Napi Sajtószemle

– 2005. szeptember 3., szombat | 10:23

A Magyar Nemzetben (31. o.) Fáy Zoltán Kenyér, béke, zsugorított szám címmel tekinti át a Magyar Katolikus Egyház és a kormány viszonyát. A cikkíró ironikus megjegyzése szerint „bizakodásra adhat okot, hogy valószínűleg soha annyi konfliktuskezelő szakember nem ült még magyar kormányban, mint napjainkban. A legfelső szinten Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter és Gulyás Kálmán egyházügyi államtitkár büszkélkedhet azzal, hogy tanult szakmája a társadalmi csoportok között jelentkező ellentétek elsimítása. De ki tudja, hány szürke eminenciás segítheti még a kormányzati munkát, hogy ilyen eredményeket tudhatnak magukénak a történelmi egyházakkal folytatott „párbeszédben”! A cikkíró ugyancsak némi éllel jegyzi meg, hogy a jelenlegi kormányzat is elismeri az egyházak „erkölcsi nevelő, kulturális, oktatási, szociális tevékenységét”, és „nyilván az egészségügyi törvénnyel, Magyar Bálintnak az egyházi iskolákat sújtó pénzelvonásával, a ki nem fizetett beruházási és felújítási kerettel, illetve Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter legutóbbi, augusztus 25-ei, szóvivője útján tett nyilatkozatával kívánják támogatni.” A cikkíró felidézi, hogy a miniszter asszony kormányfőnek írt levelében és nyilatkozataiban is a vatikáni-magyar alapszerződés újratárgyalását javasolta a miniszterelnöknek annak érdekében, hogy kevesebb önkormányzati szociális intézmény alakuljon át magasabb normatívában részesülő egyházi fenntartásúvá, és azt állította, hogy a kérdésről tárgyalt egyházi vezetőkkel is. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára viszont közölte: az elmúlt években nem vettek át szociális otthont az önkormányzatoktól, az egyházi intézmények nem kapnak több pénzt, és a minisztérium nem tárgyalt velük mindenről. Ez pedig azt jelenti, hogy „a nyilatkozat egyetlen eleme sem igaz. Mivel Veres püspök kijelentéseire nem érkezett reakció, okkal tételezhetjük fel, hogy a vad támadás állításainak elpárolgása után a puszta, régóta ismert szándékokban gyönyörködhetünk. Alighanem ez az egyszerszerű nyíltság a konfliktuskezelés legpraktikusabb módszere. Az ellenfél megszüntetésével megszűnik az elsimítandó probléma is. Ott tartunk, hogy az esélyegyenlőség hazai megvalósulását leginkább a vatikáni–magyar szerződés felrúgása segítné, ahogyan az ország felvirágzásának is ez az alapfelvétele. És ez még csak a biztató kezdete a közelgő kampánynak.” MN/MK Szintén a Magyar Nemzetben (Szentek pohara 23.o.) Csoma Zsigmond egyetemi tanár, a Magyar Borakadémia és az Ister-Granum Eurorégió Borlovagrend tagja nyilatkozik bor és vallás kapcsolatáról. A professzor emlékeztetett rá: „Az Újszövetségben a szőlőtő, a szőlővessző, a szőlőfürt és elsősorban a vörösbor Jézus Krisztust szimbolizálja. Az utolsó vacsoránál például egyértelmű, hogy a bor áldozati ital, Jézus vérét jeleníti meg. A középkorban olyan ábrázolások is születtek, amelyeken Krisztus keresztfáról lecsöpögő vérét angyalok kis edényekbe gyűjtik. Egyértelmű az a párhuzam, amelyet Krisztus megfogalmazott, éppen ezért hosszú ideig a misebor is mindig vörös volt. A szőlővesszők a hívők sokaságát jelképezték, akik Jézus Krisztusból mint szőlőtőből merítik életüket, és őt követve egységben válnak erőssé.” Csoma Zsigmond örvendetesnek tartja, hogy a rendszerváltozást követően a szőlővédő szentek – Szent Vince, Szent Orbán, Szent Donát – ünnepeiről való megemlékezéssel együtt a bor is kezdi visszanyerni allegorikus, mitikus, kultikus jellegét. „Egyre több helyen felújítják, gondozzák a kápolnákat, a ledőlt szobrokat. Az emberek lelkébe és a mindennapokba kezd a vallás is visszatérni. Az ünnepeknek nagy jelentőségük van életünkben, és az ünnepekkel a bor is mind jobban visszanyeri rangját. Ünnepet megülni, átérezni ismét meg kell tanulnunk. Érdekesség, hogy a szőlővédő szentek tisztelete nemcsak a katolikus vidékeken, hanem a protestáns területeken is megjelent, ahol nem segítőszentek napjaiként, hanem mint ünnepi események, társasági összejövetelek, borlovagrendek gyűléseinek alkalmaiként adtak lehetőséget a közösségi életre. Ilyen szempontból pedig a szőlővédő szentek ünnepi alkalma közösségteremtő, összetartó ereje megint kezd hangsúlyt kapni – általában a szőlővel és a borral együtt. A védőszentek tájalkotó elemek, amelyeknek gondozása hozzátartozik az ápolt kultúrtájhoz. A félreértett osztályöntudat, a torz ideológia számtalan pusztítást végzett a korábbi évtizedekben. Ma már azonban új értéket és szemléletet tükröznek a határban álló kőképek, feszületek, szobrok, oszlopok, szőlőhegyi kápolnák. Megújulást, munkát, tartást, ünnepet. Nem véletlen, hogy a magyar bor ismét Magyarország arculatához, mindennapjaink és ünnepnapjaink képéhez tartozik, mint a szőlőhegyi védőszentek felújított szobrai is.” MN/MK A Magyar Hírlap (A zsidómentés… 25-26.o.) Szita Szabolcs történésszel készített interjút, aki legújabb könyvében – Aki egy embert megment – a világot menti meg – az 1944-45-ös mentőakciókkal, több ezer magyar zsidó megmentésével foglalkozik. A professzor elmondta, hogy az ismertebb nevek, mint Wallenberg, Carl Lutz, vagy a nyilasok által meggyilkolt Weiss Arthur mellett „sokan bújtattak zsidókat, az egyház is, például Pannonhalmán, de a legfontosabb az volt, hogy 1944 júniusában nemzetközi nyomásra és a háborús helyzet változása nyomán Horthy leállíttatta a deportálásokat. Budapesten így körülbelül 200 ezer zsidó élte túl a háborút.” MH/MK Szintén a Magyar Hírlapban (Az ember… 31.o.) Avraham B. Jehoshua, az izraeli kortárs irodalom egyik legnépszerűbb alakja nyilatkozik, akinek A személyzetis küldetése című regénye a VIII. Zsidó Nyári Fesztiválra jelent meg. Elmondta: „Izrael Államban minden népnek egyforma joga van. A könyvemben arra szerettem volna rávilágítani, hogy a keresztény vallású áldozatnak ugyanolyan jogai vannak, mint egy zsidónak vagy egy muzulmánnak.” MH/MK