Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Színes Bulvár Lap (11.o.) II. János Pál le akart mondani a pápaságról címmel ismerteti Julian Herranz bíboros Jeriko falain című könyvét, amelyben a főpásztor azt állítja: a tavaly áprilisban elhunyt szentatyát utolsó éveiben többször foglalkoztatta a lemondás gondolata, és ezt személyi titkárával, Stanislaw Dziwisszel többször megvitatták. II. János Pál azonban úgy döntött, hogy mégsem mond le, mert attól félt, hogy ez beláthatatlan következményekkel járna az őt követő pápák számára, nyomást gyakorolnának rájuk, cselszövések áldozataivá válhatnának. Ezt a tervét tavaly február 6-án vetette el véglegesen, amikor már halálos betegen feküdt a Gemelli Kórházban. Itt oszlatta el végleg a lemondására vonatkozó spekulációkat. A könyv szerzője szerint a szentatya így fogalmazott: „A kórházból is az Urat szolgálom. Ezzel megerősítem a 2004. december 17-én írásban is megfogalmazott elhatározásomat, amelyet személyi titkárommal folytatott megbeszélésem után hoztam.” Stanislaw Dziwisz szerint az azzal kapcsolatos vitát zárták le, hogy a pápa 75., vagy 80. születésnapját követően mondhasson-e le. Színes Bulvár Lap/MK

Hazai hírek

Kiemelt helyen reagálnak a napilapok az Élet és Irodalomban (10-11. o.) megjelent, és az origo internetes portálon tegnap már részletesen ismertetett, Ungváry Krisztián által jegyzett, Mozgástér és kényszerpályák című dokumentum-összeállításra, amelyben a történész szerző azt állítja: 1965 és 1975 között kapcsolatban állt az állambiztonsági szolgálatokkal Paskai László bíboros, volt esztergom-budapesti érsek. Ungváry szerint Paskai mint a budapesti papi szeminárium akkori lelki vezetője, „Tanár” fedőnéven írt jelentéseket. A történész a levéltárban végzett kutatás alapján azonosította a katolikus egyházi vezetőt, akinek úgynevezett 6-os kartonja nem került elő. Ungváry a „Tanár” munkadossziéjából dolgozott, az ő személyes adatai azonban teljes mértékben egybeesnek Paskai Lászlóéval. Keresztury György tartótiszt havonta kezdeményezett találkozót a pappal, és feletteseinek elégedetlenül számolt be arról, hogy az ügynökjelölt nem jelent használható dolgokat. Ungváry megállapítja: Paskai László kifejezetten jóindulatú jelentéseket adott, sőt, mindenkiről csak olyat mondott, ami állambiztonsági szempontból az illetőre nézve előnyös volt. Nem volt hajlandó kompromittáló adatokat közölni azokról az egyházi személyekről sem, akikkel külföldi útja során találkozott. Így például a leuveni jezsuita kollégium tagjairól sem közölt az őt vegzáló tartótisztnek érdemlegeset. Ungváry élesen bírálja a később bíborosi rangra emelkedett egyházi személyiség nyilvános szerepléseit, a pártállam iránti szerinte túlzott lojalitását, de úgy látja, hogy ügynöki tevékenységének dokumentumait nem kell szégyellnie. „Paskai László esete mutatja, hogy még a legszorongatottabb ügynök is rendelkezett mozgástérrel. Nem az az igazi kérdés tehát, hogy a diktatúrában ki írt alá beszervezési dokumentumot, hanem az, hogy mit csinált eztán. Szembeállítva azokkal az ügynökökkel, akiknek jelentéseiben tetten érhető az állambiztonsággal történő azonosulás, ilyesmi Paskai jelentései esetében nem állítható. Útijelentései sem voltak rosszindulatúak. Paskai Spann Gáborral, Szabó Istvánnal és másokkal ellentétben hosszú ideig meg tudta oldani, hogy ne adjon tippeket, ne áztasson el másokat. Paskai példája bizonyítja, hogy különösebb lealjasodás nélkül is lehetett valaki hálózati személy. Teljesen azonban nem lehet felmenteni, mert akkor azokat vesszük semmibe, akik a gonosz megkísértésének nála jobban ellen tudtak állni, és az árulás minimumára sem voltak hajlandók” – írja a történész. ÉS/MK

Idézik az újságok Veres Andrást, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárát, akinek reagálását tegnapi számunkban már közöltük: „Nem ért bennünket váratlanul a cikk megjelenése, viszont annak időzítése egyértelműen politikai indíttatású, több vonatkozásban is. Figyelemre méltó, hogy maga a cikk írója is megállapítja: a 'Tanár' megnevezésű személy kifejezetten jóindulatú jelentéseket adott. Továbbá azt is leírja, hogy az ügynökké minősítés csak látszatintézkedés, úgynevezett lakkozás eredménye volt. A cikk végén megjelenő ítélkezés pedig a szerzőtől való, lelke rajta. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia már korábban úgy döntött, hogy nem személyek átvilágítására, hanem a kommunista egyházüldözés korának feltárására történeti kutatócsoportot hoz létre.”

A Népszabadság (Paskai is jelentett…. 1., 2. o.) megjegyzi: „A félreértések elkerülése végett: a történész nem azt állította, hogy a bíboros beszervezése látszatintézkedés volt, hanem azt tartotta kétségesnek, hogy világnézeti meggyőződésből jelentett.” Az orgánum rámutat: a vélemények megoszlanak arról, hogy a papság milyen mértékben működött együtt az állambiztonsággal. Bulányi György, a katolikus Bokor bázisközösségi mozgalom alapítója szerint túlnyomó többségük ügynök volt a Kádár-korszakban, Ungváry Krisztián szerint viszont nyilvánvaló, hogy a papság jelentős része nem volt az. Szabó Gyula plébános, a téma kutatója szerint a rendszerváltozás előtt a papok és az egyházi intézmények alkalmazottai közül minden ötödik jelentést írt.

A Népszava (1., 11. o.) Semmitmondó jelentéseket írt Paskai László című összeállítása Ungváry Krisztián és Veres András mellett hozza Gábor György vallásfilozófus véleményét is, aki elmondta: az ügy kapcsán kiderült, hogy az egyházakban is vannak bűnösök, akik nem bújhatnak el a felelősség elől. Alapvető emberi jog a múlt megismerése és megismerhetővé tétele, ennek hiányában „az amnézia butító homálya ereszkedik alá”.

A Magyar Nemzet (1., 4. o.) Terítéken Paskai László ügynökmúltja – Paskai László együttműködött a hálózattal címmel Veres András mellett idézi Tomka Ferencet, a Halálra szántak, mégis élünk! – Egyházüldözés 1945–1990 és az ügynökkérdés című egyháztörténeti könyv szerzőjét, aki aláhúzta, amit Ungváry is mond: Paskai Lászlóval kapcsolatban nem találtak beszervezési dokumentumot, sem más, a kommunista államnak, illetve a titkosszolgálatnak tett hűségnyilatkozatot. Arra vonatkozóan tehát, hogy a későbbi esztergom-budapesti érsek ügynök lett volna, nincs semmiféle dokumentum. Más kérdés, hogy papokat felkereső, vagy azoktól találkozót kérő, rendőrséggel való beszélgetéseket a papság egyik része okosabbnak tartotta nem megtagadni, s hogy a rendőrség e találkozóról ismételten magnószalagokat készített, és azokat ügynöki jelentésként dokumentálta. Arra a kérdésre, miképpen értékeli Ungváry megjegyzését, hogy a Tanár visszafogottságának nyoma sincs a későbbi egyházi vezető nyilvános tevékenysége során, Tomka Ferenc azt válaszolta: „Ungváry, miután megvallotta, hogy Paskai ügynökségét igazolni nem lehet, szubjektív és a tényekben pontatlan véleményét mondja el a főpap 1978 utáni működéséről. A Kádár-korról csak akkor lehet igazat beszélni, ha annak egészéről képet alkotnánk. Az 1960–1990 közötti időkre vonatkozó történetírás viszont mindmáig azt a hamis képet sugallja, hogy hazánkban ezekben az időkben viszonylagos vallásszabadság érvényesült. Holott a rendőrség a rendszerváltozás előtti utolsó pillanatig súlyos nyomás alatt tartotta a papságot, az elkötelezett keresztényeket.”

A Népszavában (7.o.) Dési János Jók és rosszak címmel úgy véli: Ungváry Krisztián összeállítása is azt bizonyítja, hogy az ügynökkérdés rendkívül bonyolult, hiszen a szerző végül is oda lyukad ki, hogy Paskai László ügynöki jelentéseire „szinte még ma is büszke lehetne, hiszen nem adta ki társait akkor, amikor már-már elkerülhetetlenül beszervezték, még ha akadtak, akiknek maradt erejük és nem adták be a derekukat. Mindenesetre a katolikus egyház volt magyarországi feje jelentgetett, de csak picit. Ellenben nyilvános működése, elvtelen behódolása az akkori hatalomnak tulajdonképpen több, mint kínos. Csúnya folt, valójában sokkal csúnyább, mint az az ügynöki. Csak éppen, ha megy az ügynöközés, akkor mindazon főpapok, akik maguk is elárulták az övéiket, akik nem álltak ki valóban saját eszméik mellett, azt elárulták, hatalomvágyból, irigységből vagy csak emberi gyengeségből, most boldogan mutogatnak a ’rossz’-ra, az ügynökre, mert ők már átkerülnek a ’jók’ rovatába.” Népszava/MK

A Magyar Hírlap (15.o.) Vallomás című vezércikke érdekesnek tartja Veres András püspök nyilatkozatát, „Mert mire is célzott, amikor politikai indíttatású időzítésről beszélt? Egyházpolitika? Na ne, ez olyan, mint a Szabó-ügy meg a filmszemle, illetve még annyira sem jó. Alighanem a belpolitikára gondolt, bár nem értjük, miért jó az egyháznak ez a vonal. Nehéz ugyanis ezt nem úgy értelmezni, hogy a püspök a választási kampányra utalt, amelyben így ő maga láttatja egyháza politikai szerepét. Innentől kezdve pedig joggal gondolhatja bárki azt is, hogy ha egy katolikus pap foglal állást például társadalmi, netán éppen az egyház és adott esetben a kormány vitájában, akkor az nem egyszerű véleménynyilvánítás, érdekvédelem, hanem kampány. Kőkemény kampány. Amit persze nyugodtan vállalhatnak a katolikus vezetők, csak akkor ne háborodjanak fel akkor sem, ha ezért őket bírálják.” MH/MK