Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Nemzetben (8.o.) Stefan Lázár Vallásért ölnék meg az afgán keresztényt címmel számol be arról, hogy Afganisztánban halálos ítélet fenyegeti a a hazájába visszatért 41 esztendős Abdul Rahmant, aki kilenc évig élt Németországban, és itt áttért a keresztény vallásra. Idén februárban a családja följelentette őt vallásváltása miatt, egy, a kislányai felügyeleti jogáért folyó per során. Rahmant őrizetbe vették, és most az ügyében illetékes bíró bejelentette: az afgán jog alapján csak halálos ítélet mondható ki rá. A cikkíró megjegyzi: Afganisztánban az igazságszolgáltatás a reformtörekvések ellenére még mindig a konzervatív muzulmán erők kezében van. Hamid Karzai államfő a berlini diplomácia, a német pártok, egyházak, sőt a muzulmánok iszlám tanácsának a tiltakozásával találja szembe magát.

Hazai hírek

A Heti Válaszban (62-63.o.) ketten is véleményt nyilvánítanak arról a kérdésről, hogy antiszemita volt-e Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök. Ungváry Krisztián A progresszív és a vállalhatatlan címmel úgy véli: „Tekintettel arra, hogy az egyetemeken 1920-tól állandósultak a zsidóverések, ám ő ezek ellen nem emelte fel szavát, nehéz másra gondolni, minthogy az atrocitások nem váltottak ki benne felháborodást. Tehát már életében is szembe kellett néznie azzal, hogy amit prédikál, az erkölcstelen, és erőszakhoz vezet. Még inkább felelősek Prohászka menthetetlen mondataiért azok, akik ma úgy kívánnak emlékezni rá, hogy nem veszik tudomásul, ami 1938 és 1945 között történt. Álságos arra hivatkozni, hogy életművének nem fontos része az antiszemitizmus. Egyrészt ennek ellenkezője az igaz, hiszen az életmű legfontosabb és leginkább időtálló része épp a modernitással kapcsolatos, amitől pedig antiszemitizmusa elválaszthatatlan. Másrészt az antiszemitizmusáról való hallgatás ugyanolyan, mintha Lukács György esetében is csak arra a mondatára emlékeznénk, amit 1918-ban írt: ’Nem hazudhatjuk keresztül magunkat a kommunizmusig’.” Néhány hónappal később ezt másképp látta, mert belépett a pártba, és a Tanácsköztársaság alatt szerepet is vállalt. Ezzel felelősség terheli azért is, amit Szamuely Tibor és a Lenin-fiúk követtek el. Ugyanígy felelős Prohászka azért is, amit a fehérterroristák műveltek. A Tanácsköztársaság és a fehérterror azonban csak epizódok voltak ahhoz képest, amit a zsidótörvények, illetve a rákosista kommunista uralom jelentett. Ha valaki az ezekhez ideológiai muníciót nyújtók emlékét tisztára mossa, szellemi környezetszennyezést követ el.”
Orvos Levente Az igazat mondd, ne csak a valót! címmel ismerteti a Székesfehérvárott április 1-jén tartandó konferenciára írt tanulmányának főbb gondolatait. A plébános, teológus leszögezi: „… az egykori püspök keresztény szempontból nem marasztalható el. Ha pedig ez tényleg így van, akkor a vád kénytelen helyette a kereszténységgel szemben lefolytatni az eljárást, de ez minden bizonnyal nagyobb falat lesz. Egy felelős döntés keresztény szemléletű erkölcsi megítélése ugyanis nem azonos több részcselekedet környezetből kiemelt doktríner vizsgálatának matematikai eredőjével, hanem valami egészen más. Eszerint abból, hogy Prohászka Ottokárnak voltak mai szemel kifogásolható nyilatkozatai, még nem következik, hogy életműve a maga egészében erkölcstelen volt… De ennek belátásához teljes mélységében kell ismerni a morális – ezen belül a dilemmahelyzetek megoldására vonatkozó – szabályokat, a kettős hatás elvét és így tovább.” A szerző szerint az 1920-as numerus clausus „azért nem volt oly mérvű jogsérelem a zsidóságra nézve, mint ahogy beállítják. Ha pedig Prohászka az utókorra gyakorolt negatív hatása miatt kívánjuk felelősségre vonni (hungarizmus), ez körülbelül olyan, mint a kés feltalálóját gyilkossággal vádolni.” A plébános, teológus leszögezi: „A főpap csak egy határozott, jól körülírt, jogrendek fölött átívelő legyetemesebb és leginkább emberhez méltó jogi-erkölcsi horizont alapján ragadható ki korának társadalmi kereteiből.” 

A Magyar Nemzet (18.o.) Út az isteni teljesség felé címmel harangozza be, hogy a józsefvárosi Polgárok Házában ma este hattól Jókai Anna a spirituális irodalom legjelentősebb magyar képviselőiről – a magyar tradicionalista tirász, Kodolányi János, Hamvas Béla és Várkonyi Nándor műveiről – tart előadást. A Kossuth-díjas írónő elmondta: katolikus keresztényként nevelkedett, s a Szent Bibliát tekinti zsinórmértéknek. Ám rokonszenvezik minden olyan vallással, amely lényege szerint Krisztust, Isten egyszülött fiát, a világ Megváltóját tekinti a világegyetem középpontjának. Ahogy teszi ezt Kodolányi János Krisztus-regényében. A Én vagyok című Kodolányi-alkotás központi alakja az igei Jézus Krisztus. Kodolányi műve tökéletesen hiteles, ellentétben azokkal a „modern”, úgynevezett Krisztus-regényekkel, amelyek forradalmárrá, vagy csak a szegények királyává egyszerűsítenék át. Azok a gondolatrendszerek, amelyek tagadják a Megváltó, a Messiás létezését, vagy isteni eredetét, leegyszerűsítik, meghamisítják az egyetemes tradíciót. Jókai Anna rámutat: az élet harmonikus pillanataiban és hétköznapjaiban Isten, Jézus Krisztus, a tradíció parancsolatai elsődlegesek. A valódi tradicionalista nem cseréli fel élete legfontosabb erkölcsi hittételeinek fontossági sorrendjét sem. Még a hazaszeretetünk is csak akkor lehet hiteles, ha az istenszeretettel és az emberszeretettel tökéletesen harmonikus.

Magyar Kurír