Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Nemzetben (6. o.) Francois testvér Roger testvér halála: miért? címmel emlékezik meg arról, hogy egy éve lett gyilkos merénylet áldozata Roger Schutz, a taizéi ökumenikus közösség vezetője. A szerző tagja e közösségnek, s kiemeli: „Roger testvér realista ember volt. Számolt mindazzal, ami megvalósíthatatlan, főként intézményi szemszögből. Ennél a pontnál azonban nem tudott megállni. Ártatlansága olyan nagyon különleges meggyőző erőt, egyfajta gyöngédséget adott neki, amely soha nem ismerte el, hogy legyőzték. A keresztények egységét egészen a végletekig a kiengesztelődés kérdésének tekintette, amelyben a kiengesztelődés egy olyan út, amelyen minden keresztény elindulhat, és, ha valóban mindenki erre az útra lépne, akkor egészen közel kerülhetnénk az egységhez.” A szerző Roger testvér öröksége legértékesebb részének a szeretet és a megbocsátás értelmezését tartja. Egyúttal kifejti: „Az evangéliumokban zavaró Jézus egyszerűsége. Hallgatósága közül néhányan megkérdőjelezve érezték magukat, mintha szívük gondolatairól került volna le a fátyol. Jézusnak az áttetszően tiszta nyelvezete, és az, ahogyan a szívekben olvasott, sokak számára fenyegetően hatott. Egy olyan ember, aki nem hagyja magát bezárni a konfliktusok által teremtett keretekbe, egyeseknek veszélyesnek tűnhet. Az ilyen ember elbűvöl, de a bűvölet könnyen ellenséges érzelemre változhat. Roger testvér ártatlanságával, azonnali felfogásával és tekintetével bizonyosan elbűvölő volt. És azt gondolom, hogy néhányaknak a szemében látta, hogy a bűvölet bizalmatlanságot, vagy erőszakosságot válthat ki. Egy olyan valakinek, aki feloldhatatlan konfliktusokat hordoz magában, ez a fajta ártatlanság elviselhetetlenné kellett, hogy váljon. Ekkor számára már nem volt elég gúnyt űzni belőle. El kellett távolítania.” A cikkíró idézi a teológus Bernard de Senarclens-t: „Ha a fény túl erős, és azt gondolom, hogy ami Roger testvérből áradt, az valóban elkápráztató lehetett, akkor azt nem mindig könnyű elviselni. Ilyenkor nem marad más megoldás, mint megsemmisíteni a világító fényforrást: kioltani azt.” Fraoncois testvér kiemeli Roger testvér életének egységét, és rámutat: „Érthetetlen halála különösen megpecsételte azt, ami mindig is volt. Mert ő nem valami általa képviselt ügy miatt halt meg. Azért ölték meg, ami ő maga volt.”

A Népszabadság (8.o.) Román főpap ellenzi Verespatakot címmel számol be arról, hogy Bartolomeu Anania észak-erdélyi ortodox metropolita környezeti gyilkosságnak minősítette a verespataki aranybányatervet. A főpap a füzesmikolai kegytemplomban tartott Nagyboldogasszony-napi búcsún, százezer hívő előtt mondott prédikációjában leszögezte: „Elképesztő, hogy a készülő merényletet egyesek milyen nemtörődömséggel szemlélik.” Az ortodox metropolita szerint a román törvények túlságosan engedékenyek, a felelősségtudat pedig hiányzik, ezért azt szorgalmazta, hogy a környezet megóvása érdekében a hatóságok büntetéseket alkalmazzanak. A lap emlékeztet rá: a Román Ortodox Egyház már többször a verespataki projekt felfüggesztését követelte, kezdetben azonban papjai még halottaik átköltöztetéséről is megegyeztek a terv kivitelezésében érdekelt Rosi Montana Gold Corporation kanadai-román céggel.

Hazai hírek

A Népszavában (12.o.) Scipiades Erzsébet „Negyedik típusú” temetés címmel ad hírt arról, hogy a gazdagréti Szent Angyalok-templom altemplomában ma délelőtt nyitják meg a nagy magyar Osszáriumot, mely 300 ezer ember nyughelye lehet. „A végső, merthogy nem évül el, és addig létezik, míg a fölötte levő templomot le nem rombolják. A fehér gyolcsba tekert, arany szalaggal átkötött és névvel ellátott hamvak csúszdán át kerülnek a föld alatti, 7 méter magas és 9 méter átmérőjű Osszáriumba, bevezető áron 50 ezer forint + áfáért.” Lipp László atya, a templom plébánosa negyedik típusú temetésnek nevezte mindezt, „mert temetésből van koporsós, hamvasztásos, szórásos – repülőről vagy hajóról –, de hogy a hamvak így kerüljenek a föld alá, arra Magyarországon még nem volt példa.” A cikkíró hozzáteszi: „Arra sem, hogy egy újonnan átadott altemplomban Nagy-Magyarország térképe legyen, az oszlopfőkön pedig a Trianon előtti Magyarország 64 vármegyéjének a címere. Az altemplom bejárata fölött ez olvasható: ’A világon szétszóródott magyarok végső nyughelye’.” A cikkből kiderül, hogy az Osszárum a Szent Angyalok temploma és a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. közös vállalkozása. Azzal kapcsolatban, hogy az előzetes számítások szerint „a nagy-magyarországos és 64 vármegyés Osszárium a Szent Angyalok rezsijét hosszú-hosszú évtizedekre biztosíthatja”, Lipp László atya így fogalmazott: „Édes, én a földön járok, de a kezem az ég felé tárom.”

A Magyar Nemzetben (Újra Mária evangéliuma 14.o.) Tolcsvay László zeneszerző nyilatkozik, akinek Müller Péterrel írt, Mária evangéliuma című rockoperáját a fiatal Somogyi Szilárd rendezésében mutatják be holnap és szombaton este a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Tolcsvay elmondta, azon túl, hogy az egykori Nyulak szigetén szerette volna látni a Mária evangéliumát, egyetlen kívánsága volt, hogy „Mária-nap közelében, augusztus 15-én legyen a bemutató, hiszen ez a dátum nekünk, magyaroknak is nagyon fontos, mivel Mária országa vagyunk, és István király ezen a napon ajánlotta fel neki hazánkat.” A zeneszerző emlékeztetett rá, hogy korábban a Madách Színház is bemutatta a művet, de most egy eddig még nem látott, nagyon friss produkció született: „A Madách színházi előadást is nagyon szeretem, az a rendezés a keresztény művészet nyomain fogalmazódott újra, tehát például Botticelli és Leonardo alkotásai alapján alkotta színpadra annak idején Nagy Viktor, és ezt a keresztény kultúrához való tartozást akkor, az 1990-es évek elején nagyon fontos volt leszögezni. Most viszont csupa fiatal játssza, az átlagéletkor a színpadon bőven harminc alatt van, sokan nem látták az eredeti előadást. Somogyi Szilárd előadása nem archaizál. Félelmetes, mennyire tiszteletre méltóan tudja a spiritualitást, a szentséget ötvözni azzal a rettenetesen furcsa, olykor nagyon rideg, durva világgal, amiben ma élünk. Meglepő és újszerű a színpadi megvalósítás. Nem aktualizálja a darabot, hanem a mindenkori archetípusok jelentkeznek, a jelmezek, a díszletelemek és a világítás olyan helyzeteket teremt, amelyekben magunkra tudunk ismerni. Üzen a mai néző számára. Hiába kétezer éves történetről van szó, hiszen ha így megy a világ, akkor könnyen megismétlődik a passió, s annál nincs rettenetesebb érzés, amikor egy anya a gyermekét elveszíti. Ugyanakkor a passió másik oldala, a feltámadás örömhíre is benne van a műben.”

Magyar Kurír