Napi sajtószemle

A Népszavában (7. o.) Rónay Tamás A pápa forradalma címmel reagál arra, hogy az elmúlt hétvégén XVI. Benedek pápa ír főpásztorok előtt éles szavakkal ítélte el a pedofíliát. A cikkíró különösen feltűnőnek tartja, hogy a szentatya nem bűnről, hanem bűncselekményről beszélt, vagyis nem teológiai kategóriát emlegetett olyan tettről, amely orvosolható lenne az egyház berkein belül, hanem jogi kategóriáról. A szerző felteszi a kérdést: „Mi vezérelhette újfajta fellépésében a pápát? Nyilvánvalóan az, hogy a bűnbe eső főpapok fittyet hánynak az evangéliumra, csak beszélnek róla, de nem szellemében élnek. Másrészt a Vatikánban is egyre nagyobb aggodalommal szemlélik, hogy mind kevesebben választják a lelkipásztori szolgálatot. A pápa azt próbálja igazolni: a katolicizmus nemcsak tiltások sorozata. Ám ahhoz, hogy ezt a fiatalok belássák, a papoknak is jó példával kellene elöl járniuk.” Rónay úgy véli: egyelőre túlzás lenne XVI. Benedeket nagy elődjéhez, XXIII. Jánoshoz hasonlítani, hiszen pontifikációjából túl kevés idő telt el, de az elmúlt hétvégén olyan gesztust tett, amelynek következtében később akár a legjelentősebb egyházfők között emlegethetik.

A Magyar Nemzetben (7. o.) Joó István A feljebbvaló igazság címmel írt cikket a reformáció emléknapja alkalmából. A szerző rámutat: nevetünk a középkori emberen, aki fizetett, mint a köles, hogy megrövidítse majdani tartózkodási idejét a purgatóriumban, „mit törődött azzal, hogy a Tetzel barát vasalt ládájába tömködött pénzből netán a világi fejedelmek, no meg a Fugger-bankárok is busásan részesednek. De tud-e nevetni magán a mai tömegember, aki szintén vásárol búcsúlevelet, még ha más típusút is? Az eredetiek hamis túlvilági életbiztosítások voltak, hiszen „a bűn zsoldja a halál”, int a Szentírás, amely szerint vétkeink nem egyenlíthetők ki sem érdemekkel, sem pénzváltsággal. A mai búcsúlevelek – téves igazodási pontjaink – evilági mennyországot ígérnek. A drog kitágítja a tudatot, személyiséget, a pszichológus feloldoz léha életedért, vagy ha még mindig mardos a kétely, hogy nincs rendezve valami súlyos, idő feletti számla, ott az antidepresszáns. A trend anyagi áldozattal járó követése az emberi méltóság érzését kölcsönzi. A bűnre bátorító kép egyszerre teszi csábítóvá és relatívvá azokat a bűnöket is, amelyek követése magadtól nem jutna eszedbe… És hát nevet-e saját félcédulásságán a mai „szigorításkori” vásári sokaság, hogy szavazócédulájával 2002 és 2006 tavaszán pusztán a legpillanatnyibb anyagi biztonságot akarta a maga számára biztosítani?” A cikkíró emlékeztet rá, hogy már Luther is bátran megmutatta a reformációnak azt a lényegi vonását, hogy az igazság feljebbvaló, mint a politika. Jézus ezt így fejezte ki: „Én vagyok az Út, az Igazság, az Élet.” Joó István leszögezi: „Luther Márton világi és vallási fejedelmeket sértett, és az őket is zsebre rakó bankház számítását keresztezte vártemplomra erősített téziseivel. Hiszen ezek a gondolatok a népámítás ellen voltak, s a szegénypártiságot is megfogalmazták. Az igazság politika fölöttisége a mai Magyarországon ugyancsak fontos. Nemzeti forradalmunk és szabadságharcunk jubileumán úgy bántak az ünneplők ezreivel, hogy az már-már az 1572-es véres Szent Bertalan-éjt, a Coligny vezette hugenották esetét juttatja eszünkbe az ígéretszegő királlyal. Bizony, van szent re-, azaz visszaformálódás, ilyen volt a reformáció. Tapasztalunk aztán egy profán reformációt is: visszaformálódást a rákosista időkhöz, mikor is hazugsággal etették és erőszakkal terelték a „pásztor nélkül maradt nyájat.” Ezen az őszön előbb a hazugság köszönt vissza, aztán az erőszak. A reneszánsz Machiavelli eszközei és az új Fuggerek hálója ellen ökumenikus egységben protestálni kell. Ez a protestálás azonban csak a politika feletti igazság, a szelíd Megváltó figyelembevételével érhet célhoz.”

A Népszabadság Magukban bíznak az emberek (4.o.) és a Magyar Hírlap Senkiben sem bízunk, de Sólyom népszerű…( 1., 4. o.) ismerteti a Medián legfrissebb felmérését. A Népszabadság kiemeli: másfél évtizeddel a rendszerváltás után a törvényhozó és a végrehajtó hatalom képviselői a közbizalmi rangsor sereghajtói közé tartoznak, az egyházakkal együtt. Az emberek a legjobban a köztársasági elnökben bíznak (59 százalék). A rendőrségben 56, az MTV-ben 51, az egyházakban 44, az Országgyűlésben 40 százaléknyian bíznak. Tomka Miklós vallásszociológus a Népszabadságnak elmondta: „Az intézmények iránti bizalom a pártállami időkben volt a legmagasabb, a rendszerváltás óta pedig lassan, de biztosan csökkent, bár így is magasabb, mint Nyugat-Európában. Nem éretlenségről van tehát szó, ellenkezőleg: az index romlása az önállósodást jelzi: a többség immár nem akar intézményekre támaszkodni, s nem hiszi, hogy majd az állam bácsi megoldja az életét. Az egyházak időlegesen kivételt képeztek, hiszen Kelet-Európában a rendszerváltás időszakának általános bizalomvesztése idején egyedül az egyházak presztízse növekedett – még a romakérdés megoldását is tőle várták. Amikor az emberek rájöttek, hogy mégsem jött el a világvége, fogyni kezdetett az egyházakba vetett bizalom is. Itt az egyéni felelősség áthárításáról is szó van: az egyházaktól például a többség elsősorban szociális segítséget, illetőleg magánéleti tanácsadást vár. A felelősség áthárításához pedig stabil intézmény kell. Ha összevetjük az egyházakét a köztársasági elnök intézményének, vagy az erőszakszervezetek presztízsével, azt láthatjuk, hogy a közvélemény a stabilitást, a változatlanságot, a kiszámíthatóságot, a rendet értékeli.

Magyar Kurír