Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszava (17.o.) Rónay Tamás Elmarad a megjósolt vatikáni cunami címmel ír arról, hogy éppen tizenegy hónappal pápává választását követően XVI. Benedek megkezdte a vatikáni kúria reformját. A cikkíró emlékeztet rá: korábban az olasz sajtó már sokat cikkezett arról, hogy Joseph Ratzinger, aki a nyolcvanas évek eleje óta él a Vatikánban, túlságosan „feltupírozottnak” találta a Szentszék apparátusát. Rónay kiemeli: a reform első lépéseként a szociális ügyekkel foglalkozó Iustitia et Pax (Igazságosság és Béke) Pápai Tanács eddigi vezetője, Renato Raffaello Martini bíboros a jövőben perszonálunióban a pápai migrációs tanácsot (Vándorlók és Útonlevők Pápai Tanácsa) is irányítja majd. A szerző azonban úgy véli: ez az első reformlépés csak egy apró lépésként értékelhető, hiszen közvetlen hatása annyi lesz, hogy valamelyest csökken a vatikáni „kabinet” tagjainak száma. Rónay szerint a pápa húzása azt is egyértelműsíti, hogy „nem tervez gyors változásokat a kúria életében, aprócska lépésekkel alakítja át a katolikus egyház csúcsszervét. Elmarad tehát az olasz lapok által oly sokat emlegetett ’vatikáni cunami’”.

Hazai hírek

A Magyar Nemzetben (Egyházi múltfeltárás 4.o.) Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát, a – Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által létrehozott és hivatalos bejegyzésre váró – Lénárd Ödön Közhasznú Alapítvány kijelölt elnöke nyilatkozik. Elmondta többek között: egyelőre alapítványi formában képzelik el a múlt feltárását, de a munka elvezethet egy majdani egyháztörténeti intézet felállításához is. Joó István interjúkészítő közbevetésére, hogy az alapítvány névadója, a kommunista diktatúrában leghosszabb ideig raboskodó, 2003-ban elhunyt piarista szerzetes, pap, Lénárd Ödön a rendszerváltozáskor nem tudta elérni, hogy a kérdésről szóló írásai megjelenhessenek a katolikus sajtóban, Várszegi Asztrik elmondta: „Sajnos a rendszerváltozás után is érvényesültek bizonyos régi mechanizmusok.” A püspök, főapát szerint azonban a kuratórium iránymutatásával működő levéltári kutatók tárgyilagos és körültekintő látleletet készítenek a kommunista rezsim és az egyház viszonyáról. A kutatások bizonyítják majd, hogy az akkori hatalom szemében fő ellenségként jelent meg az egyház. Várszegi Asztrik valószínűnek tartja, hogy szentek és nem szentek egyaránt felbukkannak majd a múltfeltárásban, amely a tisztánlátást, a történtek megértését és a kiengesztelődést kívánja szolgálni. Az alakuló ülés után, amint lehetséges, megkezdik a munkát.

Ugyancsak a Magyar Nemzetben (7-8.o.) Lőcsei Gabriella Isten legdicsőbb ajándéka a szabadság címmel ismerteti Zakar Péter főiskolai tanárnak A magyar hadsereg tábori lelkészei 1848-49-ben című könyvét. Ebből kiderül, hogy az 1848-49-es magyar forradalomban és szabadságharcban százharmincnyolc tábori lelkész szolgált, kétharmaduk középkorú volt, túl a harmincadik életévén, egyharmaduk a márciusi ifjakkal, Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és elvbarátaikkal nagyjából egykorú fiatalember. Kétharmaduk a római katolikus egyház felszentelt papja, egyharmaduk más felekezetek tagja, reformátusok, evangélikusok, ortodoxok, izraeliták. Húszan a császári seregekből álltak át a magyar csapatok mellé. Közülük később ketten dezertáltak. Czigler Ignác, a fő-fő tábori lelkész néhány templomi ékességet is magával vitt, amikor visszatért a császári seregekhez, Horváth János pedig szabadságolás címén szökött meg az ezredétől. A legtöbben azonban szerzetesrendjükből, plébániájukról, parókiájukról, katedrájukról jelentkeztek a magyar seregeknél. Lőcsei Gabriella kiemeli, hogy az események előrehaladtával egyre radikálisabbak lettek a tábori lelkészek prédikációi. Hozzáteszi: „A közös nemzeti sors vállalása nem olyan magától értetődő manapság, mint amilyen a ’48-as szabadságharcban szerepet vállaló papok és a függetlenségért küzdő nép között volt. A mostani felfogás szerint Isten szolgáinak nemhogy nem kötelessége a szószékről politizálni, de egyenesen tilalmas számukra közös társadalmi gondjainkról prédikálni. A szabadságharc lelkészeinek tetteivel ismerkedve, persze, eltűnődhet az ember afölött, vajon bölcs dolog ezt a tilalmat komolyan venni?”

Magyar Kurír