Napi Sajtószemle

– 2005. december 31., szombat | 9:45

Külföldi hírek A Magyar Hírlap (16.o.) Pápai feladatok címmel ismerteti a The Los Angeles Times egyik cikkét, amelyet George Weigel jegyez. Az írás annak apropóján született, hogy XVI. Benedek pápa először ünnepelte a karácsonyt Róma püspökeként. Weigel szerint „Azok, akik nyolc hónappal ezelőtt, Joseph Ratzinger pápává választásakor még lelkesedtek, most már egyre türelmetlenebbül várják, hogy teljesítse akkori ígéreteit.” A szerző kétségtelennek tartja, hogy az új pápa miséi „mesterművei a keresztény doktrínának. Több mint egymillió fiatal követte figyelemmel szavait Kölnben, az ifjúsági világtalálkozón, és heti audiencáin is tömegek jelennek meg. Sokan mégis többet várnak. Például azt, hogy a pápa kézbe veszi végre a katolikus egyház központi bürokráciájának reformját. A bíborosok többsége – akik a modern történelem egyik legrövidebb konklávéján választották pápává Ratzingert – azt remélték, hogy több mint két évtizedet eltöltve a Római Kúriában tisztában van annak hibáival, és kész kijavítani őket. Pápai teljesítményét az alapján is megítélik majd, hogy milyen ravaszul választja ki püspökeit, és mennyire lesz bátorsága szembenézni az egyházi vezetők esetleges kudarcaival” – írja George Weigel, aki megállapítja: „Tanítóként és egyházi tudósként már elismerést szerzett XVI. Benedek. Az új pápának azonban először a régi problémákra kell megoldást találnia.” MH/MK Ugyancsak a Magyar Hírlap (25.o.) közli Norman Mailer: Sartre Isten-problémájáról című cikkét. A szerző elismeri Jean-Paul Sartre francia író, az egzisztencializmus nagy filozófusának tehetségét, de mint írja: „… bárcsak ne lett volna egzisztencialista! Az egzisztencialista ugyanis, aki nem hisz valamiféle Felettesben, az olyan, mint a mérnök, aki autót tervez ugyan, de annak nem kell sofőr, sőt nem fogad be utast sem. Ha az egzisztencializmus virágozni akar…, akkor szüksége van egy Istenre, aki semmivel sem bizakodóbb a végkifejletben, mint mi; Istenre, aki művész és nem törvények alkotója; Istenre, aki ugyancsak szenved a lét bizonytalanságától; Istenre, aki mindenféle előzetes és olyan garancia nélkül létezik, amely a Mindenható és Mindörökké Jó önérdekű és dagályos hivatalos teológia minden mást elnyomó feltételezésén nyugszik.” Az amerikai író gigászi ellentmondást lát a Mindenható és a Mindörökké Jó fogalma között, amely szerinte „menekülésre késztet bármilyen hivatalos teológust, aki szívesen megmagyarázna egy földrengést… az a gondolat, hogy az egzisztenciális Isten, a Teremtő, aki talán a tőle telhető legjobbat hozza ki magából, ha művészetét gyakorolja, de közben elhanyagolja a Föld tektonikai lemezeinek tervezését, már nem fért a fejükbe.” Norman Mailer megállapítja: „Sartre valóban nagy író volt, de egyben a filozófia hóhéra is. Akkor vitte a guillotine alá az egzisztencializmust, amikor a legnagyobb szükségünk volt arra, hogy meghalljuk kacaját, barbár üvöltését arról, hogy mégis van valami közös bennünk és Istenben. Mi – akárcsak az Isten – tökéletlen életművészek vagyunk, akik megpróbálják a legjobbat kihozni magukból. Lehet, hogy sikerül, lehet, hogy nem, nekünk éppen úgy, mint Istennek. Ez az egzisztencializmus benső, bár nem éppen kibontakoztatott szelleme. Jól élhetnénk együtt a görögökkel újra abban a hitben, hogy a végkimenetel nyitott ugyan, mégis az ember tragédiája a végzetünk. A nagy reményeknek nincsenek valós alapjaik, hacsak valaki nem hajlandó szembenézni azzal, hogy talán a végzet is közeleg. Ezek a mi létünk pólusai; mindig is voltak az Õsrobbanás első pillanata óta. Lehet, hogy nagy dolgok vannak készülőben, de ha szembe akarunk nézni velük, jobban tennénk, ha számítanánk arra, hogy az élet nem adja meg a nagyon várt válaszokat kérdéseinkre, miközben mindig is megadja a lehetőséget, hogy finomítsunk kérdéseinken. Nem a morális abszolutizmussal, hanem a teológiai relativizmussal tárhatnánk fel azt, hogy valóban szükségünk van-e Istenre, akivel összeköthetnénk életünket.” MH/MK Hazai hírek A Magyar Nemzetben (7. o.) Balavány György A naptár is kirekesztő címmel emlékeztet rá: az idén a karácsony és a zsidó hanuka ünnepének időpontja egybeesett. A cikkíró idéz Sólyom László államfőnek a zsidó ünnepre írt szép köszöntőjéből, amely „nyilván sok izraelita szívét megdobogtatta. Ugyanakkor a keresztények szívét elfeledte megdobogtatni. A legkisebb falu polgármestere is tesz valami gesztust a népnek karácsonykor, de Magyarország első embere nem tett. A vallási közösséggel kapcsolatban még az egyenlő távolság elvét sem érvényesítette, amit a pártokkal kapcsolatban oly fontosnak tett. A legundorítóbb Horn Gábor üdvözlőlapja volt… Õ egyszerűen provokálni akart, azt üzente a szimbólumok nyelvén, hogy a zsidó ünnep fénye győz a karácsony sötétsége felett” – írja a szerző, utalva arra, hogy az SZDSZ-es államtitkár hanukát és karácsonyt köszöntő üdvözlőlapján a karácsonyfa fejjel lefelé látható. A cikkíró szerint a kereszténységgel szembeni zsidó intoleranciaét ékesen megmutatja a Magyar Hírlap Fát állítani merészség a Szentföldön című írása, amelynek szerzője diadalmas hangnemben ír arról, hogy „néhány vakmerő keresztény még karácsonyfát is állít a szobájában, de ezt csak akkor meri megtenni, ha nem izraeli a szobatársa, ha pedig a karácsonyfát az ablak mellé állítja, számoljon vele, hogy kisebb tömeg verődik össze az ablaka alatt, és az izraeliek hangosan méltatlankodva mutogatnak majd a karácsonyfára.” Balavány megállapítja, hogy itt egyelőre még nem tartunk, de „az ünnep lelki tartalmának megtagadása, profanizálása, politikai kihasználása, nevetségessé tétele és meggyalázása egyre inkább normává lesz.” A cikkíró felteszi a kérdést: voltaképpen mi a baj a karácsonnyal? Kifejti: „A szóban Krisztus neve ugyan nincs benne, de a latin inkarnációból származik, ami azt jelenti: testet öltés. A karácsony tehát nem egyszerűen születés-, fenyő- vagy szeretetünnep, vallási ünnep, egész egyszerűen azért, mert eredetileg az Istenről szól. Elsődleges jelentései viszonylag problémamentesek: van Isten és egy Isten van. Ez az ószövetségi gondolkodásba is belefér. Ám az ószövetségi gondolkodás szerint egyszer eljön a Messiás, aki a választott népet uralkodóvá teszi a többi nép felett. A karácsony pedig ennek a gondolatnak a cáfolata. A keresztény hagyomány a Biblia alapján úgy tartja, karácsonykor Jézus Krisztus személyében Isten emberi testet öltött. Egy kicsi zsidó gyermek volt a Teremtő karácsonyi ajándéka a világnak. S Jézus azért jött a földre, hogy meghaljon Izraelért, és a világ minden bűnöséért egyaránt. Több Messiás nem jött… Én vagyok az út, az igazság és az élet. Ezt Jézus önmagáról mondta, és hozzátette: senki nem mehet az Atyához, csakis énáltalam. A világ liberálisai azért egyesülnek a karácsony iránti gyűlöletben, mert szerintük mindez merő kirekesztés. Szerintük ez a sötétség, ami fölött győzni kell. Persze ezzel a világosságot mondják sötétségnek és a sötétséget világosságnak. Megfordítják a dolgokat, fejjel lefelé. Pedig a karácsonyi üzenet így hangzik: ’Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.’ Mielőtt Krisztus a mennybe ment, összegyűjtötte tanítványait – 12 zsidóból lett keresztényt – és ezt mondta nekik: ’menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népeket.’ Hol itt a kirekesztés? Jézus egyik népnek sem ígért másokat leigázó hatalmat. Olyan nagy baj ez?” MN/MK