Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszabadság (9. o.) Jézust trónra ültetné a Szejm, a Magyar Nemzet (8. o.) Tiszteletbeli király? címmel ismerteti a Rzeczpospolita című lengyel lap tegnapi cikkét, amely szerint a lengyel parlamenti képviselők egy csoportja kezdeményezte, hogy nyilvánítsák Jézus Krisztust Lengyelország tiszteletbeli királyává. A Magyar Nemzet szerint az elképzelést, amelyet a keresztény-konzervatív Jog és Igazságosság (PIS) egy parlamenti képviselője vetett fel, bizonyos népszerűségre tett szert az erősen vallásos ország közvéleményében. Eddig a 460 tagú Szejm 46 képviselője biztosította támogatásáról az ötletet, amelyet már be is nyújtottak Marek Jureknek, a képviselőház elnökének. A Népszabadság kiemeli: „Az indokolás teológiai és történelmi, hivatkoznak egyebek között arra, hogy 350 éve a czestochowai Mária-ikonnak tulajdonították Lengyelország megmenekülését a svéd inváziótól. Hivatkoznak II. János Pál és Stefan Wyszinski bíboros-érsek tekintélyére is. A lengyel prímásnak meggyőződése volt, hogy Lengyelország mentheti meg Európát a hitetlenség és erkölcstelenség özönvízétől. A baloldali napilap megjegyzi: „Az ötlet nyilvánossága némileg felzaklatta a lengyel közvéleményt. Wojciech Olejniczak, a baloldali SLD vezetője szerint ez lépés a teokratikus állam bevezetése felé. Slawoj Glodz varsói püspök viszont röviden azt mondta: a cipész maradjon a kaptafánál, a képviselők se foglalkozzanak azzal, amihez nem értenek. Imádkozzanak, gyakoroljanak bűnbánatot és ez számukra hasznos lesz.”

A Magyar Hírlap (Ügynökvádak… 8. o.) a Gazeta Polsk című lengyel hetilap cikkét idézi, amely azt állítja: Varsó újonnan kinevezett katolikus érseke, Stanislaw-Wojciech Wielgus hajdan együttműködött a kommunista titkosrendőrséggel. A hivatalosan január 7-én hivatalba lépő főpásztor határozottan elutasítja az orgánum állítását. Elődje, Józef Glemp bíboros kijelentette: bízik Wielgusban, aki szilárd, tisztességes és jámbor jellem.

Ugyancsak a Magyar Hírlap (7.o.) Kiárusítandó templomok címmel ismerteti a cseh Prazsky Deník című lap egyik cikkét, amely szerint egyre több ingatlanát – paplakokat, templomokat, kápolnákat, gazdasági épületeket – kiárusítja a katolikus egyház Csehországban, mert a súlyos paphiány és a hívők folyamatosan csökkenő száma miatt elnéptelenedtek, és az egyháznak nincs pénze a fenntartásukra. Ceské Budejovice körzetében például több mint 300 plébánia van, de csak 82-ben van pap.

Hazai hírek

A Népszabadság (1., 4. o.) Orbán és a hit – „Azt gyűlölik, attól félnek, amit mi kereszténynek hiszünk” főcímekkel és A Fidesz elnöke az igazság nyomában alcímmel, A Népszava (4. o.) Orbán: támadják a keresztényeket, a Magyar Hírlap (4. o.) Egy mondatban című rovatában, a Magyar Nemzet (4. o.) Interjúkötet a Fidesz „lelki gondozójával”, főcímmel és Orbán Viktor szerint ellenfeleik a keresztény és a nemzeti értékeket gyűlölik alcímmel számol be arról, hogy a Kairosz Kiadó Miért Hiszek? sorozatának Mélység és magasság című legújabb interjúkötetében Halász Zsuzsa beszélget Balog Zoltán református lelkésszel, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnökével. A kötet tegnapi bemutatóján Orbán Viktor, a Fidesz elnöke feltette a kérdést: „Miért érezte fontosnak Zoltán, hogy a közélet terepére merészkedjen már a ’90-es évek elején? Azért, mert meglátta, hogy a Fidesz olyan politikai erő volt már a rendszerváltozás idején, amelyben az egyházpolitikát csupa olyan ember űzte, aki ellenséges volt az egyházakkal szemben, s ezen változtatni kellett.” Orbán Viktor ezért köszönetet mondott a polgári oldal nevében Balog Zoltánnak, hogy annak idején a párt emberi jogi és vallásügyi bizottságába belépve vállalta a missziós feladatot. Azt tudniillik, hogy „a polgári oldalon meghatározó súlyú legyen a keresztény értékrendek alapján történő közéleti magatartás, ami tekintélyes részben az ő akkori döntésének köszönhető.” Orbán Viktor a kötetről megállapította: „Az interjúkötet alanya magáról beszél, de bennünket térít.” Az exkormányfő felidézte: 1998-ban a Fidesz-többségű parlament képviselői a Hold utcai templomból, áhítat után indultak el az Országgyűlésbe, letenni a képviselői esküt. „Zoltán ma egy választásokon alulmaradt párt színeiben vezeti az emberi jogi bizottságot, nyilván úgy rendeltetett, hogy itt és most ilyen sokat tudjon tenni a jogaiktól megfosztott, becsületükben megsértett emberekért.” Orbán Viktor azt is elmondta: a kötet segítségével felidézve saját, hitbe nem beleszületett, de afelé tartó nemzedékének a történéseit, a következő kérdés merült fel benne: „Ha olyan nyilvánvaló, hogy jóakarat vezérel bennünket, miért gyűlölnek bennünket ennyire? Politikai ellenfeleink végső soron nem minket gyűlölnek. Azt gyűlölik, attól félnek, amit mi, kereszténynek hiszünk és magyarnak gondolunk, holott mindez nem ad ilyen érzelmekre okot.” A könyvbemutatón Szabó István Duna-melléki püspök méltatta Balog Zoltánt, a kötetben is tükröződő papi rutint meghaladó, hitvalló keresztyénségét. Rámutatott: politikusként kamatoztathatja legendás egybehangoló képességét is. A püspök felhívta az ünnepelt figyelmet arra is, hogy országgyűlési képviselőként bizonyára több lesz a harca, mint a győzelme. Balog Zoltán mindössze annyit mondott, nagyon erősen motiválta a könyvet, hogy a kérdező, Halász Zsuzsa katolikus. „Beszélgetni a közös hitről különös kihívás, a keresztyénség egésze számomra nagyon fontos dolog.”

A Magyar Nemzetben (6. o.) Balavány György Új magyar békemozgalom címmel megállapítja, hogy az október 23-ai „kulmináció után – ami nemcsak az „emberek” és a kormány, de a jobb- és baloldal közti konfliktus csúcsa is volt, újabb nagy csata nem következett. Sőt, az MSZP az utóbbi hónapban a békülékenység, a konszenzuskeresés retorikáját vette elő. Ezzel együtt felerősödtek a ballib tábor felől a vádak, miszerint a magát keresztény-konzervatív szemléletűnek valló jobboldal nem akar békülni, s így gyökereit tagadja meg. A baloldal egyházképéhez amúgy is szorosan hozzátartozik az evangéliumot eláruló, hatalom- és pénzéhes papság sztereotípiája, nagyjából ugyanabban a formában, ahogy azt a marxista-leninista közoktatás a fejekbe verte. E képzet szerint a jobboldal a történelmi egyházak segédletével ássa az árkokat a társadalomban keresztül és kasul.” A szerző elismeri, hogy bizonyára akadnak őszinte keresztény emberek a baloldalon is, de el kéne gondolkodniuk, milyen politikai erő szolgálatában állnak, akár tudatosan, akár tévedésből. A cikkíró felidézi többek között Buda Péter egyházpolitikai szakértő egyik írását, amelyben leszögezte: „A jobboldalról jövő rutinszerű demagóg megnyilvánulások szóra sem érdemesek.” Balavány megjegyzi: „Ez ám a konszenzuskeresés… A Buda-Gábor-duó pedig a pápának ugrik neki, ugyanis XVI. Benedek az október magyarországi események nyomán azt merte nyilatkozni, imádkozik, hogy mindkét fél rátaláljon egy igazság és békés megoldásra. Budáék felhördülnek: „Mi az, hogy mindkét fél… Csak az egyik fél, a katolikus érdekeket képviselő jobboldal nem képes az igazság és békesség útját megtalálni” – idézi a két szerzőt Balavány, emlékeztetve arra is, hogy a balliberális katolikus értelmiségiek közé tartozó Wildmann János egyik cikkében a rablóprivatizáció cégéres figurájának, ocsmányul beszélő kalandornak nevezte a miniszterelnököt, ám végül meghazudtolta saját morális éleslátását, leszögezve, hogy a jobboldal még rosszabb, de azt már nem indokolta meg, hogy miért, majd lélekkufároknak nevezte a katolikus egyház vezetőit, külön említve Erdő Péter bíboros-prímás nevét. Balavány György rámutat, hogy a modern ideológiák (marxizmus, nemzeti szocializmus, liberalizmus) „feltételezik, hogy a paradicsom e földön megvalósítható. Persze mindegyik a maga paradicsomát kívánja megvalósítani, a ma regnáló neokon, vagy neolib (egykutya) fogyasztói paradicsomát. De a konzervatívok másként gondolkodnak, s ez váltja ki az ideológiák dühét. A konzervativizmus alapja a keresztény hagyomány antropológiai realizmusa, amely szerint az emberek nem képesek a tökéletes társadalom felépítésére. Ugyanis tökéletlenek vagyunk; vallásos megfogalmazásban bűnösök. A keresztények hozzáteszik, hogy épp ezért van szükségünk megváltásra. Ha az ideológiáknak igazuk lenne, Krisztusnak fölösleges lett volna megszületnie erre a földre, tehát nem lenne karácsony, és nem 2006-ot írtunk volna idén.” A szerző arra is emlékeztet, hogy parlamenti beszédében Gyurcsány Ferenc azt mondta őszödi beszéde után: bocsánat. A cikkíró azonban felteszi a kérdést: „Ki bocsáthat meg Magyarország miniszterelnökének, aki hűtlenül elherdálja a rábízott anyagi és szellemi kincset, miközben azt motyogja, hogy bocsánat? Hát kik vagyunk mi, hogy megbocsássunk ezért? Magasabb fórumon dől el a dolog, az Úristen ítélőszéke előtt: ha odafolyamodik, a legelvetemültebb bűnös is kegyelmet talál. De a kegyelem trónjához csak az őszinte bűnbánók jutnak, nem a pr-hősök. Jézus azt mondta a parázna asszonynak: Eredj el, és többé ne vétkezzél. A kettős tanácsot Gyurcsány is megfogadhatná, ha bizonyítani akarná őszinteségét – persze eszében sincs. Hiszen éppen gátlástalan, hazug és korrupt stílusa juttatta a politika és az üzleti élet csúcsaira. Politikai ars poetikáját így fogalmazta meg: le kell verni a jobboldalt… És én ezt meg is teszem, hezitálás nélkül.” Balavány szerint Gyurcsány Ferenc azért nyújtja „puha kezét a jobboldal felé”, mert pontosan látja, hogy társadalmi támogatottság nélkül nem érhet el újabb sikereket. „De mihez keres támogatót? Az ország vagyonának kiárusításához, a vadkapitalizmus teljes térnyeréséhez. A jelenlegi politikai kurzus egyeduralmához, a demokratikus intézményrendszer felszámolásához, a szerves közösségek szétveréséhez. Nem kérünk ilyen konszenzusból. Nem szabad kibékülni a hazugsággal. A keresztény egyházatyák még ismerték a pax iniusta, vagyis a hamis, igazságtalan béke bibliai fogalmát. Konszenzusra jutni cégéres bűnözőkkel, az bűnpártolás. Aki tényleg szereti Magyarországot, közvetve sem segíti azokat, akik tönkreteszik. A Biblia szerint egyszer elhallgatnak majd a fegyverek. Előszólít az angyali szó majd mindenkit, s oda kell állni a Kisded, a Bárány Jézus színe elé. Õ a középpont, ő áll a választóvonalon. Ott vége a képmutatásnak, lehullanak az álarcok. És eljön a rend, amikor minden és mindenki a helyére kerül.”

A Heti Válaszban (Végső értelem 36-37.o.) Barsi Balázs ferences szerzetes, a sümegi rendház főnöke nyilatkozik, aki szerint a hívő sem tud egészen erkölcsös lenni. „Mi is teli vagyunk hazugságokkal, kis trükkökkel akarjuk irányítani a másikat, és ezt szeretetnek nevezzük. Persze egy ateista is törekedhet a tökéletességre, hiszen Isten benne is elültette a vágyat a szépre, jóra, igazra. A lényeg: hívő, nem hívő a személyt tartsa a legnagyobb értéknek, és akkor a hitünk szerint tudva-tudatlanul Isten felé tesz lépéseket.” P. Barsi számára az anonim keresztény „az a Gandhi, aki csonttá-bőrré böjtöli magát, és amikor azt a sugallatot kapja, hogy mondjon le a nemi életről, akkor, bár őrületes áldozatot hoz, lemond. Nem csipegeti össze a neki tetsző morzsákat az egyes vallásokból, hanem a lelkiismeretét követve, a maga hitében elmegy a végsőkig a szeretetben, a másokért, Istenért vállalt lemondásban.” Barsi Balázs szerint ha a keresztény jó keresztény, a buddhista jó buddhista, a hindu jó hindu lenne, a világ akkor sem lenne tökéletes, „de jobbá válna. Már az előrelépés lenne, ha mindenki komolyan venné a saját hitét. A térítésről az elmúlt századokban különféle felfogások léteztek. Szent Ferenc szerint például kétféle misszió van. Az egyik, hogy a testvérek elmennek a másvallásúak közé, és csak annyit mondanak: keresztények vagyunk. És szeretetben élnek. Ha pedig Isten akarata szerint valónak látszik, akkor hirdessék is az evangéliumot – teszi hozzá rendalapítónk. Egy ferences testvérem mesélte a nyolcvanas években, amikor Egyiptomból hazalátogatott: náluk az a térítés, hogy mindenkivel szeretetben élnek. A mohamedánok felkeresik őket, megosztják velük a gondjaikat, de arról most még szó sem lehet, hogy keresztények legyenek, hiszen a családjuk vagy egy szélsőséges szervezet kitaszítaná, illetve akár megölné őket.” A ferences szerzetes szerint ez nem jelenti azt, hogy Krisztus ügye ott vesztésre áll, „Ellenkezőleg… Szentebbek éppen nem vagyunk, de a másik ember megértésében fejlődés mutatkozik. Míg az őskeresztény – valami isteni haszonelvűségtől vezettetve – azért is tett jót a pogányokkal, hogy ’beszeresse őket’ az egyházba, ma már az evangéliumi szeretetnek önértéke van. Vagyis Krisztus jóságával szerethetem a nem hívőt, és nem kell folyton azt lesnem, mikor tér már meg, mert a szeretet sosem lehet eszköz. Másfelől viszont tegyük hozzá: ha én vallom azt a förgeteges csodát, hogy egyszülött fián keresztül Isten szólt a világhoz, hogyan is tudnám ezt nem megvallani másoknak?” Henri Boulad jezsuita szerzetes jövendölésével kapcsolatban, hogy száz év múlva az európai fővárosokban a mecsetekből lesz a legtöbb, a katolikus plébániák és a protestáns templomok pedig elenyésző kisebbségben lesznek, Barsi Balázs kifejtette: „Tegyük föl, hogy a színét vesztett katolikus egyház mellett megjelennek a mecsetek. Nos, a megmaradó három-négy, vagy ki tudja, hány katolikus templom nem lesz olyan, mint a mostani. Aki oda jár, az mind hiszi majd, hogy Jézus Krisztus az élő Isten fia, aki az Atyával és a Szentlélekkel egylényegű, aki Szűz Máriától született, Poncius Pilátus alatt meghalt, és dicsőséges testben feltámadt. Ha pedig a só igazán sóvá válik, akkor kiárasztja az ízét. Nem kell tehát kétségbe esni, Isten ugyanis számot tart mindent, ami velünk történik, és szándéka lehet még a számunkra legfájdalmasabb történésekkel is.”

Magyar Kurír