Napi Sajtószemle

– 2005. szeptember 24., szombat | 10:35

Külföldi hírek A Népszava (13.o.) XVI. Benedek több tucat voksa, a Színes Bulvár Lap (11.o.) pedig Kilobbizták Ratzinger pápaságát címmel számol be arról, hogy bár korábbi lapértesülések szerint az április 19-ei pápaválasztás alkalmával közel száz bíboros adta a voksát Joseph Ratzingerre, az olasz közszolgálati 2-es csatorna, a RAI2 híradójának értesülései szerint előnye a korábban véltnél alacsonyabb volt: 84-en szavaztak rá. Igaz, így is messze megelőzte a második helyen végzett argentín Jorge Mario Bergogliót, aki 26 voksot szerzett. A Népszava érdekesnek nevezi a tévé egy másik megállapítását is: korábbi értesülések szerint a haladó szelleműnek tartott olasz főpap, Carlo Maria Martini az első fordulóban több szavazatot szerzett Ratzingernél, ám megkopott egészségi állapota miatt kérte a főpásztorokat, hogy adják másra a voksukat. A RAI2 szerint azonban Ratzinger már az első választási menetben 47 szavazatot szerzett, a jezsuita Bergoglio tízet, Martini bíboros csak kilencet, Camillo Ruini, az Olasz Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Ratzinger odaadó híve hatot. A második fordulóban Joseph Ratzinger már 65 voksot kapott, vagyis mindössze egy tucat szavazat hiányzott számára megválasztásához. Az argentín bíborosra 35 főpásztor szavazott. A harmadik fordulóban az arány 72-40 volt. A végeredmény a negyedik fordulóban alakult ki, amikor Rtazinger héttel több szavazatot szerzett a kétharmados többséget biztosító 77 voksnál. Népszava/Színes Bulvár Lap/MK A Budapesti Reggelben (24.o.) Csák Elemér Anyák a szekta hatalmában címmel mutatja be az orosz Grigorij Grabovot, aki sokáig csak egy volt a számtalan orosz jövendőmondó közül, azonban tavaly bejelentette, hogy ő Jézus Krisztus, aki másodszor is eljött. Hívei mély meggyőződéssel hisznek abban, hogy Grabovoj fel tudja támasztani a holtakat, kigyógyít kezelhetetlen betegségekből, s képes megmenteni a világot a katasztrófától. Tanait videoszalagon, továbbá fizetett előadásokon hirdeti. Különleges találmánya a távirányított matrica: ha ezt valaki kiragasztja, működni kezd a haláltilalom. Az orosz álmessiás bejelentette, hogy 2008-ban államfő lesz, s az egész országban betiltja az elhalálozást. Pártot is alapított, s annak kongresszusára meghívta a beszláni tragédia gyermekáldozatainak anyáit is. Az elkeseredett anyák elhitték, hogy 39 ezer rubelért fel tudják támasztani elvesztett gyereküket. Grabovoj szektája három lehetséges változatot ígér: sikerül kapcsolatba lépni az elhunyttal, de ő ezt nem akarja; a feltámadt rokon egy másik bolygóra került; a hozzátartozó itt van a közelben, más külsővel, csak keresni kell. A szélhámos álmessiást az Izvesztija című lap már többször próbálta leleplezni. Budapesti Reggel/MK Hazai hírek A Magyar Nemzetben> (6.o.) Tomka Miklós Hátrányban a felekezeti iskolák címmel reagál az Egyházfórum idei, harmadik számában a folyóirat főszerkesztőjének Kultúrharc. Egyházi közoktatás állami pénzen című írására. A neves vallásszociológus szerint nehéz megmondani, hogy „naivitiás, politikai elfogultság, netán egyházkritikus indulat” vezérelte-e a szerzőt, mindenesetre a cikk „az olvasók megtévesztésének mintapéldája. Feketén-fehéren bizonyítja, hogy mivel a gyermekenként járó normatív állami támogatást a kormány – a vatikáni szerződés alapján – jelentősen megtoldja, így az egyházi iskolák jelentősen jobb helyzetbe kerülnek. Mellékesnek igyekszik viszont minősíteni, hogy az állami iskolák finanszírozása jelentős mértékben önkormányzati forrásokból történik.” Tomka Miklós kifejti: a kiindulópont a diákok és szüleik alapvető jogaiból és egyenlőségéből következő, a fenntartó milyenségétől független, szektorsemleges állami finanszírozás. Ez érvényesült 1990-1996. között, egy diák után ugyanannyi támogatást kapott egyházi és állami óvoda, iskola és egyetem. A szerző rámutat: „A félretájékoztatást, amit napjainkban az Oktatási Minisztérium és Magyar Bálint képvisel, ez az elv sem akadályozza. Egy óvodás ugyanis kevesebb fejkvóvát kap, mint egy egyetemi hallgató. Mivel pedig az egyházak nagyobb arányban tartanak fenn egyetemet és középiskolát, mint óvodát vagy általános iskolát, náluk az átlagos fejkvóta magasabb. Ezzel a végeredménnyel el lehet kezdeni azt a félrevezető propagandát, hogy az egyházakat túlfizetik.” Tomka Miklós megállapítja: az előbbi rendszer alapvetően billent, amikor az állami költségvetés az iskolafinanszírozás egy részét az önkormányzatokra hárította, mivel ott már nem érvényesül az egyházi iskolák azonos elbírálásának követelménye, így az egyenlőség sem. A diszkriminációt az Alkotmánybíróság elítélte, majd az 1997-es vatikáni-magyar szerződés átmenetileg a minimálisra csökkentette az egyházi iskolák hátrányát, bár az időközben bekövetkezett négy-öt-hat százalékos infláció az egyházak vesztesége, amibe azok kénytelen-kelletlen belenyugodtak. Az egyetemi professzor szerző felhívja a figyelmet, hogy a jelenlegi kormány két új trükkel igyekszik az egyházi iskolába járó tanulók és a felekezeti iskolák hátrányát fokozni: az egyik az iskolák támogatásának többféle osztása. Immár csak az egyik részt nevezik a tanulók után járó normatívának, más részeket intézményfenntartási, oktatói bér- és egyéb kiegészítésnek. Ez utóbbiak esetében a kormány nem érez felelősséget a felekezeti iskolák és a világnézeti semlegesség iránt. Felekezeti iskolába járó diákok után nem jár bejárói normatíva, kistelepülési normatíva, korai fejlesztési és fejlesztő felkészítési normatíva. „Az állítólag szociális és állítólag liberális kormány a legrászorultabbakon veri el leginkáb a port, ha netán egyházi iskolába járnak” – írja Tomka Miklós, aki a másik kormányzati trükknek nevezi a szociális és oktatási intézmények finanszírozásának részlegesen pályázati útra terelését, ahol az állam által kiírt pályázat időnként azt mondja, hogy felekezetileg elkötelezett intézmények nem pályázhatnak. Így előáll az a helyzet, hogy a tanulói normatíván felüli önkormányzati és (az egyházi iskolák elől elzárt) állami pénzek miatt a felekezeti iskolák és tanulóik egyre hátrányosabb helyzetben vannak más oktatási intézményekkel és a nem egyházi iskolába járó diáktársaikkal szemben. Tomka Miklós végül figyelmeztet: „… az állami pénzben az én adóm is benne van, akkor is, ha véletlenül vallásos vagyok. Emberi és állampolgári jogom, hogy gyermekem, unokám ebből a pénzből világnézetének megfelelő oktatást kapjon. Az állam nem tulajdonosa, hanem csak kezelője a pénznek. Nem ajándékoz semmit az egyháznak, csupán – ha demokratikus és világnézetileg semleges, akkor – hívő és nem hívő polgárai számára a jogok egyforma érvényesítését biztosítja. A mostani kormány több kísérletet tett az egyenlő elbánás megszüntetésére. S ugyancsak az egyenlő elbánás ellen kardoskodik az ’Egyház(ellenes)fórum’ főszerkesztője.” MN/MK