Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Nemzetben (12. o.) Érszegi Márk Aurél Az utolsó fatimai titok címmel emlékezik meg arról, hogy holnap, május 13-án lesz huszonöt éve annak, hogy Ali Agca Rómában merényletet követett el II. János Pál ellen, aki később úgy vélekedett a merényletről, hogy az „a XX. században elszabadult erőszakos ideológiák utolsó rángatózásainak egyike volt”. A cikkíró megemlíti, hogy a pápa Szűz Máriának tulajdonította megmenekülését, és ez meghatározónak bizonyult pápasága egészére nézve. Május 13. ugyanis az 1917-ben történt fatimai Mária-jelenések évfordulója. Érszegi Márk úgy fogalmaz: „Az orvosok szerint a lövedék teljesen természetes módon haladt a pápa testében, szinte 'tudatosan' kikerülve az életfontosságú szerveket. Ahogyan II. János Pál fogalmazott, 'mintha valaki vezette és eltérítette volna azt a lövedéket'. Ez a valaki a pápa szerint a Fatimában is megjelenő Szűz Mária volt, ezért a merénylet évfordulóján elzarándokolt a portugáliai kegyhelyre, és az életét majdnem kioldó lövedéket belefoglaltatta a Mária-szobor koronájába.” A cikkíró ennek kapcsán a fatimai titkokkal foglalkozik: a jelenések során a Szűzanya három pásztorgyermekre – közülük az egyik volt a tavaly elhunyt Lúcia nővér – bízott három titkot, amelyet Lúcia nővér később leírt. „Az egyik a pokol látomása volt, a második Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletére vonatkozott, és megjósolta a II. világháború kitörését, amelyet – a jelenésben foglaltak értelmében – csak az akadályozhatott volna meg, ha Oroszországot felajánlják Máriának.” Azt is tartalmazza a titok, hogy „a pápa végül felajánlja Oroszországot Máriának, 'mely meg fog térni, és a világ egy békés korszakot kap ajándékul'”. A harmadik titok a Szentatyára vonatkozott: 'láttunk egy fehérbe öltözött püspököt, akiről az az előérzetünk volt, hogy ő a Szentatya' – írta Lúcia. „A fehér ruhás püspök botladozó léptekkel ment fel egy hegy tetejére, ahol 'térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá megölte őt'. A harmadik titkot Lúcia nővér 1957-ben egy zárt borítékban továbbította a Vatikánba azzal, hogy legkorábban 1960-ban nyitható fel. II. János Pál a merénylet után olvasta el a szöveget, és magára ismert a 'fehérbe öltözött püspök' alakjában.” S hogy teljesítse a Szűzanya kérését, 1984-ben a világ püspökeivel felajánlotta a világot Mária Szeplőtelen Szívének. A harmadik fatimai titkot 2000-ben hozták nyilvánosságra Joseph Ratzinger teológiai kommentárjával. Érszegi Márk végül kitér arra a szerepre, amelyet II. János Pál játszott a kommunizmus bukásában. „Ismeretes, hogy lengyelországi látogatásai nagyban hozzájárultak a Szolidaritás mozgalom kialakulásához és megerősödéséhez. Õ maga erről a szerepéről soha nem beszélt nyíltan. Könyvében viszont azt írja, a merénylet is tudatosította benne, hogy 'mindabban, amit mondok és teszek hivatásom és küldetéseb, szolgálatom teljesítése során, valami olyan történik, ami nem kizárólag az én kezdeményezésem'. A hívek számára így kapcsolható össze Fatima titka, a pápa elleni merényet és a kommunizmus bukása.”

A Magyar Hírlapban (15.o.) Sztankóczy András Majd a pápa című ironikus hangvételű cikkében vitába száll azokkal, akik szerint az afrikaiak azért nem használnak óvszert, mert a Vatikán tiltja az óvszerhasználatot, és így növekszik az AIDS-esek száma a fekete kontinensen. Most azonban a Vatikán gondolkodik a tilalom enyhítésén, ami milliók életét menti majd meg – vélekednek az így gondolkodók. Ám a cikkíró felhívja a figyelmet: „… Afrikában nem pár százmillió droid él, akit a pápa a dolgozószobájából egy feszület alakú távirányítóval működtet. Ezt gondolni és közben rasszizmussal dobálózni, hát ez bizony… talán rasszizmus? Hogy mennyire más a helyzet: a Vatikán a házasságon kívüli szexet is tiltja, van egy férj és a felesége, és ők ketten csak a házasságkötés után és csak egymással. Ebbe a zárt rendszerbe a HIV-vírus legfeljebb vérátömlesztéssel fér bele…” Sztankóczy emlékeztet rá: „… az egyház preventív célzattal már csaknem kétezer évvel az AIDS megjelenése előtt megkezdte a küzdelmet a betegség ellen. Abból, hogy nem ért el átütő sikereket, az derül ki, mintha nem hallgatnának rá. És kapaszkodjunk meg: óvszert sem azért nem használnak, mert a Vatikán tiltja. Aki a Vatikán korlátlan (és természetesen rosszul használt) hatalmában hisz, az az egyházzal kapcsolatos ismereteinek java részét a baloldali sajtóból vagy A Da Vinci-kódból szerzi… ha már mindenképpen vallásilag akarjuk megoldani az AIDS terjedését, akkor a muzulmán terjeszkedés elősegítése jó megoldásnak tűnik. Az észak-afrikai és a szubszaharai térség statisztikáinak összehasonlításából legalábbis az derül ki, hogy a többnejűség és a megkövezés bizonyos kombinációja meglepően hatékony ellenszere az AIDS-nek. Csodát tehát nem az egyháztól kell várni az óvszer elterjesztésének ügyében, mert nem ez az egyház feladata… A feladat a világi szervezetekre marad, méghozzá elsősorban az afrikaiakra.” Sztankóczy megemlíti, hogy a közelmúltban állt bíróság elé nemi erőszak vádjával Jacob Zuma volt dél-afrikai alelnök. Ebben az országban pedig különösen sok a nők ellen elkövetett nemi erőszak. A szerző cikkének végén megjegyzi: „Az viszont igaz, hogy fekete politikusokat, meg társadalmi-kulturális beidegződéseket bírálni sokkal kevésbé politikailag korrekt, mint a Vatikánt vegzálni.”

A Magyar Narancsban (A be nem tartott ígéret földje 24-25.o.) Konstanty Gebert újságíró, elemző nyilatkozik a lengyelországi helyzetről, élesen bírálva a Kaczynski-ikrek politikáját. Szerinte a lengyel katolikus egyház válságban van, „Az egyház bemerevedett. Sok püspök nem a Radio Maryjában látja a legfőbb veszélyt, hanem a szekuralizációban, vagy a katolicizmus baloldali vagy urambocsá’ meleg bírálatában. Eközben az új – német – pápa a katolicizmus és az antiszemitizmus összekapcsolásával szemben még lengyel elődjénél is határozottabban fog fellépni. Rydzyk pénzügyi visszaélések miatt is gyanúba keveredett. Ám a püspökök attól tartanak, hogy ha nyílt kenyértörésre kerül sor, számos katolikus aktivista a toruni rádió mellett áll sorompóba, és ez akár egyházszakadással is fenyegethet. Hasonlóképpen a püspökök egy része tart az egyház átpolitizálódásától, más részük viszont épp ebben látja a ’katolikus Lengyelország’ víziójának utolsó esélyét.”

A Hetekben (12-14.o.) Rákóczi István A pünkösdi egyházak címmel mutatja be a száz évvel ezelőtt, 1906 tavaszán indult pünkösdi-evangélikus mozgalmat. A cikkből kiderül: a világon ma minden harmadik keresztény – több mint 600 millió hívő – állítja azt magáról, hogy a „Szentlélekkel betöltött” karizmatikus keresztény. Egy részük a hagyományos katolikus, illetve protestáns felekezetekben talált otthonra, ám többségük – elsősorban Afrikában és Latin-Amerikában – új, önálló egyházakhoz tartozik. A leglátványosabb fordulat a világ legnépesebb katolikus országában, Brazíliában történt, ahol a 30 millióra becsült pünkösdi-evangéliumi közösség a legutóbbi elnökválasztáson önálló jelöltet is indított, aki meglepetésre a harmadik helyen végzett. Silas Malafaia, a 13 millió hívőt számláló Isten Gyülekezetei közösség legnépszerűbb televíziós evangélistája elmondta: valóságos szellemi ébredés zajlik a hatalmas országban, aminek a legbiztosabb jele, hogy „a társadalom minden rétegéből térnek meg az emberek, a színésztől a büntetőbíróig, a minisztertől a futballistáig. Ébredés az, ha maga Isten jár közöttünk, és jelenléte mindenütt átalakítja az emberek életét. Gazdagokét és szegényekét, szépekét és csúnyáékat, feketékét és fehérekét, akiket megment anélkül, hogy különbséget tenne köztük.” Nemcsak Brazíliában történt azonban vallási fordulat: Guatemalában, Nicaraguában és szerte Közép-Amerikában az összlakosság 25-40 százalékát is meghaladó pünkösdiek szintén komoly társadalmi-politikai tényezőnek számítanak. Elemzők szerint Latin-Amerikában ma gyorsabb ütemben veszít tért a katolikus egyház, mint Közép-Európában a lutheri reformáció idején. „A legutóbbi konklávén Rómában a dél-amerikai bíborosokat emiatt kritika is érte, és részben ennek köszönhető, hogy a pápaválasztáson korábban esélyesnek gondolt térségbeli bíborosok közül egyiknek sem sikerült számottevő támogatásra szert tennie” – olvasható a cikkben.

Hazai hírek

A Népszabadságban (3.o.) Czene Gábor Takargatják az ügynöki múltat címmel számol be arról, hogy az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület könyvet adott ki Igazság és kiengesztelődés címmel, amelyben Köbel Szilvia közjogtörténész olyan dokumentumokat publikál, amelyek bizonyítják: az egyházi vezetők esetenként nem félelemből, hanem önszántukból működtek együtt a pártállam hatalmi intézményeivel. A könyvbemutatón Bogárdi Szabó István református püspök elmondta: a rendszerváltás után újjászerveződő egyházaknak sem erejük, sem energiájuk nem volt arra, hogy szembesüljenek a közelmúlt kérdéseivel. Kényszerhelyzetet teremt, hogy egyre fogyatkozó szerepük és tekintélyük miatt az egyházaknak megújulásra van szükségük. Ehhez társul a felismerés, hogy a megújulás egyik fékező ereje a közelmúlt tisztázatlansága. 1948 után az egyházakat a marxista utópia ellenségeinek tekintették, és az ügynökhálózatot működtető szervezetekben állami alkalmazottak dolgoztak. Mindez paradox helyzetet szült. Az egyházak önmagukban nem tudnak teljes körű feltárást végezni, hiszen a múlt vizsgálata nem csupán az egyházakat érinti, kívülállóknak viszont csak azzal a feltétellel adhatnák át ezt a feladatot, ha lemondanának a számukra fontos hitelvi, teológiai és erkölcsi szempontokról. Csepregi András evangélikus lelkész, a könyv egyik szerzője tanulmányában arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyházak késlekedése szorosan összefügg a pártok magatartásával. Eddig egyik kormányzat sem érzett magában annyi erkölcsi erőt, hogy szembenézzen saját politikai elitjének titkosszolgálati múltjával. A lelkész leszögezte: „Bal- és jobboldalon egyaránt túl sok az érintett: fontos emberek, akik nélkülözhetetlenek a késhegyig menő pártpolitikai küzdelmekben. Az egykori ügynököknek érdekük az állandó csatazaj, így a harci helyzetre tekintettel aljas politikai támadásnak minősíthetik az ellenoldalról kezdeményezett tisztázási kísérleteket. Amíg mindenki találhat magának közösséget, ahol jó ügynöknek tekintik, addig a politikai elit nem fogja szorgalmazni a múlt megismerését. Minél inkább ragaszkodik ügynökeihez az egyik oldal, annál kevésbé mondhat le ügynökeiről a másik, a múltfeltárás pedig periferikus ügy marad. A jó ügynökök számára létrejött térben pedig menedéket találhatnak az egyháziak is. A politikai kettéosztottságra reflektáló közbeszéd szinte készen kínálja az önvédelemre használható fordulatokat. A múlt év elején kiszivárgott ügynöklistán szereplő egyházi vezetők közül többen is ennek megfelelően érveltek, arra hivatkoztak, hogy az egyházellenes hatalom kényszerére írták alá a beszervezési nyilatkozatot, és ma az egykori egyházellenes erők szivárogtatják ki a neveket. Tiszta sor, ahogyan egykor, úgy most is az egyházak ellenségei akarják kellemetlen helyzetbe hozni az egyházakat, de nem szabad engedni a provokációnak, a személyekre szóló vádak visszautasítása egyúttal az egyházak védelmét is szolgálja. Ez a beszéd eléri célját, és a volt ügynökök köré védővonalat épít az egyház népe – írja Csepregi András

Magyar Kurír