Napi Sajtószemle

– 2005. december 24., szombat | 10:23

Karácsony a sajtóban A Népszavában (13.o.) Rónay Tamás XVI. Benedek pápa első karácsonya címmel ír arról, hogy első karácsonyát ünnepli XVI. Benedek a Vatikánban. A cikkíró figyelemre méltónak tartja, hogy az áprilisban egyházfővé választott Joseph Ratzinger az eltelt hónapok alatt több pozitív bírálatot kapott, mint negatívat. Bő fél év alatt több eredményt ért el. Párbeszédet kezdeményezett a katolikus egyházat „balról” és „jobbról” támadókkal egyaránt, igyekezett nyitni Moszkva és Peking felé. Azt persze továbbra sem lehet tudni, hogy kezdeményezéseit már rövidebb távon siker koronázza, vagy sem – írja Rónay. A szerző megállapítja: a pápa a karácsonyra való felkészülésnél is a hagyománytiszteletet helyezi előtérbe, s ezt az is mutatja, hogy csütörtökön a pápák régi fejfedőjében, az úgynevezett „camuróban” jelent meg a hívek előtt. A cikkíró rámutat: ezt a bíborszínű, fehérrel szegélyezett bársony fejfedőt, amely kissé emlékeztet a Mikulás sapkájára, a mai nemzedék már csak fényképekről ismeri, mivel utoljára XXIII. János pápa viselte. A cikkből kiderül, hogy XVI. Benedek Krisztus születésének ünnepét meghitt környezetben tölti, bátyjával, Georg Ratzingerrel, aki Rónay szerint egyedüli, valóban őszinte bizalmasa, az egyik legfontosabb, ha nem a legfőbb személy a szentatya életében. A szerző leszögezi: Georg Ratzinger „az egyedüli személy, aki kapcsot jelent számára a megannyi szépséget rejtő bajorországi múlt és a vatikáni jelen között. Mert hát a katolikus egyház feje Isten földi helytartója ugyan, ő is ugyanolyan emberi érzésekkel várja s éli át az ünnepet, mint mindazon földi halandó, akinek valamit is jelent Krisztus születése, a szeretet ünnepe.” Népszava/MK A Népszabadságban (3. o.) Füzes Oszkár A béke ujja címmel karácsonyi kérdésnek tartja: „Lesz-e másképp? Számíthat-e valamely utódunk reálisan arra, hogy halad a világ, s jobb felé? Okosodunk, gazdagodunk, egyre többünk van haszonra és haszontalanságra, földi átlagidőnk duplája annak, ami akár 200 éve volt. S mennyi remek fegyverünk van már. Soha ilyen messziről, ennyire orvul, ilyen biztosan és gyorsan nem tudtunk irtani magunk közül. Mind egy szálig, akár sárgolyóstul. Nehogy valaki más tényleg ránk pusztítsa a világot. Ám a másik éppen ránk hivatkozik. Ezt nevezzük biztonságnak, legalább tudjuk, mitől félnénk, ha nem volna más félnivaló. De van. Mennyi tökéletes mód van más jószágának elkívánására! Tízezer parancsolat, jogállam, digitális tőke, virtuális aranybánya, elvont közjó, mármint a szó szoros értelmében elvont, az úgynevezett köztől, amely persze konkrét emberek sokasága. Minden harmadikunknak egy kerek fémszázas jut egy napra, s lám, ha így is megél… Azt már tudjuk, nem volna elég, ha pusztán adnánk neki. Nem is adunk inkább. Különféle karácsonyokra adunk azért egy kicsit, nagyon jó üzlet az, de ma a fát nézzük, világít, vasporcsillagokat látunk szórva, s talán nem ijedünk meg a tűz zajától. És kicsit örülünk, hogy van még világ, s lesz is, hiszen legalább ilyenkor ránk emelkedik, s embernek int bennünket a béke ujja. Kívánni lehetetlent szabad: boldog karácsonyt mind a hármunknak!” Népszabadság/MK A Magyar Hírlapban (7. o.) Schilling Árpád „Akkor az igazak fénylenek, mint a nap…” ír arról, hogy a karácsonyról ma már csak az jut eszébe, hogy „Jaj, Istenem, milyen jó lesz három napig a tévé előtt ücsörögni.” A cikkíró hisz Jézus tanításában, „s ezért mindent, amivel azt az egyház a hívők gyengesége okán felhigította”, tagad. A színházrendező szerint nem túlzás, ha azt állítja: „Cinikus dolog szeretet ünnepének nevezni az év végi nagybevásárlást, legyen inkább Multik Hétvégéje, vagy Shopping’s Day, vagy esetleg Nagy Fairtás Ünnepe.” A szerző arra figyelmezteti karácsony kapcsán az értelmiséget, ne áltassa magát azzal, hogy a társadalom egészének problémái kívül esnek kompetenciáján: „Bizony felelős vagy mindenért. Az országot uraló reménytelen állapotokért, a közösségi létbe vetett hit meggyengüléséért, az antiszociális magatartásért, az ízléstelenségért, a kulturálatlanságért, a gyűlöletet szító politizálásért, az intézményesült hazugságért, szakbarbárságért, korlátoltságért, irigységért, rosszindulatért, és minden néven nevezhető ostobaságért. De leginkább a gyávaságért, aminek következtében a minősíthetetlen anyázás vette át a hajdan való maró, de konstruktív szellemesség helyét. Amit a közértben súgsz a másik fülébe, azt a nyilvánosság előtt is vállalnod kell. Ez nem jogod, ez elemi kötelességed.” A szerző szerint, ma Magyarországon sokan akarnak hatalmat, de csak azért, hogy utána visszaélhessenek vele. MH/MK A Magyar Nemzetben (7. o.) Kristóf Attila Én nem tudom… (Mi romolhatatlan…) címmel arra figyelmeztet, hogy karácsony ünnepén „…hajoljunk meg alázattal mi is Urunk, a betlehemi jászolban fekvő gyermek előtt. Próbáljuk meg szívünkből kiűzni a rosszindulatot és a neheztelést. Feledjük el sérelmeinket, megaláztatásainkat. Feledjük el, hogy a világ fiai az egyházat ősellenségnek tekintik. Inkább emlékezzünk arra, hogy a karácsony fényét a legsötétebb zsarnokság sem tudta kioltani… Legyünk nyugodtak, ne féljünk. Bízzunk abban, hogy Jézus és az Ige, amely benne megtestesül, és az Egyház, amelyet ő hozott létre, hatalmas, mindig megújuló erő. Ez az erő, mivel Isten romolhatatlan s mentes minden változástól, mindenkor velünk lesz. Jézus küldetése teljesül, műve örökérvényű, megtörte a gonosz hatalmát, és megtöri újra és megint. A Kisded a jászolban üdvösségünk, megváltónk és megtartónk. A profétát Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten. Mindennapjaink harcait, sérelmeit felejtsük el ezen a napon, ne vegyük le a Kisdedről, Urunkról, Jézus Krisztusról a tekintetünket. Hogy mivé lennénk nélküle, Én nem tudom…” MN/MK Ugyancsak a Magyar Nemzetben (Gyertyafénykeringő 19.o.) Jankovics Marcell rajzfilmrendező, művelődéstörténész nyilatkozik, aki elmondta: „Nagy vágyat érzek arra, hogy elérjem: nemzeti ünneppé váljék a karácsony, hiszen Szent Istvánt karácsonykor koronázták, és a magyar állam születésnapja egybeesik Jézus Krisztus születésnapjával. Minden évszakban van állami ünnepünk, jó volna hát, ha télen is lenne. Ezen dolgozom.” MN/MK A Blikkben (2000 hajléktalanról… 3.o.) Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője nyilatkozik, aki évek óta együtt tölti a szentestét a hajléktalanokkal, misézik is nekik. Szavaiból kiderül: az ünnepek alatt 18 városban 800 hajléktalannak tudnak fedelet és ételt biztosítani. Ehhez jön még a főváros, ahol Budán 1200 hajléktalanról gondoskodnak. A hajléktalanok nem kapnak különételt, „Nálunk a szenteste másról szól, együtt készítjük el és együtt is fogyasztjuk december 24-én az ételt. A közösen elfogyasztott vacsorát ajándékozás követi. Ruháról vagy szükséges használati tárgyakról van szó.” Blikk/MK Egyéb témák A Magyar Nemzetben (14.o.) Sitkei Levente A német pápa a XXI. század sztrákultuszában című írása szerint mióta XVI. Benedek áll a római katolikus egyház élén, egymást érik a sajtóban és az Interneten a német pápát kritizáló írások, valamint az őt karikírozó rajzok. Közben sorban állnak nála a nagy világcégek, hogy II. János Pál utódjával reklámoztassák termékeiket, mások pedig rajonganak érte, mint egy filmsztárért. A cikkíró leszögezi: „XVI. Benedeknek fel van adva a lecke, ha folytatni akarja az újítást, és nem akar eltérni az evangéliumtól. Elődjével ellentétben ugyanis ő nem a hidegháború cseppet sem mókás világában vezeti az egyházat, hanem 2004-től kezdve, a hisztérikus ezredelőn. 1978-ban a két hatalmi tömb között választani nem kívánó, ám rettentő nyomásnak kitett Szentszék vezetőjét sokkal inkább tartották politikusnak, mint vallási vezetőnek. Manapság az emberek egy része a katolikus egyház vezetőjeként tekint rá, egy csoportjuk viszont inkább sztárt lát benne. Ez is a modern világhoz tartozik. A pápa szinte minden megnyilatkozásának különös jelentőséget tulajdonít a sajtó, amelyet ilyen vagy olyan oldalról értelmeznek. Jelentősége van annak, melyik focicsapatnak szurkol az egyházfő, milyen autót vezet…, milyen televíziót néz, hol szabatja a ruháit, miközben az általa mondott nyilatkozatok lényege sokszor elsikkad, esetenként elhallgatják. Jellemző a sajtó hozzáállása is. A kölni ifjúsági világtalálkozón megsimogatott s állítólag meggyógyult rákos kisfiú esetét egy pillanat alatt felkapják, de akár másnap cikket írnak a Vatikán titkos machinációiról, amellyel leplezi a paloták alatt elrejtett időgépet.” MN/MK A Magyar Hírlapban (10-11.o.) Csinta Samu Életünk tengelye: jót tenni címmel írt riportot Böjte Csaba dévai ferences szerzetes gyermekmentő tevékenységéről. Böjte Csaba leszögezte: „Nincs szebb dolog a földön, mint irgalmasságot gyekorolni.” A cikkíró tényként állapítja meg, hogy az otthonok, iskolák működtetésére pénz kell, főleg, hogy a román állam egyetlen fillérrel sem járul hozzá. A különböző alíptványoktól, adakozásból származó pénz mellett szokatlan forrásokhoz is jutnak. Csaba atya elmesélte: „Egyszer két csinos nő érkezett Dévára. Kiszálltak az autóból, körülnéztek, megkérdezték tőlem: prostituáltak gyerekei vannak-e a gondozottak között? Azt feleltem: sajnos vannak. Kezembe adtak egy borítékot, ötezer euróval. Kiderült, ők is utcalányok, Budapesten, de bennük is ott a lélek. Idén ősszel meg eljött hozzánk százötven motoros. A gyerekeink hatalmas örömmel fogadták a torzonborz, szakállas embereket. Az egyik férfi azt kérte, hogy dedikáljak neki egy könyvet. Megkérdeztem tőle, mit írjak bele. A világ legrosszabb emberének, felelte. De mitől lett ilyen rossz, kérdeztem vissza, mire azt mondta, hogy itt nálunk gondolkodott el először azon, hogy ő még semmi jót nem tett az életében. Ez a mi életünk tengelye: tettünk-e jót?” Népszava/MK