Napi sajtószemle

A Népszabadság Hétvége mellékletében (2.o.) Fazekas Csaba 1956: a Vatikán és a forradalom címmel elemzi XII. Piusznak az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos megnyilatkozásait, enciklikáit, és megállapítja: „XII. Pius saját kora világpolitikai helyzetének megfelelően, értelemszerűen az egyházat ért sérelmek orvoslását középpontba helyezve értékelte a forradalom eseményeit. Más kérdés, hogy 1958-ban a hidegháború korszakának pápája olyan egyházfőknek adta át a helyét, akik sokkal rugalmasabban viszonyultak az amúgy szintén ’puhuló’ Kádár-rendszerhez. Gondoljunk csak az 1960-as évek ’részleges megállapodására’, vagy arra, hogy ugyanannak a pápaságnak kellett Mindszentyt eltávolítani az esztergomi érseki székből, amelyik a forradalom napjaiban még lelkesen támogatta.” 

A Magyar Nemzetben (Szétfeslő szálak 27. o.) Vértesaljai László jezsuita szerzetes nyilatkozik, akit a rendőrök kétszer is megvertek október 23-án. A páter elmondta: „A rendszerváltáskor nagy, fényes álmaink születtek. Bármennyi nehézségünk adódott is az elmúlt 16 évben, én nem csüggedtem el. De most, amikor az őszödi beszéd után a hazugság akar polgárjogot nyerni, tudnunk kell erre nemet mondani. Úgy látszik, ez valóban elfogadhatatlan a magyar társadalom számára. Ugyanakkor nem lehetnek illúzióink, a nagy történelmi fordulópontokat sohasem az ország egésze teremtette, hanem mindig egy szűkebb csoport vállalása nyomán történtek meg, legföljebb az ország többsége később több hullámban magáénak érezte a történteket, és azonosult velük. 56-tal is ez a helyzet, és most 2006-ban, amikor arról beszélünk, hogy az ország számára megengedhetetlen a hazugság domesztikálása, akkor ez alatt sem 10 millió embert kell értenünk. A fő kérdés a parlamenti szalonképességig vitt hazugság, amely átjárja az egész életünket. Amikor 2006-ban a Kossuth téren a közméltóságok csak a nép, a magyar állampolgárok kirekesztésével tudták – akarták (?) – megünnepelni 1956 népét és a forradalmat, számomra ez súlyos szem a hazugság láncában. Elég volt! 50 éven át ünnepeltettek velünk erőből és kényszerrel ott, ahol nem akartunk, most az ellenkezője sem lehet igaz: nem lehetünk ott, ahol pedig szeretnénk jelenlétünkkel tanúskodni. Ezért éreztem úgy október 23-án, hogy ki kell mennem az utcára… Eredeti szakmám szerint vegyészmérnök vagyok, egy kémiából vett hasonlattal élve azt mondhatom, egy ponton túl nem telíthető tovább az oldat, és vagy váratlanul kicsapódik a tartalma, vagy használhatatlan koszos zagyvalékká válik. Számomra ilyen pont volt október 23., valamint az azt követő folytatólagos hazugság. Ezt Pilinszky úgy mondja: a „fedő bűn” rosszabb, mint az eredeti. Megoldást az jelentene, ha megindulna a normális párbeszéd a történtek értelmezésében, egyezkedés, húzd meg, ereszd meg játék, de ennek semmi jele nincs, a hazugság továbbra is tobzódik. Ez teljesen irreális, hiszen a demonstrálók is rengeteg fényképet és filmfelvételt készítettek a rendőrök bennünket ért agressziójáról. Hiszek a fényképek, a felvételek, a vallomások tanúságtevő erejében. Így lett végül 56-tal is. Az egykori csőcselék most ünnepelt mártír, az ellenforradalomból forradalom lett.” A jezsuita szerzetes leszögezte: „Politikai értelemben soha nem politizáltam, különösen nem a szószéken. De most úgy érzem, olyan tarthatatlan állapothoz érkeztünk el, amelyben az evangélium szellemét tagadnánk meg, ha elhallgatnánk az üzenet élő, napjainkra vonatkozó részét. A múlt vasárnap a vakon született meggyógyítása volt az evangélium, és láttam a hívek arcán a feszülő figyelmet. Belső megfontolás és imádság nyomán el kellett mondanom, hogy az evangéliumban meggyógyított vakhoz hasonlóan engem is le akarnak pisszegni, el akarnak hallgattatni. Nemcsak a téren, a hatóság emberei, hanem azok a barátaim is, akik szerint a megveretésem utáni fellépés nem illik ahhoz a korábbi szalonképes Lacihoz, aki voltam, és aki az elszakadt szálakat igyekezett összekötni. Keresek, gyötrődöm, de nincs még megoldásom. Úgy érzem, ha csak szentírástudóként szeretném megvilágítani az evangéliumban hallott viszonyokat, körülményeket, összevetném az ismert szövegvariánsokat és a hallott tartalmakat elhelyezném a teológia egészében, akkor kutyafülét sem érne az én igehirdetésem. Mert az evangéliumot nem kultúrtörténeti érdeklődéstől hajtva olvassuk, hanem azért, hogy 2006-ban lássunk itt Budapesten. Ha a vak meggyógyítását pusztán szemészeti kérdésként fogjuk fel, akkor eláruljuk az evangéliumot. Ha pedig napi politikai tartalomra próbáljuk meg lefordítani az üzenetet, akkor Krisztust hagyjuk cserben, aki soha nem tett ilyet. Meg kell találni a helyes mértéket, és úgy érzem, hogy ebben a helyzetben keresztre vagyok feszítve. Hatalmas probléma, hogy napjaink végletekig feszült helyzetében a párbeszéd válik lehetetlenné. Azok a barátaim, akikkel tegnap még le tudtam ülni beszélgetni, ma már nem hallgatnak rám. Úgy érzem, a régi kötelékek recsegnek-ropognak, nekem pedig vérzik a szívem, de nem mondhatom a hazugságról azt, hogy bátor szókimondás volt, mert saját magamat köpném szembe. Sokkal jobban fájna a régi barátságaim szétszakadása, mint az, hogy a rendőrök megvertek… Éppen most szakadoznak a szálak, most vált elviselhetetlenné a hazugság és annak relativizálása. És mivel a hazugság az egész országot megosztja, tartani lehet tőle, hogy előbb-utóbb ismét utcai harcok lesznek.” A jezsuita szerzetes egyúttal arra is figyelmeztet: „Hazudni igazából csak horizontálisan lehet. Ha az ember fölfelé, az égre hazudik, akkor Isten visszanyomja rá a hazugságát. Káin füstje visszaszállt a földre. A Károly körút, Astoria, Szabadság tér szintjén lehet hazudni, de fölfelé nem, Isten ezt nem tűrheti. De van ennek az igazságnak egy egészen egyszerű földi vonatkozása is: két jelzést is kaptam a Károly körút elegáns palotáiban lakóktól, hogy fentről lefilmezték a történteket. A nagy távolság miatt nem látszik pontosan, hogy ki ver kit, de az összecsapás genezise világosan kivehető. Egyenruhások vernek magyar polgárokat. Ez tárgyi bizonyíték a hazugság ellen.” Vértesaljai László szerint „nagy szükségünk van a tisztulásra, ahogy Mádl Ferenc mondotta, elmaradt a katarzis és most nyűglődünk tovább. A társadalom egésze tévhitben és hazugságban élt. Hamis illúziókat kergettünk, a NATO-ba és az Európai Unióba való belépésünk is nagy önáltatás volt. És a nagy össztársadalmi hazugság mellett, valamilyen szinten minden ember maga is hazug. Én is. A különbség csak az, hogy van közöttünk olyan, aki szemlesütve bocsánatot kér, amikor kiderül a hazugsága, és van olyan, aki tovább hazudik, méghozzá egyre agresszívabban és egyre valószerűtlenebbül. Mindannyiunknak vannak hibái, bűnei, de tudnunk kell bocsánatot kérni, és egy hazugság lelepleződése, vagy egy bocsánatkérés elmaradása teljesen elfogadhatatlanná tehet valakit. Vajon az Úr Jézus, mit mondana ebben a helyzetben? Ez nem bal- és nem jobboldali kérdés, nem erről van szó, hanem a tiszta szóról.”

A polgári napilap beszámolója szerint (Békés tiltakozás… 1.,5.o.) Vértesaljai László atya részt vett és beszédet is mondott tegnap az Élőlánc Magyarországért Mozgalom, a Duna Charta és az Országos Civil Fórum közös rendezvényén, amelyen békésen tiltakoztak az október 23-ai rendőri erőszak ellen. A jezsuita szerzetes elmondta: most már két október 23. van: az 1956-os és a 2006-os. Kiemelte: sok minden nyilvánvaló lett múlt hétfőn, „valami ott feltárult” ebből a rendszerből. Leszögezte: olyan országban szeretne élni, ahol nem kell magyarázkodni azért, ha egy nemzeti ünnepen valaki magyar zászlót tart a kezében.

A Népszabadságban (Közös ima politikai erőtérben 2.o.) Szőts Béla, a bonyhádi Szellemi Kármentő Polgári Kör szervezője nyilatkozik abból az alkalomból, hogy autós konvojokban mennek majd Budapestre a dél-dunántúli települések azon lakói, akik a Hősök terére meghirdetett vasárnapi közös fohászra igyekeznek. A vendéglátásból élő 47 éves férfi, aki soha nem vállalt párttagságot, elmondta, hogy a hívők azért imádkoznak majd, hogy a magyarok békében éljenek a Kárpát-medencében. Ungár Tamás, a lap pécsi tudósítója elsősorban arra volt kíváncsi, miért nem lehet a hívőknek a saját templomukban imádkozni, miért kell ezért egy fővárosi köztéri szertartást szervezni? Szőts Béla így válaszolt: „Nem politizálni megyünk a térre, hanem feltöltődni, s azért, hogy a közös ima segítsen minket abban, hogy a test, a lélek és a tudat egyensúlyba kerüljön. Mi nem az autógyújtogatókkal vagyunk, azért imádkozunk, mert a magyar társadalom erkölcsi válságba jutott, s fel akarunk mutatni egy olyan értékrendet, amivel ezt a válságot legyőzhetjük.” Szőts szerint az erkölcsi válságot a politikai elit okozta. „…olyan vezetőket szeretnék, akikben bízni lehet, s akiket követendő példaként állíthatunk a jövő nemzedéke felé. A mostaniak nem olyanok.”

Magyar Kurír