Külföldi hírek
A Népszava (13.o.) Túlvilágról gyógyított II. János Pál címmel a római „Il Messagero” című napilapra hivatkozva számol be arról az általunk már tegnap közölt – Csodás gyógyulás? – hírről, hogy egy francia apáca tudományosan nem magyarázható módon épült fel évtizedes kínzó Parkinson-kórjából, miután a tavaly áprilisban elhunyt II. János Pálhoz imádkozott. Népszava/MK
A Blikk (16.o.) 20 ezer csodát tett II. János Pál pápa? címmel tudósít. A bulvárlapnak Vertse Márta, a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adásának vezetője elmondta, hogy érdeklődött az apácáról Slowomir Oder atyánál, a római egyházmegye posztulátoránál, aki a csodáról értesítette a nyilvánosságot. Vertse Márta közölte: „Az apácáról annyit mondott Slowomir Oder atya, hogy újszülöttek ellátásában segédkezik, de nem öreg, mint a lapokban ez legutóbb megjelent. A Vatikán Oder atyát bízta meg II. János Pál pápa szentté avatási procedúrájának teljes koordinálásával. Sem a nővér kora, sem a neve nem derülhet ki, mert onnantól kezdve nemcsak a sajtó, de a gyógyulni vágyó hívők sem hagynának nyugtot neki. A csoda részleteiről csupán annyit mondott a posztulátus, hogy a szentatya halála napját, azaz 2005. április 2-át követő napon történt. Az apáca hosszú időn keresztül a pápához imádkozott, majd a halálát követő napon betegségének minden tünete eltűnt.” A Blikk azt is közli, hogy a hír bejelentése óta 19 837 bejelentés érkezett, amelyben a hívők II. János Pál csodáiról vagy a hozzá való imádkozás hozta kedvező változásokról számoltak be. Blikk/MK
Hazai hírek
A Magyar Nemzetben (5.o.) Krómer István írása, Személyes sértésnek veszik a kritikát címmel természetesnek veszi, hogy egy olyan álszent és hazug világban, amelyben ma élünk, a mélyen igaz megállapításokat tartalmazó dokumentumokra, mint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia imaévet meghirdető körlevelére, rázúdul a közvélemény-formálók ádáz dühe. Az egyik legkifogásoltabb kitétellel kapcsolatban, hogy az ateisták nem tudják, mit cselekszenek, a cikkíró kifejti: „Egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy ez nem a körlevél értelmező, hanem imarészéből kiragadott részlet, Jézus szavait felidéző, a kívülálló, sőt az ellenség üdvéért mondott jóindulatú fohász, s vizsgáljuk meg úgy, ahogy kritikusaink magukra vették. Miért, tudják? Tudatosan rombolják le azt a családtámogatási rendszert, ami egy csekély segítséget adott a nemzet túléléséért a legtöbb áldozatot vállaló nagycsaládosoknak? Tudatosan rombolják le az egykor műveltséget és nevelést is adó közoktatást? Tudatosan teszik lehetetlenné az iskolai nevelőmunkát az átlagos és a speciális gondozást igénylő gyerekek összeömlesztésével? Tudatosan lazítják fel a drogbárók bizniszét úgy ahogy megnehezítő szabályokat? Tudatosan terjesztik kultúra címén a provokatív blaszfémiát? Tudatosan hergelik egymás ellen a csonka hazában maradt és az utódállamok fennhatósága alá szorult magyarokat? Tudatosan hosszabbítják meg törvénytelen sietséggel a saját értelmiségük által is katasztrófálisnak minősített, lélekmérgező hazugságtévégyárak garázdálkodásának idekőkeretét? Tudatosan készülnek a tehetősek saját luxus egészségügyének kiszakítására, az elesettek egészségnyomorának fokozására? Ha nem tudnák, mit cselekdnek, az enyhítő körülmény volna.” Krómer tényként szögezi le, hogy nemzetünk nagy bajban van, s ezt értő szívű baloldali honfitársaink is könnyen átláthatják. Idéz József Attila Hazám című verséből: „… ezernyi fajta népbetegség… egyke és sivár…”. A cikk szerzője megállapítja: „A testi-lelki nyomornak inkább csak a köntöse más, mint két emberöltővel ezelőtt, a veleje talán még súlyosbodott is. Depresszió, alkoholizmus, kábítószer, tudatos gyermek nem vállalás; dőzsölő kivagyiság és léleksorvasztó nyomor békétlen egymás mellett élése, haldokló falvak ezrei, fűtetlen viskójukban megfagyó nyugdíjasok a luxuslakóparkok és föld alatti úszómedencék árnyékában. Ám a legnagyobb veszély talán éppen az, hogy dübörgő gazdaságról, nagy jólétről hadováló, képmutató vak vezetők terelgetnék népünket tovább a szakadék felé, akik személyes sértésnek veszik a tükör tartást, a kivezető út szelíd felkínálását. Ha netán tudnák, mit cselekednek, százszor igaz, hogy hazánk nagy bajban van, csak Isten irgalma mentheti meg.” MN/MK
A január 28-ai, szombati Népszabadság után ma a Magyar Nemzet (9.o.) készített riportot az 1160 lelkes Alsószentmártonról, amelynek színtiszta cigány lakosai a közelmúltban éheztek, mivel a forráshiányos falunak nem volt pénze, hogy a segélyeket kifizesse. Segélykérő levelüket Teleki László esélyegyenlőségi államtitkár válaszra sem méltatta, végül a kormány a polgármesteri hivatal kétségbeesett kérésére, belügyminiszteri aláírással leküldött ötmillió forint rendkívüli támogatást, amit vissza kell téríteni. Joó István írásának főcíme: Éhséglázadás Alsószentmártonban, alcíme: Gyurcsány Ferenc szerint mindenütt „épül az ország”. Ebben a riportban is megszólal a falu egyetlen nem roma származású lakosa, Lankó József plébános, aki több mint huszonöt éve szolgál itt. Azzal kapcsolatban, hogy kétszer is továbbállhatott volna, a lelkipásztor elmondta: visszahúzza a cigányok kultúrája, közösségisége, az a másutt kiveszőfélben lévő érték, hogy nem képesek család és nagycsalád nélkül élni. Ahogyan Wéber László jegyző, úgy Lankó József is visszautasítja azt a pesti elképzelést, hogy a falusi romák csak segélyekből akarnak élni, dolgozni nem szeretnek. A plébános atya leszögezte: a cigányok kifogástalan mezőgazdasági napszámosok, és szintén mellettük szól, hogy a közhasznú munkára százával jelentkeznek. Joó István is felhívja a figyelmet arra, hogy Lankó József a helyi igényeknek megfelelően katolikus óvodát, tanodát működtet és karitatív alapítványán keresztül – németországi támogatással is – az arra rászorulók meleg ételéről gondoskodnak. A cikkíró kifejti: a plébánosal való beszélgetés azt igazolja: abból a húszmilliárd forintból, amit a kormány évente romapénzként címkéz, Alsószentmártonba vajmi kevés érkezhet. Lankó József említ egy európai uniós forrású pályázatot, ami évekkel ezelőtt ötven helybelinek biztosított képzést a munka világából való kiszorulásuk megakadályozására. Ezek az emberek a képzés idejére fizetést kaptak, de utána legfeljebb ha ketten jutottak álláshoz. MN/MK