Napi sajtószemle

A Magyar Nemzet (Különös megkeresések, 4. o.) nem hivatalos egyházi forrásokból úgy értesült, pressziónak tette ki a kormányfő az egyházakat abból a célból, hogy 1956 megünneplése kapcsán díszletül használhassa őket. A miniszterelnök a kultusztárca egyházi titkárságvezetőjén, Csepregi Andráson keresztül azt szerette volna kicsikarni a történelmi felekezetektől, hogy változtassák meg a központi ökumenikus (budapesti bazilikabeli) emlék-istentisztelet október 22-ei, négy órai időpontját. Gyurcsány Ferenc ugyanis a kitűzött időpontban nem tud megjelenni az eseményen. A lap információi szerint a kormányfő ajánlata sem Erdő Péter bíboros-prímás, sem Bölcskei Gusztáv református püspök, sem Ittzés János evangélikus egyházi vezető tetszését nem nyerte el. Azt is meg kívánta szabni a kormányfő az egyházaknak, hogy 23-án mikor harangozzanak. A gyurcsányi pr-szakértők szerint ugyanis fölöttébb frappáns lett volna, ha 1956-ra utalva a templomokban országszerte 19.56 perckor harangoztak volna. Az egyházak ezt az illetéktelen ötletet sem fogadták el.

A Magyar Demokratában (64–66.o.) Bolberitz Pál teológus-filozófus nyilatkozik, aki többek között beszél a hit és a tudomány kapcsolatáról. Kifejti: „Szerintem a tudomány biztos ismeret, okokkal alátámasztva, rendszerbe foglalva és alapelvekre visszavezetve. Na most, mi itt a probléma? A biztos szóval van gond. Mert mi az, hogy biztos ismeret? Az anyagelvű tudomány szerint csak az, ami érzékeinkkel megtapasztalható. Ezzel szemben azt mondom, hogy van szellemi tapasztalat is. Ezt mindenki tudja saját magáról, itt mese nincs. A bizonyosságnak azonban nem csak tapasztalás lehet a forrása, hanem értelmi belátás és tekintély is. Most már csak az a kérdés, milyen szinten. Ha alacsonyan húzom meg a mércét, akkor nekem az lesz a bizonyosság, amit a kezemmel megfogok. A másik azt mondja, neki a legnagyobb tekintély Rákosi Mátyás, a harmadiknak Petőfi, a negyediknek egy Nobel-díjas tudós. Ki dönti el, melyik nagyobb? Nekem az abszolútum, aki kinyilatkoztatta magát Jézus Krisztusban. Azon túl már nincs semmi. Ezért fogadom el, hogy a teológiai igazság a legmagasabb rendű, a filozófiai igazság ezt csak előkészíti. A hit nem ellentétben van a tudással, hanem megkoronázza. Egy magasabb rendű tudás. A tudomány fogalmát az újkor rettenetesen leszűkítette. Nemcsak mérhető dolgok vannak, hanem mérhetetlenek is, nemcsak mennyiség van, hanem minőség is. A tömeggel, a divattal nehéz szembeszállni, de én ezt vállaltam, és a Jóisten kegyelme eddig mindig megóvott, ezért elégedett és boldog ember vagyok.” Ismeretes, hogy Bolberitz Pál volt Antall József néhai miniszterelnök gyóntatója. Erről elmondta: „A halálos ágyához ő hívatott oda. Egyet mondhatok: nagyon tisztelte az egyházat, de nem gyakorolta élete minden szakaszában a vallását, mint ahogy azt egy jó katolikusnak kell az előírás szerint. De nyugodtan mondhatom, hogy soha az elveit meg nem tagadta, és kivételesen bátor ember volt. Olyan becsületes, jellemes, tisztességes ember, hogy gyakorló katolikusok között keveset találok olyat. Persze ez nem akar valami olcsó mentség lenni, hiszen a Szentírás azt mondja. ’Aki szent, az legyen még szentebb.’ Az biztos, hogy élete végén komolyan megszólalt a lelkiismerete. Ezért nagyon fontos a gyerekkori vallásos nevelés. Egészen biztos, hogy Antall József békével a szívében távozott. Ezt nem is tőle tudom, hanem valaki más mondta el, de ne kérdezze, hogy ki.”

A Népszava (6.o.) Hogy kerül a fej a tálcára? címmel ír arról, hogy ma nyílik és november 30-áig tart a Szépművészeti Múzeumban az a kiállítás, amelynek középpontjában Caravaggiónak a római Borghese Galériából származó, Dávid Góliát fejével című képe áll. A cikk kiemeli, hogy Caravaggio rendkívül ellentmondásos egyéniség volt, gyilkosság miatt el kellett menekülnie Rómából. Máltára vetődött, majd visszaindult Rómába, „már útban van a pápai kegyelem, melyet mégis sikerül kieszközölni az akkor már híres művész számára, a tengerparton utoléri a halál. Legyengült szervezetével vélhetően a malária végez. Nemcsak életével, hanem műveivel is sikerül kivívnia közönsége felháborodását. Szent Máté életét bemutató sorozatának egyik darabját például újrafestetik vele megbízói, mert a művész által festett, az írótollal láthatóan küszködő, szakadt sarujú alakot nem találják elég méltónak. Mint ahogy az is megrázza a művészettörténetet, amikor a Mária halála című képen a halált a maga realitásában ábrázolja, szederjes lábú, felpüffedt hasú holttestet festve le.”

Magyar Kurír