Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszabadság és a Magyar Nemzet is részletesen foglalkozik azzal, hogy egy török bíróság elrendelte a II. János Pál ellen 1981. május 13-án a római Szent Péter téren merényletet elkövető Ali Agca szabadon engedését. A Népszabadságban (9.o.) Sárközy Júlia Negyedszázad után szabadul című beszámolója idézi Ali Agca szavait: „Élni fogok, de nem nősülök meg!” Az egykori török terrorista első dolga lesz elhalasztott sorkatonai szolgálatának rendezése és idős édesanyjának meglátogatása, akivel II. János Pál is találkozott. A szentatya elleni merénylet titkait évtizedek óta kutató Ferdinando Imposimato római ügyész azt állítja, hogy Ali Agca jobban teszi, ha nem nyilatkozik, mert túl sokat tud. Idézi az orgánum Joaquín Navarro-Valls vatikáni szóvivő kijelentését: „Tudomásul vesszük a török bíróság határozatát.” Sárközy Júlia felidézi a merénylet pillanatait, s emlékeztet arra is, hogy két évvel később, 1983-ban II. János Pál Ali Agcával is találkozott, „felejthetetlen jelenet volt, amikor Wojty³a fehér ruhában, Agca pulóverben és farmerban ült egymáshoz közel hajolva. A pápa megbocsátott neki, anélkül, hogy Agca elárulta volna, ki volt a megbízója. A török Oral Celik, a ’második ember’, aki aznap délután szintén ott volt a Szent Péter téren? Esetleg Szergej Ivan Antonov, a bolgár légitársaság és titkosszolgálat római képviselője, háttérben a KGB-vel? Vagy a CIA? Netán az a harmadik fatimai titok rejti az igazságot, amelyre Agca annyit hivatkozott? Az eredménytelen nyomozást lezárták, Agca feltételezett társai rég szabadok, II. János Pál 2002-es szófiai útja során felmentette a bolgár népet, utolsó könyvében pedig azt írta: ’Agca lövései a XX. századi erőszakos ideológia utolsó vergődései voltak’.” A tudósító megjegyzi azt is, hogy a II. János Pált megsebző golyót a fatimai Szűz Mária szobrának koronájába építették be.

A Magyar Nemzetben (8.o.) Sitkei Levente Kiszabadul a pápa merénylője címmel érdekesnek tartja, hogy a merénylet hátterét bizonyíthatóan egyáltalán nem derítették fel. A cikkíró azonban úgy véli: erősnek látszik az a szál, amely szerint Moszkva tervelte ki a pápa megölését, amelyhez a keletnémet Stasi és a bolgár titkosszolgálat, a Darzavna Szigurnoszt ügynökeit használták fel. Az is lehetetlenné tette a nyomozást, hogy Bulgária és a Szovjetunió (majd Oroszország) nem engedett betekintést titkos levelezéseikbe a kommunizmus bukását követően sem. Tavaly azonban Szófia engedélyezte a vizsgálatot (hogy az EU kedvében járjon). Így Olaszország felújította a nyomozást. Az olasz média szerint a megtalált levelek a kommunista hatalom bosszújának elméletét igazolják. Ez alapján úgy vélik, hogy a Stasival szoros kapcsolatban álló bolgár ügynökök közvetlenül bérelték fel a török elkövetőt. Egy levél szerint a bolgár ügynökök arra kérik stasis kollégáikat, hogy védjék meg „Bulgária hírnevét, bizonyítsák a világ előtt ártatlanságát, és védelmezzék ügynökeit”. A polgári napilap emlékeztet arra is: Ali Agca többször is járt Bulgáriában a merénylet előtt. A Magyar Nemzet is idézi Ferdinando Imposimatót, aki elmondta: a merénylőt a nyomozás ideje alatt megfélemlítették, ezért később visszavonta nyilatkozatait, amelyek pedig sok igazságot tartalmaztak. (Lásd még tegnapi számunkban a Szabadon engedik Ali Agcát? című írást, valamint hétfői sajtószemlénket – a szerk.)

Hazai hírek

A Népszabadságban (14.o.) Csabai Tamás Szentírás szerint… címmel fejti ki véleményét, mely szerint az egyházaknak vissza kellene térniük a bibliai alapokhoz, vagyis „az önkéntes adományokból és a szintúgy önkéntes… tizedből élő” egyházi modellhez. A könyvkiadó szerző Szent Pál apostolt idézi: „Akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek.” A cikkíró kifejti: „A Szentírás abból a józan feltételezésből indul ki, hogy „aki személyes meggyőződésből csatlakozik egy hitvalló közösséghez, az anyagilag is felelősséget érez érte. Ez számára korántsem teher, mert úgy gondolja, hogyha van Isten, akkor az csak egy gondviselő Isten lehet. Ez a másik kereszténység is létezik, s ez a modell igenis sikeres. Az ilyen közösség politikailag veszélyes társaság ám! Jöhet szociálliberális kormány, néppárti kormány, az ő egzisztenciájuk szempontjából édesmindegy, ők sem így, sem úgy nem válnak kenyérkéregetővé! Ezek a választások idején is a Megfeszítettről prédikálnak! Micsoda fertő! Az ő modelljük a legjobb értelemben teljesítményösztönző”. Csabai számítása szerint ha ez a modell működne, a katolikus egyház évi 63 milliárd forint bevételhez jutna, és „Azért ebből lehetne működni!” Ha viszont nem folyna be ennyi pénz, akkor „…a nyújtózkodás mértékét a takaróhoz kell szabni! Hogy ténylegesen mekkora igény van templomok, iskolák fenntartására, azt a hívők anyagi felelősségvállalásának mértéke szabja meg.” A cikkíró bevallja: őt az ejti leginkább ámulatba, hogy „az egyháziak részéről tapasztalható mértéktelenség – az egyház kivételezettségének gyászos történelmi tapasztalatai után – ily csekély ellenállásba ütközik. Hát igen, előbb vagy utóbb valamennyi politikai erőt képesek a lábaikhoz parancsolni. Az emberek pedig egykedvűen nézik a kereszttel ’ölelkező’ demonstrációkat, a mind kevésbé leplezett nyilatkozatokat a visszájára fordított kultúrharc jegyében. A demokrácia, a köztársaság és … az állami szuverenitás szégyenére”.

A Magyar Nemzetben (6.o.) Mádi László A választások után a bizalom visszaszerzése lesz a legfontosabb címmel reagál a Magyar Katolikus Püspöki Püspöki Konferencia (MKPK) imaévet meghirdető körlevelére, Práger László Az államadósságtól az állam adósságáig című, január 3-án megjelent és Fritz Tamás Egy következmények nélküli ország című, január 7-én közölt írására. A cikkíró olvasatában a püspökkari körlevél és a két publicisztika lényege a következő: a kampány ellenére sem szabad a magyar népet hangzatos választási demagógiával, csupán fogyasztói mivoltában megszólítani. Az ország ugyanis – összhangban a körlevél diagnózisával – lelkiekben nagyon rossz állapotban van. „S ennyi csalódás után csak egy új, hiteles és bizalomerősítő politikával lehet a többnyire reményvesztett, az anyagiasság bűvkörében elkábult, saját családi és nemzeti közösségi tudatában is meggyengült magyarságot először egy öngyógyító, majd pedig egy összefogásra hajlandó és gyarapodásra kész helyzetbe hozni.”

Magyar Kurír