Napi Sajtószemle

– 2006. január 3., kedd | 9:56

A Népszabadságban („Csak Isten irgalma menthet meg minket” 4. o.) többen reagálnak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia engesztelő imaévet hirdető körlevelére, amely szerint „Nemzetünk nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket. Az alternatív Nobel-díjas Bíró András egyetért azzal, hogy kritikusan kell elemezni a mai magyar társadalomban uralkodó állapotokat, de úgy véli, a püspöki kar túlzásokba esett: a valóságosnál drámaibbnak, szinte már apokaliptikusnak festette le a helyzetet. A szöveg azt a látszatot erősíti, hogy a magyarságon valamiféle ősi átok ül, és a kivezető utat egyedül a katolikus egyház képes megmutatni. „Erősen kétlem, hogy ez így lenne” – mondta Bíró. Hozzátette: a maga részéről nem igényli, hogy egy olyan hierarchikus intézmény, mint az egyház, tudatfejlesztésben részesítse. „Sajnálatos, hogy a felhívás abban a magabiztos, tévedhetetlen és kirekesztő hangnemben íródott, amelyet a magyarországi jobboldal is előszeretettel használ. Ez elnyomja a mások iránt érzett szeretetet, a szolidaritást.” Herczog Mária szociológus szerint ideje lenne, ha végre lezárulna az eredeti tőkefelhalmozás egyáltalán nem gusztusos időszaka és születne egy olyan társadalmi szerződés, amely az együttműködésre, az egyeztetésre helyezi a hangsúlyt. Nem vitás, hogy tisztességesek a katolikus püspöki kar szándékai, ám számára kérdés, hogy az egyház, amely eddig maga sem volt képes megújulni, mennyiben tud hozzájárulni a nemzet lelki megújulásához. Herczog Mária szerint a körlevél több kitétele nem segíti elő a párbeszédet, így például az a mondat sem, hogy „könyörülj meg Szűz Mária országán, hiszen az ateizmus miatt sokan nem tudják, mit cselekszenek.” Horányi Özséb egyetemi tanár, a Magyar Pax Romana elnökségi tagja hangsúlyozta: a püspöki kar nyilvánvalóan spirituális felhívást intézett híveihez. Jól mutatja ezt a felsorolás, amely a körlevél végén olvasható, hogy kiket is céloz meg az engesztelő imaév. Mindazonáltal olyan szavakkal nyit a körlevél, „Nemzetünk nagyon nagy bajban van”, amelyeket lehetne aktuálisan, politikailag is értelmezni. Maga a szöveg azonban erre nem ad semmi alapot. Horányi emlékeztetett rá: a köztársasági elnök tavaly augusztusi megválasztásakor hangoztatta: 15 éve azt mondtuk, emeljük fel a fejünket, most pedig azt is mondanunk kell, emeljük fel a szívünket is. Az államfő szavai arra utaltak, hogy a rendszerváltást követően egyelőre még nem történt meg az a szellemi-lelki megújulás, amire az országnak legalább annyira szüksége van, mint a szabadságra és a jogállamra, és hogy ez elmaradt, nagy baj. Népszabadság/MK A Magyar Hírlapban (15. o.) Szále László Egy mondat a szövegtérben címmel szintén idéz a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia imaévet meghirdető körleveléből: „Nemzetünk nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket.” A cikkírónak több baja van a mondattal, „először is az, hogy a sajtó kiemelte a saját közegéből, a belpolitikai hírek között olvasom, s ebben a közegben természetszerűen más a szavak akusztikája, jelentése. Másodszor az, hogy az eltorzult magyar politikai reflexek nyomban működésbe lépnek, és ki-ki saját érdeke szerint magyarázatok és félremagyarázatok sokaságát fűzi majd hozzá. Tovább növelve a bajt, a káoszt. Harmadszor az, hogy egy ilyen bölcs testület pontosan tudja, hogy hol él, milyen közegben működik, s hogy ami félreérthető, azt félre is fogják érteni. Ez a mondat most elindul a közszöveg térben és sok bajt fog okozni. Legyen a legjobb szándék és legtisztább aggodalom mögötte. Ez a mondat nagy bajban van, csak Isten irgalma mentheti meg. Bízzunk tehát Istenben, s jól zárjuk el a puskaport, úgy sokkal kevésbé lehet érezni a szagát.” Szále szerint ez a mondat szövegösszefüggéséből kiragadva ijesztően hat: „Mohács előtt prédikálhattak ilyen hangon a geopolitikai helyzet fölmérésére alkalmas papok a közelgő török veszedelem láttán. Teljesen olyan, mintha az ellenzék mondaná, de még az is kisebbre saccolja a bajokat, hiszen szerinte azok emberi erővel is orvosolhatók, például, ha hatalomba kerülne, képes lenne rá.” MH/MK A Magyar Nemzet (3.o.) SZDSZ-kampány bibliai idézettel címmel közli, hogy az SZDSZ újra elindította internetes kampányát, s ennek keretében ismét kifejtik régóta hangoztatott egyházellenes álláspontjukat, amelyben követelik, hogy az állam vonuljon ki teljesen e területről, az egyházakat tartsák el híveik. A lap emlékeztet rá: az SZDSZ internetes kampánya kapcsán megjelentek olyan szabad demokrata plakátok is, amelyeken a Miatyánk sorát átírva az látható: „jöjjön el az én országom.” MN/MK A Népszavában (6.o.) Scipiades Erzsébet Falusi könyvtár imákból és kételyekből című riportjában beszámol arról, hogy a hét hajléktalan családot befogadó Heves megyei Tarnabodnak falusi könyvtára lesz. Fekete András, a Barrus Könyvkiadó vezetője és Vecsei Miklós hajléktalanügyi miniszteri biztos ötszáz embertől kért egy-egy írott fohászt. Az ötszázból ötvenheten válaszoltak, írók, színészek, zenészek, táncosok, sportolók, tudósok, közéleti emberek. Az Imák és kételyek című kiadvány bevételét a kis könyvtár létesítésére fordítják. A lapnak Monspart Sarolta egykori tájfutó-világbajnok elmondta: „Engem a szüleim vallásosan neveltek. Templomba jártam, napszemüvegben, hogy ne lássák, ha az edzések utáni fáradtságtól elalszom… A kapcsolatom Istennel sokáig ilyen volt: felszínes. Talán mert úgy gondoltam, minden úgy van, ahogyan én akarom. Hiszen sora nyertem a versenyeket, köztük a világbajnokságot, és komolyan hittem, hogy az Istennel folytatott játszmában is én állok nyerésre. Aztán 1978-ban jött a betegség, a kullancsfertőzés okozta vírusos agyvelőgyulladás. Egyre rosszabbul voltam, már csak harminchat kilót nyomtam, már csak feküdni bírtam az ágyon, a vastüdőt előkészítették… Később sokan mesélték, mennyit imádkoztak értem, a gyógyulásomért, én pedig elkezdtem tanulni az alázatosabb létezést. Ma már azt gondolom, hogy ezzel a betegséggel, mely után az egyik lábamra sánta lettem, Isten egyenlített. És azóta… kérem a Mindenhatót, hogy ne versenyezzünk tovább, álljunk meg a döntetlennel, adjon inkább rögös pályát, de hozzá akaraterőt, kilátást és kitartást ezzel a másfél lábbal…” Népszava/MK