Napi Sajtószemle

– 2006. január 4., szerda | 9:45

A tegnapi Népszabadság után ma a Magyar Nemzetben (Távlatos egyházi értékelés… 5. o.) is többen értékelik a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia iamévet meghirdető körlevelét. Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi bencés főapát, a dokumentum egyik aláírója leszögezte: „A püspöki konferencia körlevele mindenekelőtt a katolikus híveknek szólt, olyan szóhasználattal és módon, amelyről tudjuk, hogy megértik.” A püspök, főapát felhívta a figyelmet az egyház küldetésére, nevezetesen Krisztus evangéliumának hirdetésére, amely mindenkinek szól. Ennek során az első feladat csak az lehet, hogy „saját magunk újuljunk meg. Ezt kell, hogy kövesse az, hogy általunk, szolgálatunk közreműködésével honfitársainknak is föl tudjuk ajánlani a hitünk szerint legjobb utat.” Várszegi Asztrik kifejtette: természetesen lehet vitatkozni arról, hogy jó-e, korszerű-e, ha az egyház sajátos szótárat használ, de ennél fontosabb, hogy leginkább az egyház mutathat rá arra: a változó világban, társadalomban és gazdaságban egyetlen biztos dolog van: Isten és az ember lelke. Ezért fontos, hogy a körlevél a belülről építkezésre, az értékek szem előtt tartására hívta fel a figyelmet, illetve lelki megújulásra buzdított. Azzal kapcsolatban, hogy a Népszabadságban Bíró András alternatív Nobel-békedíjas kirekesztőnek minősítette a körlevelet, a püspök, főapát azt válaszolta: „A körlevél tiszta és jobbító szándéka nem lehet kétséges senki előtt. Egyet biztosra mondhatok: ez a szándék nem vezette a püspöki kart. Stílusunkhoz és gyakorlatunkhoz tartozik, hogy tanítunk, és talán ez ad okot többféle megközelítésre. De az is természetes, hogy a társadalom felől érkező visszajelzéseket elemeznünk, mérlegelnünk kell egy következő hasonló megszólalásra gondolva.” Várszegi püspök nem lát visszásságot abban sem, hogy a diagnózist a nemzet állapotáról állapította meg a püspöki konferencia, s hogy hangot adott aggodalmainak. „Az egyház úgymond a ’felebarát’ gondolatkörben mozog, azaz sajátjainkon túl azokhoz szólunk, azokért aggódunk és azoknak akarunk szolgálni, akik közvetlen közelünkben, környezetünkben vannak.” Tomka Miklós vallásszociológus emlékeztetett rá: nem először szól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kritikusan a magyar társadalom állapotáról. 1996-ban egységesen pozitív visszhangja volt az Igazságosabb és testvériesebb világot című szakmai elemzésnek. „Úgy látszik, nehezebb elfogadni, ha a gondok emlegetése közérthetőbb, és minden hívő emberhez szól” – mondta a professzor. Kifejtette: a mostani körlevél az emberek és a társadalom lelki megújulását sürgeti, és kétségtelen a benne rejlő társadalomkritika. Nem meglepő, hogy az uralkodó réteg, ha ilyennel találkozik, azt minduntalan forradalminak, sőt támadásnak érzi, és hogy már olyan is megfogalmazódott, az egyház átveszi a baloldal szerepét. Erre az a válasza a professzornak, hogy a keresztény tanítás mindig a kisemberek érdekeit képviselte, és a hívők többsége mindig a szegény emberek közül kerül ki. Tomka leszögezte: a körlevél drámai hangja sokakat megrázott. Vannak, akik azért tiltakoztak, mert szerintük a családok szétesése, az abortuszok magas száma, a népességfogyás és a két évtizede emlegetett értékvesztés nem olyan nagy baj. „Legalább a sokat emlegetett tolerancia nevében engedjük meg a vallási vezetőknek, hogy a keresztény normák ilyen krízisét nemzeti katasztrófának minősítsék. Aki pedig nem látja olyan nagy bajnak mindezt, számoljon el a saját lelkiismeretével” – fogalmazott a vallásszociológus. Domokos Mátyás irodalomtörténész leszögezte: a püspökkari körlevél történelmi helyzetértékelésének az igazságát mindenki a saját bőrén érzékelheti, ha felelősséggel viseltetik népünk sorsa iránt. Domokos azonban így folytatta: „Kérhetjük a Seregek Urának irgalmát, de elsősorban nekünk kell mindent megtennünk azért, hogy leküzdjük a nehéz helyzet kiváltotta depresszió csábítását, amely a körlevél szerint is kollektív nemzeti öngyilkosság felé tereli a sok csalódás következtében hitét, életerejét és életkedvét veszített magyarságot. Ez a körlevél – gondolom nem csak engem – újólag arra figyelmeztet, hogy minden magyar felelős minden magyarért. A nehéz valósággal való szembenézés bátorságát el nem mulasztva kell megkísérelnünk, hogy kezünkbe vegyük saját sorsunkat.” Makovecz Imre építész így értékelte a dokumentumot: „A hazugságok tömkelegéből hangzik fel a felszólítás és könyörgés: emeljük fel szívünket. Felemelkedésünk feltételeit immár több mint 15 éve nem teremtettük meg. Jellemző, hogy többek között a diszkriminatív adózási rend, a kárpótlási jegyekkel való szélhámoskodás és gáttalan spekuláció ismét vagyontalan és kiszolgáltatott embertömeggé tette a magyarságot határainkon kívül és belül egyaránt.” A nemzetközi hírű építész már csak ezek miatt is bizonyos abban: „A római katolikus egyháznak igaza van.” A polgári napilap az összeállítás alatt teljes terjedelmében közli a püspökkari körlevelet. MN/MK A Népszabadságban (3. o.) Czene Gábor Nemzetújítók címmel idézi egyrészt Gyurcsány Ferencet, aki két évvel ezelőtt még sportminiszterként azt mondta: – „Lehet, hogy valaki azt gondolja, ez Mária országa, de ahogy látom, Mária a kezét mindenképpen levette róla, és csak mi vagyunk itt, mi tudjuk formálni” –, másrészt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelének következő mondatát: „Istenünk, könyörülj meg Szűz Mária országán, hiszen az ateizmus miatt sokan nem tudják, mit cselekszenek.” Czene kiemeli: „Gyurcsány Ferenc utóbb bocsánatot kért a vallási érzékenységet sértő kijelentése miatt; a püspöki kartól aligha várható, hogy bocsánatot kérjen a megsértett ateistáktól. Nincs is rá szükség. A kormányon lévő politikusok nem csupán saját választóiknak, hanem az egész országnak tartoznak elszámolással, a katolikus püspököknek viszont nem kötelességük a teljes magyar társadalom képviseletében fellépni. Csak az nem világos, hogy akkor miért lépnek fel mégis. Ha meg fellépnek, akkor miért tesznek úgy, mintha kizárólag a katolikusokon múlna a nemzet megújulása.” A cikkíró szerint a püspöki kar, vagyis a katolikus egyház „a totális válságba süppedő, depresszióval borított ország vízióját vetíti elénk… értékelését olvasva az a benyomásunk támadhat, hogy ennyire rossz még sosem volt nekünk.” Czene számára nem világos, hogy ez az állásfoglalás miért nem egy, vagy öt évvel ezelőtt készült, hiszen akkor sem volt más a helyzet, „ugyanígy az sem tiszta, milyen módon akar hozzájárulni az egyház egy boldogabb világ megteremtéséhez. Kicsit soványnak tűnik, hogy imádkozzunk hát ebben az évben egyénileg és közösségileg is a magyarság lelki megújulásáért. A katolikusoknak bizonyára elég annyi, hogy kegyelemért és könyörületért imádkoznak. De mi van azokkal, akik nem a katolikusok Istenében hisznek. És azokkal, akik egyáltalán nem hisznek semmiféle Istenben? Parlamenti választások évében vagyunk. A püspöki kar próbált olyan körlevelet alkotni, ami nem foglalkozik a kormánnyal folytatott költségvetési huzakodással, messze túlmutat a pártpolitikán. A szöveg azonban annyiféle kérdést vet fel, és annyiféle értelmezési lehetőséget kínál, hogy erről a kísérletről a legjobb indulattal is csak annyit mondhatunk: talán legközelebb.” A Magyar Nemzetben (7. o.) Balavány György Műtétre van szükség címmel megállapítja: „Borús képet fest népünk lelkiállapotáról a püspökkari körlevél.” A szerző figyelmeztet: a megfelelő diagnózis felállítása a gyógykezelés első lépése. Balavány idéz a körlevélből: „Nemzetünk nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket. Ránk telepszik az elmúlt évszázadok és évtizedek tragédiáinak és kudarcainak sorozata.” A cikkíró leszögezi: „Ránk telepszik, bizony; főleg azoké az évtizedeké, amikor a nagyobbik kormánypárt még MSZMP néven üldözte vagy kényszerítette kollaborációra a honi egyházakat. A pártállami médiumok akkor is ugrásra készen voltak, hogy elfojtsák a lelkiismereti szabadság minden megnyilvánulását, s hogy reakciósnak és irredentának bélyegezzenek minden nemzeti kezdeményezést, hogy likvidáljanak mindent és mindenkit, aki másként mer gondolkozni. Ugyanezt az agresszivitást láthatjuk ma is. Dübörög a garázdaság. Vajon az egyházak tehetnek arról, hogy az általuk képviselt értékek – hűség, tisztesség, józanság, felelősség, szeretet – nem járják át a jelenlegi kormánypártokat?” Balavány György azt javasolja a balliberális „szürkeállománynak, vádaskodás helyett válaszoljanak arra, mit lehetne tenni, hogy ez a nép meggyógyuljon.” A kormánynak pedig azt ajánlja, „távolítsák el soraikból az exkommunistákat (nem sokan maradnának); kövessék meg a határon túli magyarokat, akiket eladtak bagóért, s kezdjenek dolgozni a nemzet valódi újraegyesítésén; ne fojtsák el többé a lokális értékek megőrzésére tett kezdeményezéseket, de tagadják meg a külhoni érdekeket előtérbe helyező neoliberális gazdaságpolitikájukat. Folytassanak kiterjedt és átgondolt családvédelmi kampányt, segítsék és becsüljék meg az egyházak áldozatos munkáját. A hatás garantált. Csak nevet, ideológiát és programot kellene cserélni hozzá. Ha a betegség előrehaladott állapotban van, a diagnózis után műtét következik. Hadd kiabáljanak balfél szakértői, mi mondjuk ki csendesen: a daganatos részeket el kell távolítani. Nem tudjuk, hogyan fog Isten irgalma megnyilvánulni. Talán egy csöndes polgári fordulatban, amely a szavazóhelyiségekben zajlik majd idén tavasszal.” MN/MK