Napi sajtószemle

A Heti Válaszban (Baloldali kereszténység… 16-17.o.) és a 168 Órában (Baloldaliság és kereszténység 10-11.o.) is nyilatkozik Csepregi András evangélikus lelkész, a kulturális és oktatási tárca egyházi titkárságának új vezetője, aki mint ismeretes, baloldalinak vallja magát. A kilencgyermekes családból származó új titkár, akinek édesapja is evangélikus lelkész volt, elmondta: 1990-ben az akkor leginkább antikommunista pártra, az SZDSZ-re szavazott. „1994-ben mélyen gyászoltam, amikor visszajött az MSZP, 1998-ban pedig nagyon örültem, hogy a Fidesz nyert. Időközben történt egy s más. 1996-tól ösztöndíjasként három évig az északkelet-angliai iparvidéken, Durham mellett éltem, és itt már az utcán meg lehetett tanulni, mi a keresztyén baloldaliság. Ekkor váltam igazán baloldalivá, és állíthatom, ha valaki nem szerez ilyen tapasztalatot, az hiányozni fog az életéből. Bányászfaluban laktunk, melynek életét néhány évvel korábban rázta meg a bánya bezárása, olyan emberek között, akik sajátos hagyományokat teremtettek, a mifelénk szokatlan érzelmekkel és kötődésekkel. Ezek a tapasztalatok mély benyomást tettek rám, s közben azt is megtudtam, hogy az angol Munkáspárt a XVIII-XIX. század fordulóján a metodista egyházból nőtt ki, s hogy elsőként a metodisták hoztak létre szakszervezeteket, ennek hatására pedig az anglikán egyházban is megerősödött a keresztényszocialista mozgalom. Angliában tehát olyan baloldali közegbe cseppentem, amelynek idehaza nincs párja. A másik jelentős hatást Bibó István tette rám, aki hívő reformátusként úgy volt politikai filozófus, hogy nem utasította el a létező szocializmust sem, mert látott reményt rá, hogy talán még ilyen körülmények között is lehet értelmes baloldaliságról beszélni. Élete végén pedig azon fáradozott, hogy összebékítse a szocializmust és a liberalizmust, melyről Aczél György állapította meg, hogy tűz és víz… Bibó szerint a liberalizmus és a szociáldemokrácia mellett a konzervativizmus értékei is megférnek egy közös eszmerendszerben – és ha azt állítom, ebben példakép számomra, keveset mondtam.” Az SZDSZ követelésével kapcsolatban, hogy az állam ne adjon pénzt hitéleti célokra, az egyházügyi titkár kifejtette: „Ha a felvetésnek az a lényege, hogy az egyházak anyagi értelemben önállóvá váljanak, akkor ez támogatandó, hiszen mindkét félnek jobb, ha a felekezetek függetlenek. Ám nem mindegy, milyen úton és léptékben érkezünk el ide – mert az ördög a részletekben lakozik. Amennyire jó célnak tartom az önállóság megteremtését, annyira tartok is attól, hogy azt valaki az egyházak működőképességének kárára próbálja megvalósítani –, ám a törekvésről nem szabad lemondani. Az állami költségvetéstől való függés miatt ugyanis ma nem érvényesül az állam és az egyház szétválasztásának elve – miközben az egyházak a társadalom részei, mely egységet nem szabad megbontani.” Csepregi András egyetért azzal, hogy ha egy filmrendező világnézeti tartalmakat is hordozó alkotása köztámogatást kaphat, mi tilthatná meg, hogy az egyházak is részesedhessenek az adózók, köztük a hívők pénzéből gazdálkodó államtól. „… számos példát tudnék felhozni annak a doktriner álláspontnak a cáfolatára, miszerint az egyházak ne kapjanak közpénzt. Úgy látom ezért, az a feladat, hogy megtaláljuk a közös javak állami újraelosztásának legmegfelelőbb technikáit.” Az evangélikus lelkész-titkár azt is elmondta: az egyházi iskolák, kórházak támogatásának bonyolult kérdésében „mindenki másként számol, és ez a nézeteltérés oka. Elsőként a közös metódust kellene kialakítani, és ha ez megvan, úgy látom, a készség sem fog hiányozni egyik oldalon sem a probléma megvitatására.” A következő hónapok feladata, hogy olyan egységes számítási rendszert alakítsanak ki, amely alapján el lehetne dönteni, ki kap többet.

A Népszabadság (Huzakodás a vatikáni szerződés körül 4. o.) összeállítása felteszi a kérdést: „Mi történjen a vatikáni megállapodással? Az SZDSZ módosítana, az MSZP puhatolózik, a katolikus egyház várakozó állásponton van. Ebből még akármi is lehet. Például az, hogy minden marad a régiben… Nevük mellőzését kérve többen is azt állították, hogy az MSZP-nek még nincs határozott koncepciója, egyelőre puhatolóznak: a szocialisták szeretnék kideríteni, hogy az egyezmény módosításának ötlete milyen ellenállást váltana ki az egyház részéről. A lehetőség elvileg adott – írja a baloldali lap, s idézi Német Lászlót, a katolikus püspöki konferencia új titkárát, aki elmondta: a magyar államnak és a Szentszéknek is szabadságában áll megvizsgálni, hogy a szerződés mennyiben felel meg a mostani politikai és gazdasági viszonyoknak. Ezt külön-külön is meg lehet tenni, de talán jobb is lenne, ha újra összeülne a vatikáni-magyar vegyesbizottság. A szerződés esetleges módosításának feltétele ugyanis, hogy objektív, szakszerű párbeszéd alakuljon ki a Magyar Köztáraság és a Szentszék között.

A Magyar Demokratában (32-33.o.) Hankó Ildikó Célkeresztben az egyházak címmel emlékeztet rá: „Választásokhoz közeledve balliberális politikusok mindig kijátsszák az egyházi kártyát… A 2006-os választások hangulatának előkészítésében főszerepet kapott a katolikus egyház támadása. A liberálisok egyre erélyesebben követelték az állam és az egyház szétválasztását… Jelenleg az évek óta szorgalmazott egyházfinanszírozás megkurtítása van napirenden. Az Apostoli Szentszékkel kötött szerződés ugyanakkor tartalmazza a katolikus egyház számára nyújtandó támogatást. A Szabad Demokraták Szövetsége erőszakos módon javasolja a vatikáni szerződés felülvizsgálatát és módosítását. A kormányfő korábban kijelentette, hogy nem lesz felülvizsgálat, mára azonban már a vizsgálatot elvégző bizottság felállításáról is döntött. Mint mindig, Gyurcsány Ferenc egyetlen ígéretét sem tartotta be.” A cikkíró leszögezi: „Az egyházaknak nyújtandó állami támogatás nem jótékonykodás, mivel az egyházak közterheket vesznek le az állam válláról: iskolákat tartanak fent, kulturális tevékenységet folytatnak, ápolják a nemzeti tudatot… Azt már nem emlegetik a balliberális politikusok, hogy 1945-ben államosították az egyház birtokait, 1950-ben feloszlatták a szerzetesrendeket, elvették kolostoraikat és egyéb épületeiket, földönfutóvá téve vagy bebörtönözve neves tanárokat, és még örülhettek, akiknek az életét megkímélték. Ezért ha kétszer annyit adna az állam támogatásként, mint amennyi az Apostoli Szentszékkel kötött megállapodásban szerepel, az is csak csepp lenne a tengerben, a kormányfő által sokat emlegetett igazságosság jegyében.”

Magyar Kurír