Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Blikk (7.o.) Karóba húzták Madonnát című beszámolója szerint karóba húzták Madonna életnagyságú fényképét ortodox tüntetők, akik a bulvárlap megfogalmazása szerint „képtelenek beletörődni turnéjának azon elemeibe, amikor az énekesnő egy kereszthez feszítve ereszkedik le a színpadra, fején töviskoszorúval.” A tüntetők fel akarták gyújtani Madonna képmását, de ezt a rendőrök megakadályozták. „Létrehoztunk egy új Szent Inkvizíciót, amelyik Isten és az orosz ortodoxia megszentségtelenítőit üldözi” – mondta a hétfői tüntetésen a mozgalom vezetője, aki szerint Madonna a sátán hatása alatt áll.

A Magyar Nemzet (5.o.) Srí Lankának továbbra is szüksége van ránk címmel mutatja be a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Srí Lankán végzett munkáját. A lap kiemeli: bár hazánknak nincs külképviselete az országban, de még egy diplomata sem tehetne annyit a két állam közötti kapcsolatokért, mint a térségben irodát is működtető MÖSZ. A korábban szökőár, most polgárháború sújtotta országban nagy szükség van humanitárius akciókra, mivel a másfél évvel ezelőtti katasztrófa nyomai eddig még nem múltak el.

Hazai hírek

A Népszabadságban (12. o.) Buda Péter és Gábor György A vatikáni megállapodás kálváriája címmel reagálnak Erdő Péter bíboros-prímás, Esztergom-budapesti érsek kijelentésére: nincs komoly ok, hogy megváltoztassák az 1997-ben kötött vatikáni megállapodást. A két szerző teljes mértékben igazat ad Erdő Péternek abban, hogy „a vatikáni megállapodásként ismert nemzetközi szerződés változatlan hatályban tartása, módosítása, kiegészítése, avagy felmondása nem a közvélemény-kutatás függvénye, hanem csak és kizárólag az alkotmányosságé.” A cikkírók meggyőződése, hogy ezt a munkát „kormányzati szinten csak egy hozzáértő, az alkotmányjogban, az állami egyházjogban és a vatikáni diplomáciában egyaránt jártas szakértői testület végezhetné el. A vizsgálat végkimeneteléhez semmi köze nem lehet annak, hogy a közvélemény mit gondol az állam és az egyház kapcsolatáról. Még akkor sem, ha az eredmény vélhetően nem térne el jelentősen a közelmúltban lefolytatott más vizsgálatokétól, amelyekből kiderült, hogy a közvélemény túlnyomórészt elutasítja egyes egyházak kiemelt állami támogatását és nyílt politikai szerepvállalását. A komolytalan és szükségtelen konfliktusokat gerjesztő felvetések legfeljebb arra alkalmasak, hogy holmi politikai zsarolás vagy fenyegetés eszközévé változtassák az állam és az egyházak viszonyát szabályozni hivatott törvényeket. Ez megengedhetetlen; s ugyanúgy kimossa a talajt a világnézetileg semleges állam és vallásszabadság elve alól, mint az, amikor stikában kiötölt anyagi juttatások, vagy a politikai haszonszerzés reményében bemutatott gesztusok révén próbálják különféle politikusok az egyházak kegyeibe kuncsorogni magukat, illetve az egyházak kísérlik meg kijárni azt, ami nem illeti meg őket. A vatikáni megállapodást a hazai állami egyházjog átfogó rendezésének és deregularizációjának, a közjogi keretek mindeddig elmaradt tisztázásának keretében lehetne értelmes módon felülvizsgálni, és nem lenne szabad ad hoc kezdeményezések, ötletelések darálójába vetni. A vatikáni megállapodás egyetlen szelete a fent nevezett jogszabályhalmaznak, s teljeséggel lehetetlen és értelmetlen vállalkozás úgy gyógyítani egy beteget, hogy csak egy testrészére koncentrálunk, és nem az egész szervezetre. Már csak azért is, mert kiderülhet, hogy valójában nem a vizsgált testrész a beteg, hanem az azt működtető központi idegrendszer. Amire elsősorban és legfőképpen szüksége lenne ennek a területnek, az a normalitás, az átlátható, alkotmányos szabályozás meggyökereztetése, amely kizárná annak lehetőségét, hogy a pártok akár jobbról, akár balról, vagy maguk az egyházak, politikai és hatalmi játszmák áldozatává tegyék mindannyiunk egyik legszentebb magánügyét, azt, hogy melyik vallás tanítását követjük, ha egyáltalán, melyik egyházat vagy felekezeteket kívánjuk támogatni, ha egyáltalán. Az elvtelen politikai sakkozás sem az egyházak javára, sem az egyházak ellenében nem fogadható el.”

A Magyar Nemzetben (6. o.) Farkas Péter Válságban a társadalmunk címmel arra figyelmeztet, a közelmúlt eseményei – választási hazugságok, Szent István ünnepét követő felelősség-elhárítás, a társadalom kettészakítása – arra utalnak, hogy hazánk komoly erkölcsi válságban van. A cikkíró többek között rámutat: „A vallásától, erkölcsétől megfosztott egyént szórakoztatni kell. Ez a média feladata, amely egyben irányítja a tömegeket. A szappanoperák, horrorsorozatok, valóságshow-k célja a frusztrált tömeg gondolkodásról való leszoktatása. A másik alapvető fejlemény, hogy a pénz lett a társadalmi javak és értékek mércéje. Mindennek megvan az ára, minden redukálható felbecsült értékére. Ez a monetáris logika társadalmunk egész területét teszi tönkre. Mert ha kizárólag a piaci törvények számítanak, akkor miért ne lehetne megvásárolni ugyanúgy gondolatokat is, döntéseket is, mint a fogyasztási javakat? Az etikai relativizmus megfosztja a társadalmi együttélést mindennemű erkölcsi referenciától, sőt lehetetlenné teszi az igazság megközelítését. Hiszen ha nincs olyan végső igazság, amely a politikai tevékenységet vezeti és irányítja, a hatalom könnyen a maga céljaira használhat fel minden eszmét és minden meggyőződést. A politikai baloldal teljes koncepciótlanságban, morális válságban szenved és illegitim.” A szerző Szent Ágostont idézi, aki szerint a bűnös emberi állapotban vált általánossá a szolgaság, és a kormányzat intézménye, amely nem egyéb, mint rablók gyülekezete. Farkas leszögezi: „A politikának vissza kell nyernie a becsületét, hogy ne így legyen, a demokráciát pedig plurálisabbá kell tenni.” A cikkíró arra is figyelmeztet, hogy korunkat az esélyegyenlőtlenség jellemzi lelki téren is. „A lelki értékek szűkössége, a bizalom hiánya é az érzelmi sivárság általános. Hiánycikk a szolidaritás, társadalmunk anómikus és közösséghiányos. Az ember nem elszigetelt egyén, hanem egyszeri, s megismételhetetlen, szabad és felelős lény. Ebből következően biztosítani kell a személy felelős kibontakozását és részvételét a társadalom életében, amelyben megvan az egyén saját felelőssége is embertársaiért. Addig azonban még hosszú az út. Csak az evangéliumi erkölcs lehet az országépítés biztos alapja a következőkben.”

Magyar Kurír