Napi sajtószemle

Változatlanul kiemelten foglalkozik a sajtó a Da Vinci-kóddal. A Népszabadság (9.o.) Egyházi támadás a Da Vinci-kód ellen című összeállítása szerint „Botránykönyvből botrányfilm, megbotránkozó egyházak, botránkozni vágyó közönség, Hollywood Cannes-ban, mi kell még? A Da Vinci-kód című filmbe bekódolták a kasszasikert, sokmillió olvasó után még több néző lesz. De nem biztos, hogy mindenki megnézi, még ha kíváncsi volna is rá. Hiszen: – Ne nézzék meg, támadás a keresztény hit ellen! Angelo Amato vatikáni bíboros mellett így vélekedik a hivatalos kereszténység szinte minden más ágának sok vezetője is, a görög ortodoxoktól az amerikai neoprotestánsokig. A bevett egyházak tiltakozása abból a szempontból érthető, hogy a bűnügyi regény és a film ’felülírja’ az Újszövetséget, és ilyesmire senkinek nincs joga, ugyebár.” A lap megállapítja: ha egy hit alapjairól vagy dogmáiról van szó, akkor az „őrzők” kötelességszerűen tiltakoznak. Így járt az egyik véglet felől nézve Martin Scorsese a Krisztus utolsó megkísértésével, vagy a másik véglet felé nézve Mel Gibson A passióval. „S az őrzőket nem érdekli, hogy A Da Vinci-kód esetében sem valóságos, történelmi vagy vallási fejleményekről, hanem egy fiktív, művészi, sőt szórakoztató-ipari termékről van szó. Kitalált sztori arról, hogy Jézus feleségül vette Mária Magdalénát, gyermekük született, és erre egy egész titkos világtársaság alapult. Az sem érdekli őket – bár ez nem egészen biztos –, hogy a világsiker sok templomnak, hitkérdésnek, talán magának a keresztény vallásnak is több érdeklődőt hoz, egy ideig legalábbis. Talán ezt használja ki az a tízrészes DVD-sorozat, amelyet a hivatalos egyházi tanításokat bemutatandó adnak ki a Da Vinci-mozi esetében” – írja a balliberális napilap.

Ugyancsak a Népszabadságban (3.o.) Miklós Gábor Bulvár című cikkének kiindulópontja, hogy állítólag 1,1 millió rúpiát, azaz 25 ezer dollárt ajánlott fel egy Nicolas Almeida nevű indiai katolikus annak, aki elhozza neki Dan Brown fejét. „A vallási révületnek eme váltópénzzé alakítása sok jámbor hívőt is megdöbbentett. Különösen, mert ez a magánakció akkor kapott nyilvánosságot, amikor A Da Vinci-kód világbemutatójával tetőfokára hágott a film és könyv elleni világhisztéria.” A cikkíró bizonyos abban, hogy A Da Vinci-kód elleni fellépést „nem a hit tételeinek védelme provokálta ki. A katolikus egyház, az ortodox egyházak sokkal régebbi és szilárdabb intézmények annál, hogy a XXI. században erre rászoruljanak. Aligha van olyan keresztény pap, lelkész, aki némely dzsihád-hívő imámokhoz hasonlóan keresztes háborút hirdetne. Ezúttal Jézus megrágalmazása miatt vennének elégtételt, ahogy más elvakultakon az ócska előítéletes dán karikatúrák miatt tört ki a téboly. Az egyházi aggodalomnak és felháborodásnak – bosszúvágynak? – más oka lehet. A bestseller és a film ugyanis óriási példányszámban és rengeteg kópiában egy bulvártörténetet ad elő. A vallási mítosz főhőséről kiderül, hogy ember, mint más, kapcsolata van, mint megannyi popsztárnak, tévészemélyiségnek. A bulvár hatolt be a filmmel a szentek szentélyébe. Ezért az izgalom, a felháborodás. Szerintem nem tart majd sokáig. A filmet a kritikusok kifütyülték. És az a 25 ezer dollár nem is olyan sok pénz.”

A Magyar Hírlapban (18.o.) Hámori Dániel Leonardo, kódok, szent kehely… című recenziója szerint Dan Brown könyve „Már csak a blaszfémia miatt is biztos siker. Ám a minderre ráhordott (ál)tudományos hordalék teszi igazán fogyaszthatóvá a misztikus tanokra kiéhezett közönségnek. Fogócska országokon, a keresztény kultúrkör évezredes emlékein át, csipetnyi akcióval, sok sötét ármánnyal.” Hámori szerint a regényből készült film „csiszolt iparosmunka, azonban nem tudja megismételni az irodalmi mű trükkjét: az írott párbeszédek modorosak a vásznon, a kellemes középszerbe béklyózva a szebb reményű mozit. A lendületes kaland hiányában pedig marad a veretes, alternatív történelmi tárlat.”

A Magyar Nemzetben (14.o.) Nebdál Miklós Kultúrbotrány helyett középszerű film címmel megállapítja: ha csupán a filmet értékeljük A Da Vinci-kód című alkotásban, akkor ettől a mozitól nem kell félteni sem a kereszténységet, sem a Vatikánt. A film ugyanis finoman szólva középszerűre sikeredett: a bonyolult történetet érthetővé tenni hivatott, didaktikus párbeszédek, gyenge poénok, öncélú és fölösleges trükkök, kidolgozatlan karakterek, gépiesen játszó főszereplők hűtik le a kultúrbotrány által esetleg feltüzelt nézők várakozásait.

Nyilatkozik a Magyar Nemzetben (Mozikban… 14.o.) Kiss Ulrich jezsuita szerzetes, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium rektora, aki elmondta: „A Da Vinci-kód egyszerű kommerciális jelenség, ami ellen tiltakozni felesleges.” Bár a filmet még nem látta, Kiss Ulrich véleménye szerint Dan Brown regényének rengeteg hibája van. „Világos, hogy a regényhez és az abból készült filmhez rendkívüli marketing erőfeszítésekkel verbuválják az olvasókat és a nézőket, így az érdeklődés is érdemen felüli, de ez egy kulturális jelenség, amit el kell fogadnunk. Mivel azonban olyan súlyos és ostoba mítoszok keletkeznek, mintha az egyház bármit is rejtegetne, a legildomosabb az volna, ha gondosan átfésülnénk és megcáfolnánk az állításaikat.” A jezsuita szerzetes kifejtette: „Azon események elindítója, amelynek végén A Da Vinci-kód áll, egy Pierre Plantard nevű szélhámos, aki egy komornyik törvénytelen gyermekeként kedvet kapott az arisztokrata életmódra, és – kitalálva, hogy ő a francia királyi család sarja – mítoszt teremtett maga köré. Tudjuk: amolyan kalandor volt, aki a barátai segítségével a francia nemzeti levéltárba becsempészte az állítólagos sioni papírokat. A francia bíróságok később jogerősen döntöttek arról, hogy a sioni perjelség kitaláció. Dan Brown viszont egy ügyes tollnok, aki felkarolta Plantard történetét és befésülte egy bűnügyi regénybe. Nem tiltakozni kell, hanem meg kell cáfolni. A szerző legnagyobb húzása, hogy belekeverte a történetbe az Opus Deit, akik viszont hibát követnek el a PR szempontjából: tiltakozásukkal még hihetőbbé teszik a fikciót. Végül: nem ártana tanulmányozni, hogy milyen történelmi körülmények között jönnek létre ezek a mítoszok. Nem az a fontos kérdés, hogy Dan Brown miért írta meg a könyvet – nyilván azért, mert ebben nagy pénz van –, hanem az, hogy értelmiségi emberek miért akarják elhinni ezeket a téveszméket. Ez az egyház előtt álló igazi kihívás: miért van az, hogy az értelmiség egy része már várja az ilyesfajta ’csemegéket’.”

A Hetek (12-13.o.) Se tény, se tudomány címmel kétoldalas összeállítást készített a témáról. A lap ismerteti Vermes Géza oxfordi ókortörténésznek a The Times-ban megjelent „részletes és megsemmisítő” kritikáját „A nagy Da Vinci-kód őrületről.” Vermes azt állítja, hogy Dan Brown 40 millió példányban eladott könyve óta elszaporodtak a bibliai „leleplezések”, egyre többen akarják újraírni az Újszövetséget. „Ha Jézus feleségül vehette Mária Magdolnát, Júdás miért ne lehetne áruló helyett pozitív hős, mint azt a National Geographic által népszerűsített Júdás-evangélium című irat állítja. Pedig a történelmi Jézus portréjának rekonstruálásához szükséges legjobb forrás mindig is a rendelkezésünkre állt. Ez az Újszövetség.” Az ötlet egyébként, miszerint Jézus feleségül vette a Magdolna nevű nőt, nem volt új, sem eredeti, ezt sugallta már Nikosz Kazantzakisz Krisztus utolsó megkísértése című regénye is, amelyet Martin Scorsese vitt filmre. Még ennél is bizarabb történetet írt meg Barbara Thiering Jézus, az ember című 1992-es könyvében, amely a holt-tengeri tekercseknek és az evangéliumnak a teljesen önkényes értelmezése. Eszerint Jézus két fiút és egy leányt nemzett Mária Magdolnának, mielőtt elválik tőle, és vigaszra lel egy Lydia nevű püspöknőnél, akitől szintén születik egy leánya. „Valójában azonban nincs egyetlen ókori forrás sem, amelyből akár házasságon belüli, akár házasságon kívüli szexuális kapcsolatra lehetne következtetni Jézus és Mária Magdolna között.” Michael Baigent és Richard Leigh A Szent vér, és a Szent Grál című, 1982-es bestsellerében ismét feldolgozták a Magdolna-teóriát. Õk is házaspárként mutatják be Jézust és Mária Magdolnát, az újdonság az, hogy a szerzők azt állítják: Jézus nem halt meg a kereszten. Poncius Pilátus hallgatólagos beleegyezésével élve vették le a keresztről, és Mária Magdolnával együtt élt boldogan, „ha nem is mindörökké, de legalább az első század közepéig.” Baigent és Leight idén tavasszal plágiumpert indítottak Dan Brown ellen, de tovább folytatják hadjáratukat az Újszövetség ellen, Baigent május elején dobta piacra legújabb könyvét, Jézus-iratok, avagy a történelem legnagyobb titkának leleplezése címmel. Ebben azt állítja, hogy Jézus túlélte a nagypénteket, és tizenöt-húsz évig élt még boldog házasságban Egyiptomban. Állítólag egy neve elhallgatását kérő műkereskedő adott neki két levelet, amelyet maga Jézus írt a zsidó főtanácsnak, biztosítva őket arról, hogy nem isten. Vermes szerint „ez az állítás ellentmond az Újszövetségben leírt történet azon aspektusának, amelyben minden ókori forrás és modern történész egyetért. Mert bárki bármit gondolhat Krisztus születéséről, a csodákról és a feltámadásról, abban biztosak lehetünk, hogy valóban keresztre feszítve halt meg.” A világhírű ókortörténész a közelmúltban bemutatott, kopt nyelvű Júdás-evangéliumról megállapította: az a görög (platóni)-keresztény spekuláció tipikus terméke. A pogányok, zsidók és keresztények között virágzott a gnoszticizmus. A Legfelsőbb Lény, akit Jézus képviselt, és akit a gnosztikusok szerint Júdás is tisztelt, nem Krisztus áldozatán keresztül adja az üdvösséget – mivel így a teste is szerepet játszana a megváltásban –, hanem egy misztikus megvilágosodáson, a gnózison keresztül. Júdás úgy segítette elő a megváltásnak ezt a folyamatát, hogy segítségére volt a zsidó hatóságoknak Jézus letartóztatásában, és megszabadította magát saját teste börtönéből. A gnosztikusok egyoldalú nézőpontjából a gyilkos Káin, Szodoma és Gomorra züllött lakói, és mindenekfelett Júdás voltak az igaz emberek, miközben a többi tizenegy apostol, és az Ószövetség szent emberei a bűnt szolgálták. Mindezt megértve nyilvánvalóvá válik, hogy a Júdásról alkotott 2. századi hellenisztikus-gnosztikus kép semmivel sem segíti elő annak az 1. század eleji zsidó realitásnak a megértését, amelyben Jézus és Júdás élt. Így Júdás evangéliuma gazdagítja a gnoszticizmusról való ismereteinket, de Jézus életének tanulmányozásában irreveláns – írja Vermes Géza.

Egyéb téma

A Magyar Nemzetben (Mozog a löszfal a tihanyi bencés apátságnál 4.o.) Korzenszky Richárd perjel, a tihanyi bencés rendház elöljárója nyilatkozik, aki elmondta: több helyütt is omlanak és veszélyesek a löszfalak a Balaton környékén. A tihanyi Kopasz-hegyen álló épületek falainak repedései is azt igazolják: mozog a föld az apátság tó felőli oldalán. Első ránézésre is legalább egymilliárd forint kellene a 950 éves műemlékegyüttes megmentésére.

Magyar Kurír