Napi sajtószemle

A Magyar Nemzet (1.,2.o.) Áfás misét, áfás temetést akar az MSZP, a Magyar Hírlap (4.o.) Áfás mise módosítás helyett? címmel az Index internetes portálra hivatkozva közli, hogy az MSZP hívő tagozatának tanulmánya azt javasolja: a keresztelés, az esketés, a temetés, a misemondás váljék számlaköteles, általános áfakulccsal adózó bejegyzett szolgáltatássá. A Tarjáni István vezette szocialista tagozat azt állítja, még mindig előfordul, hogy egyes egyházi vezetőknek papíron nincs adóköteles jövedelmük és az egyházi szolgáltatások díjából részesült egyházi személyek sem fizetnek személyi jövedelemadót a bevételek után. A baloldali vallásos tagozat szerint a feketegazdálkodást e téren is fel kell számolni. A Magyar Nemzet megdöbbentőnek nevezi a javaslatot, amely „jól illeszkedik a koalíció utóbbi időben indított egyházellenes támadássorozatához, amelyben gyakorlatilag a történelmi egyházak pénzügyi támogatását kívánják csökkenteni.” Lukács Tamás, a KDNP képviselője leszögezte: „Ezt egy MSZP-s ateista tagozat is írhatta volna. A kifejezetten lelkipásztori szolgáltatások nem piacosíthatók, viszont mindenkit megilletnek.” A KDNP közleményt is kiadott: „Megdöbbenéssel vesszük tudomásul, hogy az MSZP hívő tagozata folytatja azt az egyházellenes kampányt, amelyet a héten az SZDSZ kezdett el a vatikáni szerződés felülvizsgálatára tett javaslatával. Gyurcsányék sunyi és képmutató módon a hívő tagozat álruhájába bújva úgy szeretnék feltüntetni a helyzetet, mintha a pénzügyi válság kialakulásáért az egyházi személyek lennének felelősek.” A Magyar Hírlap szerint az MSZP az SZDSZ felvetésére – miszerint javasolni fogják a kormánynak a vatikáni szerződés felülvizsgálatát, hogy az egyházi iskolák ne kapják meg az államtól azt a pénzt, amit az önkormányzatok költenek iskoláik fenntartására – reagálva tette meg azon javaslatát, hogy egyetlen hivatal felügyelje az egyházi jellegű költségvetési támogatásokat.

A Magyar Nemzetben (7.o.) Kristóf Attila Én nem tudom… (mi menthetetlen…) címmel idézi Szent Pál apostolt: „Magukat bölcsnek vallván balgataggá lettek.” (Róm 1,22). A cikkíró fölteszi a kérdést: „… kik ezek a balgatag menthetetlenek, s miféle igazság nevében alakítják a ’közvéleményt’? Ezt a feltételezett igazságot szabadságnak, emberi jognak, politikai korrektségnek nevezik, s az úgynevezett tényekben mindig jelenlévő anyagi érdekek körül csoportosítják. Nézeteik uralják Európát, és erősen hatásuk alatt tartják az Újvilágot; a hit és a kereszténység mindenkori ellenlábasai ők, ideológiailag küzdelmet vívnak az egyházak ellen, a szabad, felvilágosult ember nevében, és talán illetlenség is megkérdeznünk, valójában ki Isten ellenlábasa a Mindenségben, ha pedig Istent, a mindenséget és örökkévalóságot figyelmen kívül hagyjuk, mi az értelme ennek a küzdelemnek? A mulandóság ugyanis egyenlő a nem létezéssel. Pál ’susárolókról, rágalmazókról’ beszél, akik ’Isten-gyűlölők, döfyfösek, kevélyek, dicsekedők, rosszban mesterkedők… szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok’.” Kristóf állítja: nem az emberek, nem a konzumidióták, a létezés értelmét sohasem firtatók ilyenek, „sokkal inkább azok, akik nevelik őket, akik szellemi táplálékukat biztosítják az úgynevezett tömegkommunikációs láncolaton keresztül. Ez az eleven láncolat a reklámból él. A reklám pedig az üzletből él. Az üzlet pedig különös dolog, Jézus egyszer nem mutatkozott igazán szelídnek, amikor kihajította a kufárokat a templomból. Ma teljes egészében a kufárok birtokolják a nyilvánosság templomait, ma a nézettségi mutató a szentek szentje.” A cikkíró arra is emlékeztet, hogy saját bevallásuk szerint Gyurcsány Ferenc és felesége egymás kezéből kapkodták ki 2004 karácsonyán A Da Vinci-kód című könyvet, amelyet ő már két évvel ezelőtt károsnak és ostobának nevezett: „Ha a negyvenmillió eladott példányra gondolok, azt kell hinnem, nincs sok remény. Szeretett hazánkban is elsöprő sikert aratott ez a kereszténység alapjait támadó könyv és szellem, amely Pál szavához visszatérve, menthetetlen. Hogy a való világ mennyivel volna boldogabb és kedvesebb, ha a hit és nem a tagadás irányítaná, én nem tudom…” – írja Kristóf Attila.

Magyar Kurír