Napi sajtószemle

A balliberális lapok közül a Népszava (6.o.) Elsikkasztott Da Vinci-kód címmel hosszabban, a Népszabadság (23.o.) Nyitás Cannes-ban főcímmel és A kritikusoknak nem tetszik a Da Vinci-kód alcímmel, a Magyar Hírlap (18.o.) pedig A Da Vinci-kód premierjén füttyszó és tiltakozás címmel rövidebben számol be arról, hogy tegnap a Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmjeként mutatták be A Da Vinci-kód című filmet. Mindhárom lap kiemeli, hogy a katolikus egyház világszerte tiltakozik a film és az annak alapjául szolgáló Dan Brown-könyv ellen, de a filmet az újságírók is fanyalogva fogadták, kedden, a premier előtti vetítésen egyes jeleneteket füttyszó vagy nevetés kísért, és a taps is elmaradt a végén. A Népszava beszámolója szerint a France Info hírrádiónak nyilatkozó újságírók szerint „A film nagyon hű a regényhez, de már a regény is egy nagy hülyeség volt, a film még annál is rosszabb.” Egyesek azt is kifogásolták, hogy Tom Howard rendező és a forgatókönyvíró, Akiva Goldsman átírták a történet végét, hogy a film ne sértse nagyon se a katolikus egyházat, se az Egyesült Államokat. A lap tudósítója, Bársony Éva szerint a film nyomába sem ér a regénynek. „A Da Vinci-kód ellenszelet kavart a bemutatója előtt, pedig csak egy gyengécske film keltette egy pohár vízben.” A Magyar Hírlap Ricardo Bzalques spanyol püspököt idézi, aki elismerve, hogy nem olvasta a könyvet, kijelentette: a Da Vinci-kód bizonyos elemei megsértik a keresztényeket. A Népszabadság idézi Angelo Amato érseket, a Szentszék Hittani Kongregációjának titkárát: „Brown műve perverz módon keresztényellenes.” A főpásztor a film bojkottjára szólított fel.

Részletesen foglalkozik A Da Vinci-kóddal a hetilapok közül a szintén balliberális Magyar Narancs (39–41.o.). Nyilatkozik a film egyik szereplője, Jean Reno, aki elmondta: „Sokkal jobban izgatnak az emberek, mint a misztériumok. Nem hiszem, hogy ha kiderülne, hogy Jézus másmilyen életet élt, mint ahogy azt tanították, az megváltoztatná a hitemet. Hívő vagyok, olyan értelemben, hogy van hitem valami ’magasságosban’. De ez a magánügyem. És nem hiszem, hogy bármi meg tudná változtatni… Mindig meglep, amikor az emberek azt találgatják, vajon lehettek-e Jézusnak leszármazottai? Ezek az emberek valami látványosat akarnak, újdonságra szomjaznak. Pedig ha kinyitjuk a szemünket, láthatjuk, hogy éppen elég dolog van az életben, amit imádhatunk, nem kell még egy csapatnyi ’áldott’ származású ember a képbe. Éppen elegendő benső gazdagsággal bírunk és bőség vesz körül minket ahhoz, hogy békében élhessünk.”

Véleményt nyilvánít az összeállításban Gábor Görgy vallástörténész is, aki Hungler Tamás interjúkészítő közbevetésére – „Genova érseke, Tarcisio Bertone bíboros… anatémát vetett A Da Vinci-kódra, katolikusellenesnek bélyegezte; Júdás evangéliumát számos neves teológus zagyva fikciónak minősíti” – kifejtette: „… a gnosztikus iratok napirendre kerülése segíthet abban, hogy megismerjük, milyen belső viták lehettek a korai kereszténységben, megmutatják, hogy mely történetek, gondolatok nem kerültek be a kánonba. Ezek ismeretében elgondolkodhatunk rajta, hogy miért. Júdás a hagyományos, ortodox keresztény tanítás szerint elárulta a mesterét – ez az előkerült evangélium azonban kvázi rehabilitálja őt, azt mondja, az egyetlen volt a tanítványok között, aki valóban képes volt megérteni Jézust. Ez ugyanúgy bezavar az ortodoxia képébe, mint ahogy bezavar A Da Vinci-kódnak az az állítása, hogy Jézusnak Mária Magdolna a felesége volt, akitől gyerekei születtek. Teológiai szempontból ez kínos lehet, mert úgy tűnhet, mintha ezektől a tézisektől egy közel két évezredes tanítás módosulna, csakhogy nem kerül veszélybe, csak differenciálódik. Teljes tévedésben vannak azok a teológusok, akik azt hiszik, hogy a gnosztikus leletek vagy A Da Vinci-kód, amely ráadásul fikció, veszélyeztetik a tanításaikat. A hit és a tudás két különböző dolog – a keresztény hívők majdnem két évezreden át hittek Poncius Pilátusban, anélkül, hogy erre bármilyen történelmi bizonyítékuk lett volna. A máig fellelt egyetlen felirat, amely megemlíti a nevét, valamikor a hatvanas években került elő. A hit és a tudás nincs kizáró viszonyban egymással, a világ megismerésének két különböző formája – sok dokumentumot találhatnak még az egyiptomi sivatagban, de olyan videofelvételt, amelyen Jézus feltámasztja Lázárt, valószínűleg nem fognak. Ez azonban nem ingatja majd meg a hívőket a hitükben. A világ értelmezések halmazából tevődik össze, amit a generációk továbbadnak egymásnak, és amelyhez mindenki hozzáteszi a maga kis kavicsát. Nem véletlenül találták ki a zsidók a kommentár műfaját – a Talmudban ugyanarról a szövegről X rabbi azt mondja, hogy piros, Y pedig, hogy zöld. Ugyanez a sokszínűség figyelhető meg a keresztény exegetikus … hagyományban is. Vagy talán nem ezt a termékeny sokféleséget csodálhatjuk a Biblia elbeszéléseinek, szereplőinek vagy helyzeteinek művészi ábrázolásaiban? Gondoljunk bele: az elmúlt évtizedek során Jézust hányféle módon láthattuk a filmvásznon: volt forradalmár, farmeres-bőrdzsekis beatnik, szelíd szavú tanító. Ezek mind értelmezések, amelyek azt bizonyítják, hogy az alaptörténet, az alapelbeszélés annyira gazdag, hogy minden kor minden nemzedéke képes felfedezni benne a maga igazságát.” A vallástörténész teológiailag nem tartja lehetségesnek, hogy az újonnan felbukkanó apokrif iratok felülírhatnák a kánont: „Nem mondhatjuk azt, ha előkerül egy újabb lelet, ’hoppá, tévedtünk, gondoljuk újra az egészet elölről!’ A kánon szent, kinyilatkoztatott szöveg, amit Istentől kaptunk, ez a hit alapja. A vallástörténetnek van egy nagy tanulsága. A történelem során számtalan vallás létezett; volt, amelyik megmaradt. A kereszténység kétezer éve fennáll, igaz, komoly átalakulásokkal, módosulásokkal. Semmi tragédia nincs abban, ha egy vallás megszűnik – általában azok vesznek el, amelyek elidegenednek az emberektől, nem tudnak válaszokat adni a mindenkori modernitás kérdéseire. Az a vallás azonban, amely nyitott marad a világra, és folyamatosan keresi a válaszokat, életképesnek bizonyul.”

A konzervatív lapok közül a Heti Válasz foglalkozik a témával. Balla Eszter A Da Vinci-trükk (44–45.o.) címmel megállapítja: Dan Brown nagy trükkje a fikció és a tények ravasz manipulálása. „Egyfelől a kiadó biztosítja az olvasót, hogy a történet és a szereplők a képzelet szülöttei. Ezzel könnyedén vissza lehet verni azt a vádat, hogy a regény sérti a keresztények vallási érzékenységét, hiszen csak egy thrillerről van szó. Másfelől viszont a szerző egy adatlappal indítja a könyvet, amit sokat sejtetően így zár: ’A műtárgyakról, épületekről, dokumentumokról és titkos szertartásokról szóló, a regényben szereplő ismertetések megfelelnek a valóságnak’.” A cikkíró rámutat, hogy Brown szelektál az adatok között, és ezt jól mutatja az általa jellemzett Opus Dei. A regényből az derül ki, hogy „egy perverz, korrupt, gyilkosságtól sem visszariadó szervezetről van szó. A valóság: a krisztusi szenvedést felvállaló, önmegtartóztatásra intő Opus Deit José María Escrivá alapította 1902-ben, azzal a céllal, hogy követői a munkát és a mindennapi életet szentségként éljék meg és Istennek ajánlják fel. Az Opus Dei tagjai önmagukkal és másokkal szemben is magas mércét állítanak, hiszen az Istennek ajánlott munka csak a legkiválóbb lehet. És ha már Brown a szervezet gazdagságát állítja pellengérre, meg kell jegyezni, hogy az Opus Dei külső tagjai között nagyon sok a vezető beosztású, kvalifikált szakember, kiváló tudós, akik bőkezűen támogatják a rendet.” Dan Brown ugyanakkor az Újszövetséget hamis dokumentumnak tartja, helyette gnosztikus írásokra hivatkozik, mint hiteles forrásokra. „A Da Vinci-trükk bevált. Sikerült kételyeket ébreszteni a keresztény dogmákkal kapcsolatban azokban az olvasókban, akik vakon hisznek a szerzőnek, de ha valaki számon kérné a blaszfémiát, azzal válik nevetségessé, hogy még a fikció lényegét, az alkotói szabadságot sem érti.” Balla Eszter emlékeztet rá: a katolikus egyház eddig önmérsékletet tanúsított a könyvvel szemben, azzal a jelszóval, hogy egy középszerű krimi áskálódását nem érdemes komolyan venni, és minden kritika ingyenreklámot jelentene a regénynek. A film bemutatója előtt azonban felerősödött a hivatalos bírálat, jól érzik a keresztény elöljárók, hogy a könyv kitételei vizuálisan sokkal hatásosabbak és veszélyesebbek. A moszkvai pátriárka nem tartja művészi alkotásnak sem a könyvet, sem a filmet, a canterburyi érsek cinikusnak, a Vatikán élesen keresztényellenesnek minősíti. Többen viszont emlékeztetnek rá: Dan Brown csak egy divatos tendenciát, a keresztény mítosz apránkénti szétverését lovagolta meg. Lassan mindenkire sor kerül, hogy újraértékeljék, mint ahogy a legutóbbi sikerkönyvben az áruló Júdásból a leghűségesebb tanítvány lett, aki egyedül értette meg a megváltás isteni szándékát.

Egyéb témák

A Magyar Nemzetben (14.o.) Ókovács Szilveszter Totus eus – teljesen a miénk címmel mutatja be a Credo – II. János Pál, Bocelli című DVD-t. A cikkíró felteszi a kérdést: „Mi lehetett hát az Isten emberének titka? Nemcsak tisztaság, jóakarat, de – a kommunikáció divatos rémnyelvén szólva – a kontaktus is. Szebben: egy félelem nélküli hívás. Engedjétek hozzám a világot!”

A Magyar Fórumban (3.o.) Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára nyilatkozik, megismételve korábbi véleményét: „Személyes álláspontom szerint rossz üzenetet hordoz a választásokon kialakult eredmény. Azt tükrözi ugyanis, hogy a választáson résztvevő magyar lakosság nagyobbik része nem az általunk megjelölt alapvető erkölcsi értékek figyelembevételével adta le a voksát, hanem pillanatnyi érzései, érdekei, esetleg megtévesztettsége befolyásolta.” A püspök titkár leszögezte: „Az egyházi vezetők értékrendre történt felhívását soha nem szabad összetéveszteni a vallásos állampolgárok politikai döntésével. Minden magyar állampolgár – így a papok és a hívő emberek is – jogosult és egyben kötelezett a politikai állásfoglalásra. Az Egyháznak – mint olyan intézménynek, mely mindennemű politikai irányzattól független – erkölcsi joga van a tanításra. Emellett pedig kötelessége eligazítást, iránymutatást adni a hívő embereknek minden olyan kérdésben, amely a hívő emberek életét érinti. A politikai választás pedig kiemelkedő fontosságú esemény. Az Egyház tehát nem maradhat néma egy választás alkalmával.” Veres András sajnálattal szólt arról, hogy egyelőre semmilyen kedvező fordulatról nem számolhat be, „mivel a közfeladatot ellátó egyházi intézmények finanszírozása terén megoldás továbbra sem született. Éppen ezért a történelmi egyházak az Alkotmánybírósághoz fordultak, hogy állásfoglalást kérjenek az üggyel kapcsolatban. Jelenleg erre várunk, bízunk abban, hogy hamarosan megismerhetjük az Alkotmánybíróság álláspontját.” A püspök abban reménykedik, hogy „újabb kormányzási lehetőséget kapva, az illetékesek újragondolják eddigi, egyházakhoz fűződő politikájukat. Emellett azt várom, hogy nagyobb toleranciát fognak mutatni a hívő emberek valamennyi alkotmányos joga iránt. Külön emelném ki ezek közül azt, hogy reményeim szerint a jövőben tiszteletben tartják majd azt az alkotmányban foglalt jogot is, miszerint a vallásos embereknek joguk van ideológiailag elkötelezett, közfeladatot ellátó intézmények létrehozására és fenntartására.”

Magyar Kurír