Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Blikk (16.o.) Átkozott légy, Madonna!, a Színes Bulvár Lap (17.o.) Madonna istenkáromló? címmel számol be arról, hogy hatalmas botrányt okozott Madonna a római olimpiai stadionban bemutatott koncertjén, amikor töviskoronával a fején, egy tükrös kereszten eresztették le a színpadra. Az énekesnő tettét istenkáromlásnak minősítette a Vatikán, és kiközösítéssel fenyegette meg. A Blikk megjegyzi: „Ilyen büntetésben csak a legaljasabb bűnöket elkövetőket és a pedofil papokat sújtják. A botrányos koncert híre eljutott XVI. Benedek pápa fülébe is, aki Ersilio Tonio bíborossal üzente meg Madonnának a rossz hírt.” A főpásztor leszögezte: „Madonna istenkáromlást követett el, előadásával megszentségtelenítette a szent keresztet, amelyre Krisztust feszítették.” Velasio De Paolis érsek pedig egyenesen sátánistának nevezte az énekesnőt: „E tett miatt a Szentatya azt javasolta, hogy haladéktalanul ki kell közösíteni az egyházból” – mondta az érsek. A Színes Bulvár Lap szerint Madonnának sikerült elérnie azt, amit évezredek alatt senkinek: egyesítette a világvallásokat. Az orgánum idézi Manfredo Leone atyát, a Santa Maria templom papját: „Keresztre feszíteni önmagát, mint egy modern Krisztust, egyszerűen abszurd. Ilyet tenni a kereszténység központjában nemcsak rossz ízlésre vall, hanem közel áll az istenkáromláshoz is.” A tudósításból kiderül, hogy nem csak a katolikus egyház tiltakozik a provokatív jelenet ellen, muzulmán és zsidó vallási vezetők is felháborodásukat fejezték ki az eset kapcsán. Mario Scialoja, a római zsidó közösség vezetője kijelentette: „Megvetendő amit tesz, Madonna leghelyesebb lenne, ha hazamenne.” Mindkét bulvárlap emlékeztet rá: Madonnát nem először vádolják blaszfémiával, 1989-ben a Like a Prayer című videoklipjében fekete Krisztust imádott, és keresztet égetett.

Hazai hírek

A Népszabadságban (Utazás… 9.o.) Kőszeghy Miklós egyetemi docens, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem történettudományi doktori iskolájának tanára nyilatkozik, aki A Biblia korának anyagi kultúrája című könyvén dolgozik. A szerző művével el szeretné érni, hogy bepillanthassunk a jól ismert történetek mögötti valóságba, az ókorban élt emberek mindennapjaiba. A könyv kronologikus rendben tárja föl Izrael történetét. Egy-egy fejezetből nemcsak azt tudhatja meg az olvasó, mi történt az adott korban a térségben, hanem azt is, amit a tudomány mára a hogyanról kiderített. A lap szerint a laikus számára megdöbbentő, de ma már elég pontosan tudni, milyen házakban, miféle tárgyak között laktak, mit ettek és ittak, hogyan tisztálkodtak, mit viseltek az emberek több ezer évvel ezelőtt. Az is tény, hogy bár a házakból csak alapok, jó esetben falak maradtak meg, az ábrázolások ismeretében, akárcsak az építészeti analógiákra támaszkodva, azt is jó eséllyel meg lehet mondani, milyenek lehettek a házak. A könyv ezekhez a fejezetekhez egy további ismeretet is kapcsol, hogy mi volt készen az adott korban a Biblia ma ismert szövegéből. Kőszeghy Miklós szíve szerint egy CD-ROM-ot is csatolna a műhöz, amelyen Vásáros Zsolt építész segítségével valóban bejárhatóvá tenné az ókori világot. Egy kisebb város – a tervek szerint a régészek által alaposan feltárt Berseba – utcáira és házaiba engedne bepillantást. A monográfia tankönyv lenne és hétköznapi olvasmány, afféle tudományos propagandakiadvány az ókor népszerűsítésére. Megjelenéséhez egyetlen dolog hiányzik – a pénz.

A Magyar Nemzetben (36.o.) Balavány György Isten és a globális kód címmel a Miatyánkot elemezve megállapítja: Isten közeléből, a paradicsomból való kiűzetése óta apaéhségtől szenved az ember. Szerinte erről szól a tékozló fiú példázata. A cikkíró leszögezi: „Jézus Krisztus Istene nem fogalom, nem eszme. Nem valami végső rendezőelv vagy archetípus; nem az őslétezés, nem a végtelenség, nem a szeretet és nem az igazság. Az Atya az egyetlen, élő, ítélő és kegyelmező Isten; végtelen és változhatatlan, mégis minden változás forrása…, kinyilatkoztató és megérthetetlen. Személyes volta abszolút: önmagában is az, aki. Mindenki tőle kapja a létezését; mindenki a borzalmas, személytelen nemlétben van nélküle. Isten az embert személynek teremtette. Az állatnak nincs személyisége. A személyiség nem más, mint az istenképűség.” A cikkíró emlékeztet rá, hogy régen az apára vagy a nagyapára felnéztek a családtagok, ma viszont leereszkednek hozzá, amit mutat a becézésük is, papi, kisöreg. Jézus Abbának szólítja az Atyát, „s ez becéző formula. Atyácska. Jézus ilyen bizalmas viszonyba avatja be a tanítványokat; testvéreivé teszi őket. Az istenfiúság nem mindenkié. Jézus többes számban tanított imádkozni, s ezzel azt mondta: az ember legszemélyesebb és legbensőbb ügyében is közösségi lény marad. Istennel való viszonya sajátos és intim; az útja is keskeny, egyszemélyes út – a keresztyén ember mégsem Kirkegaard magányos hőse. Előtte is, mögötte is járnak az úton. Az egyház Isten fiának teste, s csak e test tagjai az isten-gyermekek. A világ nem üdvözül, hanem elkárhozik; egyedül a tanítványi közösség, vagyis az egyház jut a mennybe.” Balavány György leszögezi: „A keresztyénség univerzalizmusa abban áll, hogy a tanítványok Jézus nevében mindenkit hívnak az igazi életre, vagyis a fiúságra. Farizeust és humanistát egyaránt hívnak, hogy találkozzon Jézussal. Erre a találkozásra mondja a Biblia, hogy újjászületés. A görög gennao szó – amelyből a genezis is származik – pontosan nem a születést, hanem felülről való nemzést vagy lelki teremtést jelent. Az ember ebből annyit érzékel, hogy miközben hallgatja Jézust, valami eldől benne; valami olyasmi, hogy Istenem, itt élek ennél a nyomorult vályúnál, holott a tied vagyok, és a közeledbe vágyom. És elindul visszafelé, az atyai házba. Nem is tudja még, visszafogadják-e, de elindul. Jézus oda hívja vissza az embert, ahonnét elűzetett. Személy akkor lesz, mikor belép az imádság belső szobájába. De előbb mérlegelnie kell: imádkozik-e, vagy sem. Végül meghozza döntését. Eldönti, Jézust vagy a világot akarja. Vagy-vagy, tertia non datur.”

Magyar Kurír