Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszabadság (Véget ér a papi hivatás éve 8.o.) részletesebben, a Népszava (Újabb pápai bocsánatkérés 2.o.) és a Magyar Nemzet (Bocsánatot kért XVI. Benedek 8.o.) néhány sorban számol be arról, hogy bocsánatot kért XVI. Benedek pápa tegnap a Vatikánban a papság évének lezárása alkalmából bemutatott szentmisén a katolikus egyházban történt szexuális visszaélések áldozataitól.

A Népszabadság az MTI-i idézi, amely szerint ebben az évben „amelyet sokan ’annus horribilis’-nek neveznek, több száz új lelkipásztori visszaélésre és ezek takargatására derült fény szerte a világon.” A lap a L’Osservatore Romano csütörtöki számából is idéz: „Valójában ez az év igenis a kegyelem éve volt, mert a papok elvetették belső megújulásuk magvait, és e magok gyümölcsöt fognak teremni.” (A témával kapsolatban lásd tegnapi, június 11-ei számunkban a XVI. Benedek lezárta a papság évét című beszámolónkat – a szerk.)

Ugyancsak a Népszabadság (8.o.) Róma nem enged a keresztből címmel közli, hogy június végén válaszol az Emberi Jogok Európai bírósága az olasz kormány fellebbezésére: sérti-e az iskolai osztályterem falára kitett feszület a diákok és szülők véleménynyilvánítási és vallásszabadságát? A lap emlékeztet rá: a tanulók és szüleik jogait sértőnek találta a strasbourgi testület tavaly novemberi ítélete azt a feszületet, amely ellen egy Olaszországban élő finn édesanya fordult a bírósághoz. A Népszabadság kiemeli: „Gyerekei általános iskolájának faláról mégsem sikerült levetetni a keresztet.” Az olasz bíróságok azzal utasították el, hogy a tanári katedra feletti kereszt „nem vallási, hanem olasz történelmi és kulturális jelkép.” Maradt a feszület az olaszországi közhivatalok, kórházak, kaszárnyák és bíróságok falán is. A római kormány szövetségeseket toborzott az emberjogi bíróság Nagy Tanácsának június 30-ára kitűzött újabb döntésére. A bíróság történetében először tíz állam kérte, hogy harmadik félként, meghallgatást kapjon Itália támogatójaként.

A Magyar Nemzetben (A tábornok útvesztői 21., 26-27.o.)a 87 éves Wojciech Jaruzelski lengyel tábornok nyilatkozik. A beszélgetés mottója a múlt héten boldoggá avatott, 1984-ben vértanúságot szenvedett Jerzy Popieluszkótól származik: „Torz az az eszme, amely csak erőszakkal tud fennmaradni.” Jaruzelski elmondta: számot vetve az elmúlt évtizedekkel, nem bánt meg semmit. A hadiállapot 1981. decemberi bevezetését is a kisebbik rossznak, történelmi szükségszerűségnek tartja. Emlékeztet rá, hogy a lengyel püspöki kar is félt a robbanástól, 1981. november 26-án kiadott közleményükben így fogalmaztak: „Országunk nagyon veszélyes helyzetben van. Sötét fellegek vonulnak az égen, amelyek testvérgyilkos háborúval fenyegetnek.” A tábornok büszke arra, hogy sikerült elkerülni a polgárháborút, s elvezette Lengyelországot a függetlenségig. Beszél arról, hogy nemesi családban születve a katolikus neveltetéstől a szibériai száműzetésen át miként jutott el a kommunizmusig. A tábornok felidézte, hogy 1987-ben „… már nem voltak politikai bebörtönzöttek… Lépésről lépésre haladtunk előre. Egyénként addigra nyolcszor, ebből háromszor magánemberként beszéltem a lengyel pápával, s annak ellenére, hogy nem vagyok hívő, nagyon tiszteltem II. János Pált. Elismerem a lengyel egyház történelmi szerepét is. A katolikus egyház volt ugyanis az, amely megszállások idején is mindig megtartotta a lengyel egységet.” Stier Gábor interjúkészítő közbevetésére – Sokan azt mondják, hogy a rendszert nem is Lech Walesa, hanem II. János Pál győzte le” – a tábornok azt válaszolta: „Nem kezelném ennyire szűken a témát! Mint mondtam, többször is beszéltem a pápával, ami azt jelenti, hogy mégiscsak elismerte az átalakulásban betöltött szerepemet. Az első, több mint kétórás találkozónkon 1983-ban a krakkói Wawelban úgy fogalmazott, a szocializmus realitás, most csak az a lényeg, hogy emberi arcot öltsön. Elismerte azt is, hogy ennek a rendszernek vannak a társadalom számára fontos értékei. Egyébként pedig bírálta a kapitalizmus negatív jelenségeit is. Ebből is láthatjuk, hogy maga az egyház is lépésről lépésre változott, s nem egyetlen nagy ugrással vetette bele magát a rendszerváltásba. Főképp pedig nem akart konfrontálódni. Jól megértettük egymást az egyházi vezetőkkel, többször találkoztam Józef Glemp érsekkel, s fokozatosan jutottunk el a kerekasztalig. De ez sem volt egyszerű… a Walesa-tábornak ehhez előbb meg kellett szabadulnia a radikálisoktól. No de nekem is meg kellett ezt tennem az én oldalamon, így meg kellett válni a konzervatív szárnytól és a dogmatikusoktól. Az utolsó előkészítő tárgyaláson megfenyegettem az ott lévőket, hogy lemondok, sőt rajtam kívül még két tábornok és néhány fontos személyiség teszi ezt, ha nem legalizálják a Szolidaritást. Nyilvánvaló, hogy ez reális erő volt, és ez döntött… S hogy kinek a szerepe volt a legnagyobb a változásokban? Nem lehet ebből a sorból kiemelni Walesát, Regant, Gorbacsovot, de a pápát sem. Ha mégis rangsorolni kellene ezeket a személyeket, én Gorbacsovval kezdeném. Az utolsó pillanatig támogatták őt a régió országai. Mindent megtettünk, hogy hatalmon maradjon. Még a pápa is azt mondta róla nekem 1987-ben, hogy a Mindenható küldte ide. Ha nem ő ül a Kremlben, másképp alakulhatott volna minden.” Wojciech Jaruzelski ma már elismeri a rendszer hibáit, s csak annyit kér, tetteit a kor realitásait figyelembe véve ítélje meg az utókor.

Hazai hírek

A Magyar Hírlapban (A magyar-szlovák… 15.o.) Kafer István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szlovák Tanszékének alapítója, nyugalmazott docense nyilatkozik aki a közelmúltban kapta meg a Rózsahegyi Katolikus Egyetem Nagy Érmének ezüst fokozatát. Szerinte amikor tavaly a szlovák hatóságok nem engedték be Révkomáromba Sólyom László köztársasági elnököt, az is a két nemzeti identitás féligazságainak mítoszháborúja volt. „Azt mondta a szlovák miniszterelnök, hogy majd akkor koszorúzza meg Szent István szobrát, ha Cirillnek és Metódnak is lesz szobra Komáromban. De hogy lehet Cirillt és Metódot, illetve Szent Istvánt egymás ellen fordítani? Akik ezt mondják, azoknak halvány fogalmuk sincs arról, ki volt Cirill és Metód. A legenda szerint Metód meglátogatta a magyarok királyát, amikor az Al-Dunához ért. Figyelmeztették, hogy ne járuljon a színe elé, mert nem fog ép bőrrel megszabadulni. És lám, a magyarok királya megcsókolta, megölelte, elbeszélgetett vele, ajándékot adott neki, és azt kérte búcsúzóul. foglalj engem imáidba.” A professzor hangsúlyozta: „Amikor arra kérnek, hogy a szlovák-magyar kapcsolatokról beszéljek, mindig el kell mondanom, ilyenek nem léteznek. Kizárólag ellenségeskedés folyik. Legyünk őszinték, mi is folyton csak azt nézzük, mekkorát rúgjunk beléjük. Egymást gyilkoljuk a szavainkkal. Például a Felvidékre gondolok. Nem akarunk ezzel rosszat, de nem tudjuk, a szlovákoknak ez a politikai tartalmú kifejezés mennyire fáj és mekkora butaság is egyben. Dunaszerdahely például mikor volt Felvidék? Itthon nem vagyok túl népszerű, amikor azt mondom, használjuk bátran a régi Felföldet. A szlovákok viszont azt mondják, mi megszálltuk 1938-ban Dél-Szlovákiát. Keresztény, humanista magyarokként helyeseljük a kettős állampolgárságot, helyeseljük a köztársasági elnök látogatását, koszorúzási kísérletét. A másik fél most súlyosabb viselkedésmódot követ. Aminek nem a szlovákság a felelőse, hanem az a politikai hazugságrendszer, amely múltunkat fogva tartja.” A professzor természetesnek tartja, hogy van élet a politikán túl is és hangsúlyozza a magyarok és a szlovákok közös kulturális gyökereit. Kifejtette: „A tömegtájékoztatást nem érdeklik a pozitív hírek. Pedig lenne miről beszámolni. Pár hete harmadmagammal autóztam ki Pozsonyba, a Pázmány-kripta folyamatban lévő feltárására. Leparkoltunk az érsekség udvarán, és éppen akkor érkezett maga a pozsonyi érsek is. Túláradó szeretettel fogadott bennünket, és őszinte lelkesedéssel buzdított minket a közös munkára.”

A Magyar Nemzetben (6.o.) Kodolányi Gyula A gyógyulás útjai címmel Trianon kapcsán Babits Mihály 1938-ban írt, Eucharistia című verséről megállapítja: a költemény azt a gondolatot fejti ki, hogy „a krisztusi kenyér és bor, hús és vér átlényegülése hogyan emeli egész vallási érzésvilágunkat egy szellemibb, a rituálisnál magasabb szférába… Felparázslik benne az életvágy és a remény, és az utolsó versszakban a gondolat, megbicsaklás nélkül, a trianoni seb szellemiesítéséhez fordul, abban látva gyógyulásunk útját, ’hogy szellem és ne hús tegyen/ magyarrá, s nőjünk ég felé/ testvér-népek közt, mint a fák,/ kiket mennyből táplál a Nap’.” Kodolányi hozzáteszi: „Nőjünk ég felé, és úgy győzzünk, mi, vesztes magyarok, mondja Babits Mihály. Mert akkor táplál bennünket a Nap. Nem is beszél veszteségről, csak a növekedés esélyéről, amely a szorongattatásban, veszteségben megadatik.”

Magyar Kurír