Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Hírlapban (Aranyoroszlán után… 19.o.) Mészáros Gyula a 31. lengyel filmfesztiválról tudósít. A szerző a nagydíj egyik főesélyesének tartja Andrzej Seweryn Aki soha nem élt… című moziját. A film egy drogosokkal dolgozó fiatal pap történetét dolgozza fel. Mit keres egy mai lengyel fiatal, ha a lelki üresség ellen küzd? A kábítószert vagy Istent? Hol a helye Istennek, ha már a droggal él? Mekkorává zsugorodik egy fiatal pap ereje, miután szembesült azzal, hogy a drog környezetében ő maga is HIV-fertőzött lett?” – Mészáros szerint a film ezekre a kérdésekre keresi a választ. Megjegyzi: Seweryn filmje azonban nem csupán egy helyzet bemutatása, rögzítése, hanem útmutatás is egyben. „Megjósolható, hogy a filmet nem csak Lengyelország határain belül fogadják kedvezően.”

Hazai hírek

A Népszavában (7. o.) Hegyi Gyula Boldog Salkaházi Sára címmel arra figyelmeztet, ha „olykor kritizáljuk a magyarországi katolikus egyház politikai akcióit, ne hallgassunk akkor sem, amikor a magyar katolicizmus szép és felemelő ünnepre készül. Szeptember 17-én avatják boldoggá a XX. századi magyar egyháztörténelem egyik legrokonszenvesebb hősét, Salkaházi Sára szerzetesnővért, akit a nyilas uralom alatt az általa bújtatott zsidókkal együtt lőttek a Dunába a szélsőjobboldali rezsim pribékjei. Külön jelentőséget ad a szertartásnak, hogy a pápa külön engedélyével a boldoggáavatási szertartásra nem a szokásos módon Rómában, hanem Salkaházi Sára hazájában, Magyarországon kerül sor. Az elmúlt 900 évben nem volt ilyesmire példa.” A cikkíró leszögezi: „Salkaházi Sára azt a szellemileg emancipált, szociálisan elkötelezett, humánus és antifasiszta szerzetestípust képviseli egyháztörténelmünkben, amelyről méltatlanul keveset tudnak mind a katolikusok, mind a hívő katolikusok, mind a más vallásúak és az ateisták.” Hegyi méltatja Slachta Margit szociális testvér és Kerkai Jenő jezsuita szerzetes érdemeit is. Egyúttal idézi Erdő Péter bíborost: „az elmúlt évtizedekben nem lehetett Salkaházi Sára hősi példájáról beszélni.” Az Európai Parlament szocialista képviselője elismeri: „Az ateista hatalom valóban igyekezett elhallgatni azt a tényt, hogy számos egyházi személy és intézmény is részt vállalt a zsidók és más üldözöttek mentésében 1944 véres hónapjaiban. A magát szocialistának tekintő pártállam a katolicizmus szociális vonulatát különösen kényelmetlennek találta, céljainak jobban megfelelt a konzervatív, a modern élettől elzárkózó egyház képe. De a bíboros úr iránti teljes tiszteletem mellett, azt is hozzá kell tennem, hogy a katolikus egyház is többet tehetett volna Salkaházi mártírsorsának megismertetéséért. De az egyházi vezetés és a katolikus sajtó figyelmét talán túlságosan is lekötötte Mindszenty József hercegprímás boldoggá- és szenttéavatásának sürgetése. Erre azonban mindeddig nem került sor. Feltehetőleg azért nem, mert Mindszenty erősen megosztó személyiség volt, kortársai nemcsak bátor kiállására, hanem merev és nem túl rokonszenes gesztusaira is emlékeznek. Emlékleiratai és sokak visszaemlékezése szerint nemcsak a kommunistákkal, hanem általában a haladó emberekkel, a protestáns emberekkel és számos paptársával szemben is előítéletei voltak.” A szerző arra is kitér, hogy II. János Pál pápa „helytelenítette, hogy Mindszenty 1956. november 4-én az amerikai követségre menekült, ahelyett, hogy nyájával, azaz híveivel együtt a helyén maradt volna. Emberileg természetesen megérthetjük az idős embert, akit megviseltek a kínzások és a börtönévek, s amikor lehetősége adódott, elmenekült a várható megpróbáltatások elől. Sokan talán ugyanezt tettük volna a helyében. 1948-ban még, bár megtehette volna, nem volt hajlandó külföldre és ezzel a biztonságba távozni. Salkaházi Sárát azonban nem az ilyen emberileg érthető megfontolások, hanem az embertársak iránti feltétlen szolidaritás vezette. A vasárnapi boldoggáavatás erről a hőstettről, a vértanúságról, az élet feltétel nélküli felajánlásáról szól. Az is csodálatos dolog, ha valaki feláldozza életét családjáért, bajtársaiért, barátaiért. Õ azonban idegenekért tette, olyanokért, akiket csak a szélsőjobboldali téboly, a fajgyűlölet űzött be a Bokréta utcai katolikus munkásnőotthonba. Legyen valóban boldog az emléke!”

A Magyar Nemzet (5.o.) A nagy huszárvirtus címmel számol be a volt huszárok múlt szombati, budapesti találkozójáról. Nagy Kálmán huszárezredes, a sárvári Huszár Múzeum Baráti Kör 97 éves elnöke felidézte, amikor 1956. november 4-én kimenekítette Mindszenty József hercegprímást a szovjetek elől: „A honvédelmi minisztériumba tartottam, hogy segítsek a bajtársaimnak, amikor láttam, hogy az oroszok foglalják el az épületet. Mint katonaviselt ember tudtam, hogy az Országházra is ez a sors vár. Visszamentem a Parlamentbe, ahol Mindszenty tartózkodott, mivel előzőleg az épület előtt találkoztam vele, és közöltem, hogy vége a szervezett védelemnek. Nem akartam, hogy az oroszok kezére kerüljön. A hercegprímást az egyik szobában találtam, és rábeszéltem, hogy azonnal menjünk át az amerikai követségre. Harckocsik között kísértem a nagykövetségre. Szerencsénkre senki sem ismerte fel, a reverendáját egy nagy kabát takarta. A pufajkások keresték, de egészen 1958. október 25-éig nem tudták, hogy én mentettem meg Magyarország hercegprímását a szörnyűségek elől. Aztán megtaláltak, bevittek a Fő utcára, három hónapig nem hagytak aludni, végül tizenöt év börtönbüntetésre ítéltek, mert a népi demokrácia ’gyűlölt személyét’ megmentettem. Szerencsémre engem nem akasztottak fel, mint Pálinkás (Pallavicini őrgróf) őrnagyot, aki parancsra szabadította ki Mindszentyt Felsőpetényben. Én mindent önszántamból tettem. A rám kimért öt év két hónapot leültem. Nyolcvanegy éves koromban, 1990-ben rehabilitáltak, azóta kapok nyugdíjat.” A polgári lap megjegyzi, hogy az utolsó huszárvirtusról Mindszenty József is beszámol Emlékirataim című könyvében. „Igaz, nem tudta később sem kideríteni, hogy ki volt az a tiszt, aki átkísérte az amerikaiakhoz. Most már tudjuk, hogy Nagy Kálmán huszár ezredes volt.”

A Népszabadságban (Bölcskei… 5.o.) Bölcskei Gusztáv püspök, a magyarországi zsinat lelkészi elnöke nyilatkozik, akit a héten a Református Világszövetség európai tanácsa elnökévé választott. Kelet-Közép-Európából ő az első, aki betöltheti ezt a tisztséget. Bölcskei szerint ez az elismerés a teljes Kárpát-medencei magyar reformátusság elismerése. „Kevés olyan része van Európának, ahol ilyen nagy létszámú és jelentős súllyal bíró református népesség él. Talán nem mindenki tudja, de a magyarok igen komoly szerepet tölthetnek be az európai református közösség életében.” A püspök úgy véli, hogy a jövőben „könnyebben a világszövetség napirendjére kerülhetnek az általunk fontosnak tartott kérdések, mindenekelőtt a határon túli magyarok gondjai. A kárpátaljai egyházi intézmények, vagy például a visszaadásra váró romániai ingatlanok helyzetére gondolok, de említhetném akár a szlovákiai magyarellenes atrocitásokat is. Ezekre a problémákra még inkább rá tudjuk majd irányítani a nemzetközi közvélemény figyelmét.”

Magyar Kurír