Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Hetekben (12–13.o.) Répás László Júdás „újratöltve” főcímmel és Káin követőinek evangéliuma alcímmel ismerteti a közelmúltban Washingtonban bemutatott, Júdás evangéliuma című, kopt nyelvű kéziratot, amely Kr.u. 250–340 között keletkezett. A cikkíró megállapítja, hogy a szöveg egyértelmű rokonságban áll az 1940-es években Nag-Hammadiban talált, szintén kopt nyelvű, gnosztikus tartalmú kódexekkel, s egyik szöveg sem tartalmaz egyetlen, a kereszténység által egyetemesen elfogadott bibliai iratot sem. A cikk szerzője leszögezi: nem egyszerűen Júdás alakjának és szerepének, hanem éppenséggel Jézus Krisztus alakjának az Újszövetség, sőt a teljes Biblia szemléletétől gyökeresen eltérő átalakításáról, sőt meghamisításáról van szó, a Júdás evangéliumának szövege „egészében összeegyeztethetetlen a Biblia, az Ó- és Újszövetség bármely írásának felfogásával, és amelynek az összes kapcsolata a keresztény hitnek már a 2. század elején alapjaiban egységes, írott kinyilatkoztatásával abban merül ki, hogy szerepeltet egy Jézus nevű személyt, akinek ebben a műben is tizenkét tanítványa van, és közülük egyet Júdás Iskariótesnek hívnak, aki Mestere kérésére elárulja őt. A szöveg többi része egyrészt gnosztikus kozmológiai mítoszokat közvetít, az apokaliptikus irodalomból jól ismert paneleket használ, másrészt pedig a 2–3. századi keresztények ellen írt blaszfémikus pamfletnek tekinthető.” Répás több példát is felhoz állítása igazolására: a Jézus nevű személy kineveti a tanítványok pészachi imáját (egyébként az egész szövegben végig cinikus velük szemben), majd az ima címzettjét, Ábrahám, Izsák és Jákób Istenét az ő Istenüknek nevezi. Péter hitvallásának a Máté evangéliumából ismert leírásának antitéziseként Júdás áll fel, hogy megvallja, hogy Jézus valójában Barbelosz halhatatlan birodalmából való. A Júdás hitvallásában szereplő Barbelosz a Biblia egyetlen könyvében sem szerepel, viszont Irenaeusz egyházatya, Lyon püspöke említést tesz róla, mint a gnosztikusok által vallott főistenről. Válaszul a történetben szereplő Jézus külön Júdásnak kifejti a tanítványok Istenénél magasabb rendű királyság titkait. Egy későbbi jelenetben pedig a tizenegy tanítványt mint az emberi nem generációinak legnagyobb eltévelyítőit mutatja be, akik egy bukott és gonosz szellemi lény, vagyis a világ teremtőjének végül pusztulásra ítélt művéhez asszisztálnak, szemben Júdással, aki végül „megvilágosodott” tette révén eléri a legfelsőbb szférákba való belépés jogát, noha sok időn át lesz kitéve a többi félrevezetett tanítvány és követőik gyalázkodásának. A cikkíró ezzel szemben rámutat, hogy Jézus mind a négy evangélium szerint maga imádkozik a pészachi vacsorán, a János evangéliumában pedig a tanítványok Istenét a saját Atyjának és Istenének nevezi, akihez vissza fog térni feltámadása után. Répás László leszögezi: „A helyenként töredékességén túl is meglehetősen zavaros, homályos szövegből mindenesetre nem a hagyományos Júdás-kép vagy Jézus és Júdás kapcsolatának újraértelmezése bontakozik ki, hanem sokkal inkább egy a többi evangéliumi beszámolótól teljesen idegen, más Jézus képe.” A cikkíró idézi az Asbury Teológiai Szeminárium egyik meg nem nevezett kutatóját, aki így fogalmazott a The New York Times hasábjain: „A dokumentum semmit nem mond a történeti Jézus, illetve Júdás személyéről, de annál többet mond olyan emberekről, akiket már saját korukban is eretneknek tartottak.”

Hazai hírek

A Magyar Nemzetben (7.o.) Balavány György El kell mennünk címmel a 133. zsoltárral figyelmeztet a parlamenti választások második fordulója előtt, hogy az Úr csak oda küld áldást, „ahol az atyafiak egységben vannak. Mindnyájunknak el kell menni, és nem csupán a jobboldal győzelme végett, hanem, hogy elkezdődhessen az egység építése. Hogy felocsúdjon a békanép a bűvöletből, és észrevegye: hazugság volt, hogy a nemzeti szemlélet rasszista, kirekesztő, középkori, prűd, bigott és ostoba; s akik most félnek a nemzeti kormánytól, később azt mondhassák: mégis jó magyarnak lenni. Boldogok a békességre igyekvők, mert ők az Isten fiainak neveztetnek. Mindez már régen több, mint politika; most nem a politikáról döntünk, hanem az életünkről. A henteskormány megragadta Magyarországot – Isten úgy segélje – és odadobta a multinacionális tőke asztalára… A hóhér, segédeivel együtt, munkáját elvégzi. Megkapja a bérét. A kígyó jóllakik, aztán sütkérezik a melegben. Kérlek titeket, ne hagyjuk. Ne jöjjön el az ő országuk!”

Magyar Kurír