Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Nemzet (9.o.) Meghatározó tantárgy lesz a hittan címmel közli, hogy a jövő tanévtől kezdve a lengyel iskolákban beleszámít a tanulmányi átlagba a hittanból szerzett érdemjegy. Ilyen értelmű utasítást adott ki ugyanis a katolikus püspöki kar kezdeményezésére Roman Giertych közoktatási miniszter.

Hazai hírek

A Népszabadság Hétvége mellékletében (3. o.) Lipovecz Iván A szentség illata címmel bírálja Sólyom László államfőt. A cikkíró többek között különösnek tartja, hogy a köztársasági elnöke néhány hete a Népszabadságban úgy nyilatkozott, hogy a Vatikánban „ugyan a kormány által rábízott témákról tárgyalt, de hát a pápa, az más, vele nem államügyekről volt szó, hanem magánbeszélgetés folyt közöttük. Most tekintsünk el attól, hogy vatikáni zsargonban a privát audiencia meghatározás a katolikus egyházfőre és nem a vendégre vonatkozik. De hát járhatott volna Sólyom László magánemberként, és nem a Magyar Köztársaság elnökeként is őszentségénél?” A cikkíró felidézi, hogy a német köztévé kettes csatornájának egyik legkedveltebb műsora a Fogadjunk, hogy… elnevezésű, nagyszámú közönség előtt zajló vetélkedő. A legutóbbi adásban Karl Lehmann bíboros arról értesített egy testvérpárt, akiknek sikerült szaglás alapján különböző, a szertartások során a füstölőkben használt illatokat felismerniük, hogy a vetélkedő végeredményétől függetlenül máris meghívja őket Rómába, ahol XVI. Benedekkel is találkozhatnak majd. „Az efféle kunsztok művelői tehát szerencsés esetben számíthatnak arra, hogy a pápa színe elé járulhatnak. Na de, egy tisztességben megőszült, és nem is az egyháztudományokban kimagaslóan jártas, kelet-közép-európai jogtudós?”

A Magyar Hírlap (4.o.) Egy mondatban című rovatában közli, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat karácsonykor is megajándékozza a rászoruló időseket, a nagycsaládosokat, a hajléktalanokat, valamint a december 25-én dolgozó utcaseprőket, csak a fővárosban 250 önkéntes segíti ezt az akciót.

Ugyancsak a Magyar Hírlapban (Anyagtalan fény 20–21.o.) Kocsis István erdélyi származású drámaíró, irodalomtörténész, történész nyilatkozik, akinek nagy sikert aratott a Kairosz Kiadónál megjelent Magyarország Szent Koronája című könyve. Kocsis a szakrális királyságról, a szakrális uralkodókról fejtette ki véleményét. Elmondta: néhány kivételtől eltekintve, mint László Gyula, Bakay Kornél és mások, történészeink semmit sem tudnak kezdeni a kettős fejedelem, illetve a szakrális fejedelem kérdésével. Óriási eredmény, hogy az Ószövetséget nem értékelték át, „így mégiscsak létezik egyetlen nemzeti őstörténet, amelynek szakrális fejedelmei megmaradhattak szakrális fejedelmeknek. Nem száműzik a dilettánsok közé azt, aki le meri írni Mózesről vagy Dávidról, hogy nemcsak elhitték, hogy szakrális királyok, hanem valóban azok is voltak, ám aki Attiláról írja meg, hogy valódi szakrális királyként uralkodott, az nem számíthat kíméletre.” Kocsis István leszögezte: „A szakrális fejedelem híd a földi világ és az égi világ között: ő az, aki képes méltóképpen fenntartani a kapcsolatot az égi világgal. Méltóságát megalapozhatja a származása, de nem feltétlenül, mert ami nélkülözhetetlen, az beavatásának a sikeressége. A beavatás teremti meg a szakrális fejedelmet. Ahogy Pál apostol írja az egyik legismertebb szakrális fejedelemről, Melkizedek világkirályról: ’Nem a testi leszármazás törvénye alapján lett azzá, hanem a halhattalanság erejéből. A világkirály az, aki első a szakrális királyok között, s akinek uralmát önként fogadják el a népek és a többi király. A szakrális világkirályság középkori, illetve újkori ébresztgetői a magyar uralkodók közül elsősorban Szent Lászlót, Hunyadi Mátyást és Báthory Istvánt tartják alkalmasnak arra, hogy világkirály legyen. Szakrális királynak létezni azt jelenti, mint szüntelenül istenítélet alatt állni. Õ a beavatása révén képessé válik arra, hogy szétválassza a fényt az anyagtól önmagában, önmaga egyéni létében, azaz képessé lesz létezésének középpontját már földi létében áthelyezni időtlen énje középpontjába. Akarva-akaratlan megkülönbözteti a fényt és az anyagot országának bármelyik tisztviselőjében, mindenkiben, akit szemügyre vesz, környezetében ezért sem érvényesülhetett a mai kor politikai életét oly alacsonyra süllyesztő kontraszelekció. A szakrális király Isten kegyelméből, Isten akaratának közvetítőjeként uralkodott. Ezért nem osztotta meg a törvényhozó hatalmat népével, hiszen nem a néppel együtt kellett törvényt alkotnia, hanem Istennel együtt, Isten akarata szerint… Semmit sem vett komolyabban, mint azt, hogy élete határtalan és időtlen, és élete ehhez képest nevetségesen körülhatárolt és pillanatnyi. De körülhatárolt és pillanatnyi élete sem csak a sajátja. Egy indiai szent irat a király kötelességeit felsorolva a következő döbbenetes kijelentést teszi: ’Az alattvalók erényes tetteinek és gonosz cselekedeteinek hatodrésze is a királyra jut.’ Azt mondhatjuk, hogy a szakrális királyság alapja a csak Istent megillető hűség. Ki a hűséges? Aki felismeri az utasításokban, törvényekben, parancsokban Isten akaratát, s aki így csak Istennek engedelmeskedik. A hűség a királyt is megilleti, ha Isten akaratát közvetíti, azaz valódi szakrális király.” Kocsis István szerint „nem Attila dönti el, hogy ő ’Isten ostora’ lesz, nem Szent István dönti el, hogy megteremti az egységes keresztény birodalmat, azaz szakrális világkirálya lesz a kereszténnyé váló, megigazuló emberiségnek, és nem Hunyadi Mátyás dönti el, hogy ő kényszeríti megtisztulásra a keresztény világot. Õk Isten akaratának teljesítőiként indulnak el az útjukon. Útjuk annak ellenére sem egyforma, hogy Szent István is, Hunyadi Mátyás is tudatosan vállalja az attilai hagyomány folytatását… Attila azért kímélte meg Rómát, mert Isten megparancsolta neki. Aki Attila nagy tettének a jelentőségét megérti, az azt a Krisztus utáni idők legnagyobb tettének tekinti. Szent István… uralkodói küldetéstudatát meghatározta az abban való hit, hogy a kereszténység három irányzata, a bizánci irányítású, a római irányítású és a szkíta kereszténység egységesíthető egy méltó világkirályságban… Mátyás király… döbbenetes céltudatossággal küzdött a királyi hatalom gyöngítéséért. Így készítette fel a magyar nemzetet a nehéz jövendőre. Isten akaratát teljesítve, azaz szakrális királyként.” Az író a Szent Korona-tan legnagyobb érdemének azt nevezi, hogy átmenti a későbbi korszakokba a szakrális királyság nagy eszményeit. Kocsis idézi Márton Áron erdélyi katolikus püspököt, akit a XX. század legszentebb életű keresztény főpapjának tart. Õ mondta 1946 pünkösdvasárnapján Csíksomlyón: Trianon miatt Európa ismét a halálos bűn állapotában van, majd így szólt a világ vezetőihez: „Igazságunk tudatában és a változatlan természeti és isteni törvények alapján kérjük azokat, akiknek fölöttünk hatalma van – minden hatalom onnan felülről adatott! –, ne feszítsék népünket egy újabb ítélettel keresztre.” Kocsis István azonban megjegyzi, hogy az új keresztre feszítés az 1947. évi párizsi békediktátum aláírásakor bekövetkezett. Emlékeztet rá, hogy Magyarországon a szakrális fejedelemség jogutódja, a Szent Korona tana átmentette Magyarországon a szakrális királyság korának nagy eszményeit még a XX. századba is, és Magyarország Regnum Marianum. A Trianonban döntő nyugat-európai államférfiak, „tisztelet a kivételnek, szolgaként vagy néma cinkosként engedelmeskedtek, bár a legtöbben nem tudták, mit cselekszenek. Nem volt még tudomásuk a közelgő veszedelemről: a nemzethalál fenyegetéséről. Ma már azonban nemcsak magyarok beszélnek a nemzethalál rémképéről, hanem a németek, a franciák és az angolok is. Ma már tudják, akik merik tudni… Tudják, hogy ha az idő ’nem tolatik vissza a helyére’, a nemzethalál ellen nem tudnak küzdeni. És már sejtik, hogy Trianon rejtélyes urai miért éppen Magyarországot akarták megsemmisíteni. Tudják, hogy itt vetheti meg a lábát az, aki a kizökkent időt helyretolja: aki visszavezetheti a kereszténységet az éltető szakrális hagyományokhoz…”

Magyar Kurír