Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Hírlap (8.o.) Történelmi perspektívában címmel ismerteti a The Guardian egyik cikkét, amelynek szerzője, Karen Armstrong azt fejtegeti, hogy a Mohamed prófétát terroristaként ábrázoló dán karikaturisták tulajdonképpen az iszlám és a nyugati világ közötti konfliktus mikrokozmoszát képezik. Egyben szimbólumai a szentségről alkotott ellentétes nézetek ütközésének is: a muszlim tüntetőknek a próféta figurája jelenti ezt a szentséget, a karikatúrák támogatóinak pedig a szólás szabadsága. Ez utóbbi nemcsak terméke, hanem előfeltétele is a modernizmusnak. Nem lepődhetünk meg ugyanakkor azon, ha vannak, akik szembeszállnak ezzel a joggal. A vallástörténész hangsúlyozza: a konfliktusok a szólásszabadság védelmezőinek a vallás elleni támadásaiból nőttek ki, végül azonban épp a vallásos embereket tüntette fel szélsőségesként. Mindkét oldalon a szélsőségesek szították a feszültséget.

Hazai hírek

A Magyar Nemzet (4.o.) Terítéken a nemzeti imaév, a Népszabadság (5.o.) Az emberek vannak-e az egyházért? címekkel foglalkozik a Makúsz szombati, Szent Imre Házban tartott tanulmányi napjával. (lásd március 11-i számunkban a Tanulmányi napot rendezett a Makúsz című tudósítást – a szerk.) A Magyar Nemzet Erdő Péter beszédéből kiemeli, hogy a bíboros megállapította: „Akkor vagyunk reálisak, ha belátjuk: a mi saját erőnk nem elég a nemzet lelki megújulásához.” A Népszabadság figyelemre méltónak tartja, hogy a magyar katolikus egyházfő a tulajdonképpeni vitát nem várta meg, „pedig sejthető volt, hogy lenne mire reflektálnia. A magát nem istentagadó, de nem is hívő kategóriába soroló György Péter esztéta a körlevelet először hevült, erőteljes retotikájú, zavarba ejtő szövegnek minősítette. Egyetértett azzal, hogy a társadalomban bizalmatlanság érzékelhető, ettől azonban még nem mindenki számára evidens, hogy nemzetünk nagyon nagy bajban van. Az esztéta kifogásolta, hogy a körlevélből hiányzik a nem vallásosak, a templomba járók iránti szolidaritás. Lukács Béla fizikus közbevetette: a katolikusoktól elvárható, hogy imádkozzanak azokért, akik nem katolikusok, Ezt György Péter sem vitatta, de úgy vélte, a katolikusoknak rá kellene találniuk arra az útra, amely a nem hívőkkel való párbeszédhez vezet. Addig könnyű toleránsnak lenni, amíg a leglényegesebb pontokban nincs nézetkülönbség. A tolerancia igazi próbája akkor jön el, amikor olyanokkal kellene párbeszédet folytatni, akik alapvetően másként látják a világot.” Czene Gábor tudósító megjegyzi: Kárpáti Sándor káplán is e dilemmát fogalmazta meg, csak másképp. „Isten van a világért, vagy a világ Istenért? Az egyház az emberekért vagy az emberek vannak az egyházért? Olyan kérdések ezek – mondta –, amelyek máig nincsenek eldöntve.”

A Magyar Nemzetben (6. o.) Hévizi Józsa Magyar Bálintéknak analfabétákra van szükségük címmel idézi Orbán Viktort, hogy megdöbbenve olvasta gyermekei történelemkönyvét, mert rádöbbent, mennyire elavult marxista gondolatokat tartalmaznak, és ezen változtatni is szeretnének. A budai Szent Margit Gimnázium tanára megállapítja: a Nemzeti Tankönyvkiadó Száray-Miklós–Szabó Péter–Salamon Konrád-féle könyvein kívül erős baloldali töltésű tankönyvsorozat áll a diákok rendelkezésére. Márpedig a jövő nemzedék világszemlélete olyan lesz, amilyenné nevelik otthon, s ahogyan és amiből tanítják. A cikkíró több kérdést is feltesz: „Hogyan tudna december 5-én igennel szavazni az a diák, akinek a Kárpátalját tőlünk erővel elcsatoló Szovjetunió továbbélő szemléletének megfelelő módon azt tanítják, hogy Magyarország elnyomta a nemzetiségeket, és ennek következménye Trianon? Ugyan ki tanítja az Európában az egyetlen Svájcon kívül Magyarországon folyamatos kollektív joggyakorlatot; az, hogy a kezdetektől fogva területi autonómiát élveztek a székelyek, a XII. században beköltöző szászok Erdélyben és a Szepességben, majd a kunok és a székelyek mintájára nyernek szabadságot Bocskaitól a hajdúk, majd a hajdú szabadság mintájára szabadítja fel a harcoló jobbágyokat Rákóczi? … Melyik tankönyvben olvasható, hogy a betelepülő ruszinok, szerbek, románok milyen teljes körű egyházi-kulturális autonómiát kaptak, amelyben önálló oktatási és kulturális intézményhálózatot fejleszthettek magyar állami finanszírozással? Melyik tankönyvben olvashatjuk a holokauszttal kapcsolatban, hogy hány száz nővér és pap kockáztatta, vagy áldozta életét a zsidómentésben, s mennyi azon zsidómentő polgároknak a száma, akiknek az anyagait a Holokauszt Dokumentációs Központ gyűjti, és amely mentésekről léteznek bár korabeli dokumentumok, de ma élő tanúk híján e mentéseket nem fogadják el, s nem ismerik el?” A szerző azt a kérdést is felteszi: „Hol vannak a háromnapos országjárások, amelyeken irodalmi és történelmi emlékhelyeket tekinthettek meg a diákok, felkeltve érdeklődésüket a kultúra, az ember, a táj iránt? S ki szól arról, hogy a tévéből 15 éve áradó szennyel, erkölcsi rombolással ilyen körülmények között esélyünk sincs, hogy felvegyük a küzdelmet? Bármerre járunk: a liberálisoknak az a célja, hogy hazánkat a nyugati tőke segédmunkásaivá tegyék. Ezért kell elbutítani mindenkit. A gyakorlati tapasztalatok immár azt jelzik: igazuk van.” 

Magyar Kurír