Napi Sajtószemle

– 2005. október 14., péntek | 9:40

A Hetekben (11.o.) Répás László Mítoszok vagy hiteles tanúk címmel ír arról, hogy ma divatos, sőt nagyon is piacképes dolog teljesen újszerű, meghökkentő állításokat tenni olyan sokakat foglalkoztató kérdésekkel kapcsolatosan, mint például a kereszténység kialakulása, magának Jézusnak az élete, illetve az ezekről tanúskodó bibliai szövegek hitelessége. A szerző azonban megállapítja: az érvanyag, amelyekre ezek a „meghökkentő” és „újabb kutatási eredményeken” alapuló kijelentések épülnek, gyakran sok százéves állítások modern köntösben újracsomagolt változatai, amelyek már a maguk korában is a mítoszteremtő fantázia termékei közé voltak sorolhatók. A szerző megemlíti Dan Brawn Da Vinci kódja című betsellerét, s rámutat, hogy a szerző és mások is, akik hasonlóan vélekednek, olyan III-IV. századi, gnosztikus iratokra utalnak, amelyek minimum 200 évvel Krisztus és kortársai után keletkeztek. Ez pedig olyan, mintha egy kortársunkat kérdeznénk, mesélje el, hogyan zajlott le a Bastille ostroma. Ugyanakkor az átlegembernek az sem teljesen egyértelmű, hogy Jézus és tanítványai, „a korai keresztények történeti létével, tevékenységével, tanításaival kapcsolatosan egyáltalán vannak-e objektívnek tekinthető történelmi bizonyítékok, amelyek alapján el lehet dönteni, hogy az őket érintő állítások közül mi tekinthető igaznak és mi hamisnak, légből kapottnak.” Répás azt állítja, hogy ezért a bizonytalanságért „több felelőst is meg lehet nevezni. Egyrészt egyértelmű felelősség terheli magát a történelmi kereszténységet, és azon belül is a Rudolf Bultmann nevével fémjelzett bibliakritika teológiáját, amely a felvilágosodás korától kezdve egyre inkább minden tudományra rátelepedő materialista, mindent anyagi okokra visszavezető természettudományos elveknek behódolva maga is a Biblia ’mítosztalanságát’ tűzte zászalajára.” A cikkíró leszögezi: ha valaki a mítoszkritika szemüvegét levetve olvassa az evangélium bezsámolóit, hamar észreveszi, hogy „azok sorai közül az eseményeket átélő szem-és fültanúk üzennek e kései kornak évezredeket átívelve, nem pedig a mítoszgyártók fantáziája játszik velünk csalóka játékot, ahogyan ezt a názáreti Jézus legbensőbb tanítványi körének két meghatározó személyisége, Péter és János apostolok is megerősítik, mintegy ars poétikát adva az evangéliumi beszámolók keletkezésének.” Répás idéz Péter második leveléből: „Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hanem mint akik szemlélői voltunk az ő nagyságának.” (1,16) János első levelében pedig így ír erről: „Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttnuk, akit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az élet Igéjéről… Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek…” (1, 1-3) A cikkíró arra is emlékeztet, hogy az evangelistákkal és az újszövetségi irat szerzőjével kapcsolatban soha senki nem tudott olyan szándékos csalásra, történelemhamisításra fényt deríteni, amely megingatta volna ezen elsődleges tanúk hitelességét, szavahihetőségét. Hetek/MK