha a mélyben az alapok rendezettek, ha az infrastruktúra megbízható, minden további ráépülhet, és akkor az biztonságot, békét, életminőséget ajándékoz az embernek. Jézus válasza egyetemes, ahogy küldetése is mindannyiunkhoz szól. Üzenete azoknál jut célba, vagy azokhoz jut közelebb, akik a kicsiség, magányosság, szegénység, mellőzöttség életállapotát lelkükön, sőt előbb a bőrükön tapasztalják, érzik meg. Olyat ad, amit a világ nem adhat, olyat, ami pénzen, kapcsolatok révén nem megvásárolható, de mindenkinek elérhető. Egy magatartásforma, egy attitűd, kell hozzá, a figyelmes fülé és szívé, az odafordulásé. S ha ez megvan az emberben, akkor a kérőnek adnak, a kopogtatónak ajtót nyitnak. Akit pedig befogadnak, annak élete örömben és boldogságban teljesedik ki, légyen miniszter, földműves, egyetemi tanár, ápolónő vagy fodrász.”

A Magyar Nemzetben (37.o.) Húzóerő címmel Krzysztof Zanussi lengyel filmrendező nyilatkozik, aki szerint „Európa forrásai mélyebbek, mint amelyekkel Amerika rendelkezik, az öreg kontinens ma mégis folyamatosan veszít erejéből. Ahhoz, hogy megtaláljuk régi önmagunkat, elengedhetetlen a dinamizmus, az emlékezet visszanyerése és az egyetemes világlátás. A globalizáció túléléséhez olyan vízióval kell rendelkezni, amely mindenki számára vonzó. Ehhez a remény, a lelkesedés új szelére van szükség. Túl kell lépni a ránk oly jellemző pesszimizmuson, csalódottságon, önostorozáson, s így meghaladhatjuk a mai nyomasztó kulturális depressziót is.” Zanussi, aki tagja a pápai kulturális tanácsnak, úgy véli: a katolikus egyház mint szervezet „nyugodtan maradhat olyan, mint amilyen évszázadokon át volt, hiszen nem a püspökök, hanem a szentjei tartják a vállukon. A jövő tehát attól függ, hány új szent lesz, s milyen példát tudnak mutatni. Emlékezzünk csak az egyházat megmentő Szent Ferencre, akit kizárhattak volna, ha nem olyan erős benne a lélek. Mert ő maga volt az egyház, nem pedig a pápa. A püspökök botrányai, az időnként felbukkanó korrupció ellenére látok ma is hasonló jeleket, mozgást, erőt a fiatalokban, s úgy gondolom, nincs minden veszve.”

Magyar Kurír