Napi sajtószemle

A Magyar Nemzetben (7. o.) Joó István Boldogtalanná avatás címmel reagál Buda Péternek a Népszava december 6-án megjelent és általunk is szemlézett cikkére. Gyurcsány Ferenc kormányfő egyik egyházügyi szakértője kifogásolta, hogy a Mazsihisz a Magyarországért Zsidókért-díjjal tüntette ki Erdő Pétert. A cikkíró elismerte ugyan, hogy a bíborosnak döntő érdeme vannak abban, hogy az idén szeptemberben sor kerülhetett a zsidómentő apáca, Salkaházi Sára boldoggáavatására, de kifogásolta, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Prohászka-emlékévet hirdetett meg. Szerinte ugyanis az egykori székesfehérvári püspök antiszemita volt, és így közvetett módon hozzájárult a holokauszthoz, azáltal, hogy a korabeli szélsőjobboldal sűrűn hivatkozott rá. Joó István viszont emlékeztet rá, hogy Prohászka Ottokár 1927-ben meghalt, s felteszi a kérdést: „Olvassák-e teológiai, filozófiai és szociális munkáit azok, akik támadják? Nem mintha nem lettek volna hatalmas életművében olyan mondatai, amelyek kiragadva védhetetlenek. És a védhetetlenség nyilvánvalóbbá vált azáltal, hogy közelgett a vészkorszak. Mégis az addigra rég halott Prohászka kipécézett sorai morális–antijudaista – nem pedig faji, mai értelemben véve antiszemita jelzővel illethetők. Mikor születtek ezek a mondatok? Például a századelőn, amikor nagy hecc volt hitehagyott zsidó liberális értelmiségieknek a kereszténység ellen kikelni. És hol is fakadt ki olykor-olykor Prohászka? Egy féloldalasan polgárosodott, milliókat éhezni hagyó országban. A nagyurak szemében a tanácsköztársaságig vörösnek számított a szociálisan elkötelezett, földet osztó püspök. Nem, neki nem volt köze a sokat emlegetett ordas eszmékhez. Sokkal inkább a Lenin-fiúknak. Meg azoknak, akik Nietzschére vagy Bergsonra (akár Prohászkára is) torzul hivatkozva tagadták meg az emberi faj együvé tartozását.” A szerző azt is felidézi: a kortanú Stern Samu hitközségi vezető elismerte, hogy nemcsak a szerzetesrendek, hanem a magyar keresztény egyházak is megmozdultak, hogy a deportálásokat leállítsák, így felejthetetlen, hogy mit fáradozott a győri püspök, Apor Vilmos és a veszprémi püspök, Mindszenty József, „két igaz ember, hogy gátat vessenek a torlódó embertelenségnek.” Stern Samu külön kiemeli Cavallier Józsefnek, a Szent Kereszt Egyesület elnökének érdemeit és Serédi Jusztinián hercegprímást is dicséri hasonló okból. Joó István felteszi a kérdést: „Lehet, hogy az izgága valláspolitikai tanácsadók tudnak valamit, amit kedvenc lapjuk olvasói nem? Úgy hírlik, valami megmozdult a néhai fehérvári püspök méltóságának a kikezdése ellen. Különféle informális egyeztetések folynak, hogy a Holokauszt Emlékmúzeum állandó kiállításán többé ne szerepeljen Prohászka fotója olyan felirattal, ami őt antiszemita vezéralakként bélyegzi meg. Ez ügyben a tárlatot létrehozó Magyar Nemzeti Múzeum nehezedik a fő felelősség. A felelőtlenekre pedig a boldogtalanság.”

Ugyancsak a Magyar Nemzetben (A szeretet öröme igazolja életünket 14.o.) Czigány György költő, zongoraművész, a kulturális sajtó kiemelkedő képviselője nyilatkozik, aki a közelmúltban a magyar sajtó kategóriában vette át a Prima Primissima díjat a Művészetek Palotájában. Pósa Zoltán interjúkészítő kérdésére – „Ön miért döntött úgy, hogy az evangéliumi jó hír hiteles tolmácsolásának szenteli életét?” – a több műfajban is alkotó művész azt felelte: „Sartre kihűlt világának szorongásai közt úgy látja, hogy szakadatlan veszélyeztetik az emberek egymás létét, mindenki potenciális gyilkosa mindenkinek. Végül azonban ő is azt jelenti ki: a szeretet adta öröm lényege az, hogy általa igazolva érezhetjük a létezésünket. Régi versemben a gyermek Jézusról írom: ’belélegzi melegét / néhány szegény baromnak, / s míg mézet ont az ég, / ostya mellében passió lüktet.” Czigány György azt is elmondta, december 24-én Adventi koszorú címmel tévéműsora lesz.

Magyar Kurír