Napi Sajtószemle

– 2005. november 3., csütörtök | 9:54

Hazai hírek A Magyar Fórumban („Örvendezzünk mindnyájan az Úrban…” 13.o.) P. Hován Ágoston, a gyöngyösi ferences kolostor házfőnöke nyilatkozik, Mindenszentek ünnepéről és halottak napjáról. Elmondta: Mindenszentek ünnepén az egyház megemlékezik azokról az elhunytakról, akik már biztosan Isten színe látására jutottak, vagyis a szentekről, másnap pedig az összes megholtról is megemlékezünk. „A halottak napja kérhetetlenül szembesít a halállal és a feltámadással. A kérdést nekünk kell eldönteni: te melyik utat választod? Azt, amely a semmibe torkollik. Azt, amelyik homályosan hisz az örökkévalóságban, vagy pedig ennek Istentől megvilágított szakaszát, mely hisz a feltámadásban. A kérdést neked kell megválaszolnod, hogy milyen hittel léped át a temetők kapuját, melyre az van felírva: Feltámadunk! A halállal és a feltámadással való számvetés, számvetés egész életünkkel is. Mert a befejezés határozza meg mindazt, ami előtte van. Döntésünk nemcsak elméleti. Nem elég elhinni, hogy van Isten, aki értelmet adhat további életednek, ha rábízod magad, hanem úgy is kell élni. A keresztségben megkaptuk a megszentelt kegyelmet, az isteni élet részesei lettünk a Szentlélek által, vagyis a szentség csíráját szinte életünk kezdetétől fogva magunkban hordozzuk. De ezt az ajándékba kapott megszentelődést Isten segítségével mindannyiunknak személyesen kell kibontakoztatnunk.” Magyar Fórum/MK Határon túli hírek A Magyar Demokratában (Magyar misét! 32-33.o.) Nyisztor Tinka, a moldvai csángómagyar, pusztinai központtal tevékenykedő Szent István Egyesület elnök asszonya nyilatkozik, aki elmondta: „Pusztina az egyik legerősebb és legöntudatosabb moldvai csángómagyar falu. Mióta az eszemet tudom, hiányolom a magyar nyelvű miséket, hiszen az a Kárpátoktól keletre nem hangozhat fel a római katolikus templomokban. Elég sokszor hallottuk az egyházi főméltóságoktól, hogy ne mások nevében beszéljünk. Így öt éve a Szent István Egyesület tagjainak nevében szólalunk fel. A legtöbben hagyományőrzéssel foglalkozunk, de ami a legfontosabb a moldvai körülmények között: együtt imádkozunk magyarul, sőt a nagy ünnepeken a házunk udvarán tartunk anyanyelvű misét, mivel a templomban erre nincs mód. Pedig a pusztinaiak 1990 óta követelik az anyanyelv szabad használatát, illetőleg kérvényezik az iskolában és a vallásos szolgáltatásokban, ám folyton ellenállásba ütköznek. A templomunkban még egy imát sem mondhatunk el az anyanyelvünkön. A saját papjaink nagyon sok keserűséget okoznak, ezért a Vatikánnak valamiképpen bele kellene avatkoznia a moldvai ügyekbe.” Nyisztor Tinka felidézte, hogy még Göncz Árpád államfői korszakának idején nyújtott át neki egy dossziét a mise iránti igényükről, „illetve az azt igazoló aláírásokról, de a Vatikánnak és a pápai nunciusnak is elküldtük mindezt. Persze én mindig azon voltam, hogy nekünk otthon kell megoldani a problémáinkat, de mégis elvárom, hogy az erdélyi és a magyarországi politikai elit támogasson minket. Nagyon bízom az új magyar köztársasági elnökben, Sólyom Lászlóban, hiszen ő nem csak szavakban küzd az emberi jogokért. Még mindig bízom Erdő Péter bíboros úrban is, hogy minden fórumon mellénk áll, és lehet, fel is szólalt értünk, de erről sajnálatosan nem tudok, pedig két évvel ezelőtt őt is megkerestem az igényünkkel.” A Szent István Egyesület elnökének szavaiból kiderül az is, hogy a közelmúltban kirobbant kémügy állítólagos gyanúsítottja, Szatmári Tibor vitte el az egyesület magyar nyelvű mise iránti kérelmét a Vatikánba, még 2003. novemberében, s Markó Béla RMDSZ-elnök is mellékelt egy támogató levelet a dokumentumhoz. Nyisztor Tinka ma már nem biztos abban, hogy Szatmári Tibornak szívügye volt az ő ügyük, s leszögezte: „Többé nem küldök senkivel semmit, hanem ha törik, ha szakad, személyesen visszük el XVI. Benedek pápának a csángómagyarok kérelmét.” A csángó vezető azt is elmondta, tapasztal olyan jelenséget, hogy fiatal csángómagyar származású katolikus papok csöndben ugyan, de igénylik, hogy őseik nyelvén misézhessenek, bár ők túlnyomó többségükben nem a szülőföldjükön szolgálnak, hanem főként Erdélyben. Egyúttal valószínűnek tartja, hogy „generációváltásra van szükség, hogy a csángómagyar papok egy része ne románnak vallja magát megszokásból vagy félelemből, a másik részük pedig ne legyen kénytelen Erdélybe vagy Magyarországra menni, hanem mindannyian odahaza szolgálva küzdjenek a magyar miséért, és természetesen a magyar híveikért. Mindehhez azonban erdélyi, magyarországi, európai és vatikáni hátszélre is szükség van. Nem kis kihívás…” Magyar Demokrata/MK