Napi sajtószemle

A Magyar Nemzetben (5. o.) Czakó Gábor Jó bárányból lesz pásztor címmel azt állítja: a Magyarországon a helyzet 60 éve változatlan, a magyar politikai közbeszédnek két szélső pontja létezik: „A keresztény, hagyománytisztelő emberek fasiszták, a többiek demokraták. Közéjük értve a megélhetési bűnözőket, az alvállalkozókat, az okirat-hamisítókat, a számlagyárosokat, az ügyeskedőket, az olajszőkítőket… A fölállás ugyanis ugyanaz. A kútfő a hazugság és az ő atyja. Semmi sem igaz. A közbeszédet ma is gondolatzsandárság irányítja, s a gazsik gondoskodnak arról, hogy a szép legyen a szép, és a rút lássék szépnek. Ezen a szellemi alapon állnak, akik bármi áron hatalmat és zsákmányt akarnak szerezni, másfelől van a nép, a célpont, a zsákmány.” Azt, hogy a hazugság atyja uralkodhat az emberek fölött, Czakó azzal magyarázza, hogy megrendültek létünk metafizikai alapjai. „Valóságvesztésben szenvedünk, a valóságvesztés másik neve igazságvesztés, szeretetvesztés. Ezért hatalmasodik el fölöttünk a hazugság atyja, ezért adunk hitelt a rágalmaknak, ezért tűrjük, hogy a kizsákmányolók igazságról papoljanak, s így eshet meg, hogy szeretet nélkül, gyermek nélkül vadasan kavarogjunk ágyról ágyra.” A szerző egyúttal figyelmeztet, hogy ebben az esetben csak a legnagyobb erő, az ima segít. Az egyik: „Szabadíts meg a gonosztól”, és Szent Mihályhoz is fordulunk, hogy járjon közbe, s tegyen is értünk a gonosz ellen. A másik Szent Bonaventura imája: „Uram, vezess bennünket utadon, hogy beléphessünk igazságodba, és szívünk örvendezve félje nevedet.” Czakó Gábor rámutat: „Az ima többes számában az egész nép benne foglaltatik, a gazsik is, hogy jó útra térjenek és igazságra, örvendező istenfélelemre jussanak, mert csak ebben a lelkiállapotban szűnik meg minden társadalmi viszály a fasisztázástól a választási hazugversenyen át a gyermekgyűlöletig. Az imát mindannyian magunkra vonatkoztassuk, tehát gondoljuk el egyes szám első személyben is, mert anélkül nem megy. A saját megjavulásunk nélkül semmire sem jutunk: csak a jó bárányból lesz jó pásztor.”

A Magyar Demokratában (64-66.o.) a vend származású Czipott Géza előadóművész nyilatkozik, akit rendkívül sok keserűség, megaláztatás ért a szocialista rendszerben, de mindvégig hű maradt hitéhez, a magyarsághoz. A művész a szó és a zene eszközeivel küldetésének tartja erdélyi költők és írók megismertetését az anyaországiakkal. Elmondta: „Összes keserűségem, megaláztatásom erősítette a hitemet, és ez mindennél fontosabb. Kiskoromban elvittek templomba, aztán cukrászdába, és azt hittem, hogy az imádság és a sütemény együtt a hit. De amikor az embert bedobják egy ilyen pokoli üstbe – és ma már megköszönöm a Jóistennek, hogy nem kímélt, hanem megpróbált, hogy kipróbálhassam magamat –, akkor megtudhatja, mi a hit, akkor megtérhet. Ahogy egy pap barátom mondta egyszer, ő már rég lelkész volt, amikor megtért, amikor valóban megismerte a hitet. Nekem ezek az élmények kellettek, hogy ráeszméljek Isten létezésére. Így láthattam meg az ő igazi arcát, így tudhattam meg, mi az én utam, mi az igazi sorsom. Nem akarok nagy szavakat használni, hogy küldetésem… saját feladatomat szinte papi feladatnak érzem. Téríteni akarok.”

Magyar Kurír