Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Nemzetben (8. o) Érszegi Márk Aurél Hazalátogat XVI. Benedek pápa címmel ír arról, hogy ma kezdődő, negyedik külföldi útján „hazalátogat a pápa, kifejezetten azzal a céllal, hogy viszontlássa gyermekkora papi, tanári és érseki működése jelentős helyszíneit, hogy hálát adjon és köszönetet mondjon az ottani embereknek, hirdetve: ’Aki hisz, nincsen egyedül’.” A cikkíró szerint a kapcsolatot, ami a Szentatyát hazájához fűzi, saját címere szemlélteti a legjobban. „Ennek jelképes üzenetét három szóval lehetne kifejezni: hagyomány, tudomány, szolgálat. A freisingi egyházmegye címeréből átvett mórfej a hagyománytisztelet jele. A kagyló nemcsak a zarándokok jelvénye, de a teológusprofesszor legkedvesebb szerzője, Szent Ágoston egyik történetére is utal. Éppen a Szentháromság titkán elmélkedett Ágoston, amikor meglátott egy gyermeket a tengerparton kagylóval merni a tengervizet egy gödörbe. Amikor erre rákérdezett az egyházatya, azt a választ kapta: előbb merem ki a tengert a kagylóval, mintsem te megérthetnéd a Szentháromság titkát. Végül, a csomagokat cipelő medve a freisingi püspökség védőszentjének, Korbiniánusznak jelképe. A legenda szerint ugyanis a szent megszelídítette a málháslovát szétmarcangoló medvét, és az a csomagokat engedelmesen a hátára véve egészen Rómáig vitte. Korbiniánusz eredetileg remetének állt, a pápa azonban elszólította magányából és püspökké szentelte, hogy hitszónokként hirdesse az evangéliumot Bajorországban. Ez történt Ratzingerrel is, aki legszívesebben a tudomány ’remeteségébe’ húzódott volna vissza, de a pápa lelkipásztorrá, a hit hirdetőjévé és védelmezőjévé tette: akár a legendabeli medve, ő is alázatosan hátára vette a magas egyházi hivatal terhét.”

Hazai hírek

A Magyar Nemzetben (Szmokingban a barikádon 23.o.) Udvaros Béla színházi rendező, az Evangélium Színház művészeti vezetője nyilatkozik, aki többek között felidézi, hogy 1954 augusztusában Sík Sándor piarista tartományfőnök eskette össze őt és Dévay Camilla színművésznőt a Krisztus király kápolnában. Sík Sándor korábban mindkettőjüket tanította a főiskolán. Az Evangélium Színház a közelmúltban mutatta be Nyírő József A próféta című drámáját, s az előadás ősbemutató volt: „A próféta Nyírő József egyetlen drámája. Medvigy Endre irodalomtörténész jelentette meg kötetben a Nyírő-anyagot, innen szereztem róla tudomást. A darab 1949-ben, a szerző emigrációba vonulása után íródott Waldkirchenben. Nyírő Keresztelő János történetébe nagyszerűen vonta bele az 1949-es történelmi helyzetünket. Heródes, a római uralom képviselője, Izrael népének királya, de vazallusa a római császárnak. Hasonlítható Rákosihoz, aki a szovjet érdekeket szolgálta. Keresztelő János hirdeti a drámában a krisztusi igét. Amikor Jézus színre lép, János felismeri, hogy Krisztus Isten fia, és a népnek hirdeti, hogy ő vízzel, de aki utána jön, az Szentlélekkel keresztel.” Udvaros Béla az Evangélium Színház missziójáról elmondta: „A görög világban a színház misztérium volt. A Dionüszosz tiszteletére rendezett szertartásokon Thalia papjai művelték a színjátszást Thalia templomában. Az Evangélium Színházat azért hoztam létre, hogy visszaadjam a színház templomjellegét. A színház olyan erkölcsi intézmény, amely a magas fokú erkölcsi és ismereti tájékoztatás, beavatás misszióját gyakorolja a közönség számára. A színházba járás a görögöknél a templomba járással volt azonos. Én az ökumenikus, nemzeti jellegű, keresztyén magyar kultúrának a misszióját szeretném változatlanul műsoron tartani, az eddig előadott művek mind egyfajta szószéki szolgálatot teljesítenek, vagyis ezek által igehirdetést valósítunk meg a színpadon. Ma már sajnos a legtöbb színház egyáltalán nem templom, egészen másról szól a színházi világ. Ahogyan egy istentisztelet zárt rendben zajlik, nálam a függöny jelenti az egyik keretet. Ma már sok helyen eltűnt a függöny. Nekem szükségem van arra, hogy a közönséget beavassam a misztériumba, amely a második gong után nyíló függönytől a záró függöny leengedéséig tart.”

A Népszava Szép Szó című melléklete az egy hete, életének 96. évében elhunyt Faludy György költőre emlékezik. Várkonyi Tibor Szobordöntőben Gyurkával (2.o.) címmel felidézi, hogy 1947 tavaszán több ifjú szociáldemokrata a költő indítványára ledöntötte a Károlyi kertben Prohászka Ottokár egykori székesfehérvári püspök szobrát. Eszerint Faludy György az egyik este betoppant közéjük, és elmondta, hogy „a Károlyi kertbe mennénk, kötél van, le kellene dönteni a reakciós Prohászka Ottokár szobrát. Szemünk csillant, végre valami rendkívüli kaland, már hogyne mennénk. Eszébe senkinek sem jutott vallásellenesség, egyházat gúnyoló düh. Prohászkáról annyit tudtunk, hogy a Horthy-rezsim kezdetén ő volt a szellemi atyaúristen, nem püspökként akartuk ledönteni, hanem politikusként. Vallásellenesség, legalábbis részemről azért se jöhetett szóba, mert kis menyasszonyom akkor készült érettségijére a Patrona Hungariae gimnáziumban, Auguszta és Flávia nővér oltalma alatt, és esküvőnk időpontja ki volt tűzve a Regnum Marianum, a Magyarok Nagyasszonya templomban, a Városliget szélén. Építészetileg nem volt szép templom, de nekünk kedves, Rákosi hamarosan leromboltatta, hogy a helyén emeltesse Sztálin szobrát. Nekiindultunk Faludy Gyurka vezényletével a Károlyi kertbe, a kötél eldugva valamelyikünk zakója alatt… a nyakigláb Öcsi és Oszi fölkúszott a püspök fejére, a szobor nyakára kötötte a kötelet, majd amikor lejöttek, egyetlen hang, hórukk nélkül megragadtuk a lengő végét, nagyot rántottunk, és Õexcellenciája kisebb porfelhőt kavarva ott hevert a süppedő gyepen… mintha mi sem történt volna, halkan elszivárogtunk. Kiérve a Múzeum körútra, karéjban vettük körül Gyurkát, akin az izgalomnak nem volt semmi nyoma. Arról mesélt, hogy most éppen Rabelais-t fordít, és mennyi a gondja.”

A Magyar Nemzetben (7.o.) Szentesi Zord László Faludy György síremlékére címmel megállapítja: „Faludy György nagy költő volt és tisztességes ember. Hosszú élete minden hibájával, ellentmondásával együtt. Másoktól eltérően azonban együtt tudott élni a múltjával. Annak idején, 1947 áprilisában többedmagával ledöntötte Prohászka Ottokár püspök szobrát, de évtizedekkel később nem tagadta le az esetet. Valószínűleg nem volt különösebben büszke a rombolásra, de legalább őszintén beszélt a dologról…”

Magyar Kurír