Napi Sajtószemle

– 2005. augusztus 24., szerda | 10:14

A Magyar Hírlap (10.o.) Tudósok Istenről és a tudományról címmel ismerteti a The New York Times egyik cikkét, amely idézi többek között Herbert A. Hauptman Nobel-díjas kémikust, aki szerint „A hit a természetfelettiben és főleg Istenben nemcsak összeférhetetlen a tudománnyal, hanem az emberi faj jólétére is káros.” A cikk ugyanakkor megállapítja: a vallás elutasítása ennek ellenére nem minden kutatóra jellemző, sőt, miközben a vallásos csoportok egyre gyakrabban vonják kétségbe az evolúcióval, az AIDS-megelőzéssel és az őssejtkutatással kapcsolatos nézeteket, azoknak a tudósoknak a száma is nő, akik már nyíltan mernek beszélni hitükről. „A hit sajnos még mindig tabutéma a tudósok között” – véli Francis S. Collins, az Egyesült Államok Emberi Génállomány-kutató Intézetének istenhívő igazgatója. Noah Efron, az izraeli Bar-Ilan egyetem munkatársa szerint a tudósokat ugyanúgy saját elveik és értékeik vezetik, mint bárki mást. Az ötlet, hogy a tényeket és a személyes nézeteket külön lehet választani, teljesen ellentmond a tudomány edigi történetének. Tudóstársa, Collins – aki éppen könyvet ír a vallásról – szintén úgy gondolja, hogy a hitet és a tudományt nem szabad teljesen elválasztani egymástól. Coillins arra is emlékeztetett, hogy nem is olyan régen még majdnem minden tudós hívő volt, „Isaac Newton több tanulmányt írt a Bibliáról, mint a természet törvényeiről” – tette hozzá. Ennek ellenére sokakat meglepett, amikor a befolyásos Nature magazin 1997-es közvélemény-kutatásából kiderült, hogy a biológusok, matematikusok és fizikusok 40 százaléka hisz Istenben, sőt imádkozik hozzá. A megkérdezett kutatókat az amerikai tudósok szaknévsorából keresték ki, de éppen ezért sokan vitatják a kutatás eredményeit. Ha az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiájának tagjait kérdezték volna, az istenhívők aránya a 10 százalékot sem érte volna el – mondták a kritikusok. A The New York Times megállapítja: a tiltakozások ellenére ma már egyre több tudós vállalja hitét a nyilvánosság előtt. Többségük azt állítja: olyan Istenben hisz, aki nem avatkozik bele a temészet törvényeibe. Murray, a Vatikán tudományos tanácsadójának számító Pápai Akadémia tagja szerint a vallásnak helye van a tudományos életben. Leszögezte: „Ha valaki az igazságot keresi, minden lehetséges megoldást figyelembe kell vennie, még a természetfelettit is.” MH/MK A Népszabadságban (15.o.) Ökrös Tamás A Földanya gyermekei címmel válaszol Farkas Miklós Élhet-e tízmilliárd födlakó? című, július 6-án megjelent cikkére, amelyben azt állította, hogy az emberiség történetének legsúlyosabb katasztrófája előtt áll, és ezt csak úgy kerülheti el, ha lemond több tízezer éves paradigmáiról, többek között a növekedés elvéről. Farkas a Bibliát is idézi, Isten figyelmeztetését: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a Földet… Tisztelettel jelenthetjük, hogy megtettük, de most mi legyen? Erre nézve ugyanis nem kaptunk útbaigazítást.” Ökrös Tamás vitába száll ezzel az állítással, s megállapítja: igenis kaptunk ilyen útmutatást, olyan gazdasági, politikai és szociális paradigmákat, amelyek alkalmazása esetén az emberiség elkerülheti az őt fenyegető katasztrófát. A cikkíró Jézus tanításából emel ki hármat: a gazdasági paradigmára vonatkozó tanításból Lukács 12,15-öt – „Ha bőségben él is valaki, akkor sem a vagyona tartja meg” – és Máté 6,19-et idézi: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön.” A politikai paradigmát illetően Márk 10, 42-44-et említi: „Tudjátok, hogy akik a pogányok fejedelmeinek számítanak, azok uralkodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak felettük. De tiköztetek nem az a rend. Hanem aki nagyobb akar lenni, az legyen a szolgátok, aki pedig első akar lenni köztetek, az legyen mindenkinek a rabszolgája.” A szociális paradigmával kapcsolatban a cikkíró rámutat: a szolidaritás elve, a rászorulókon (szegényeken, éhezőkön, betegeken) való segítés, az anyagiaknak, az energiáknak és az időnek velük való megosztása olyan elv, amely Jézus tanításában a sabbat törvényét is felülírja. E mellett Jézus többször is mondja, hogy bizonyos vonatkozásokban olyannak kell lennünk, mint Isten, így Lukács 6,36-ban azt mondja: „Legyetek irgalmasak, amint Atyátok is irgalmas.” Ez az irgalmasság egyebek között a szolidaritást jelenti, mert ha a mennyei Atya legfontosabb jellemzője éppen az, hogy gondot visel ránk, akkor nekünk is gondot kell viselnünk a rászorulókról: enni adni az éhezőnek, inni a szomjazónak és felruházni a mezítelent, ahogy az Máté 25, 31-40-ben olvasható. Ökrös Tamás felteszi a kérdést: „… vajon éppen a kétezer éves jézusi tanítások lennének-e azok a társadalmi paradigmák, amelyek az emberiséget megmenthetnék a kataklizmáktól? Nos, a jelenkori európai gyökerű civilizáció éppen e három paradigma tagadására épül, s látjuk, hogy mire vezet: az első tagadása a Föld kifosztásához, tönkretételéhez, a másodiké végső soron a hatalom erőszakkal való gyakorlásához, azaz a háborúkhoz és a fegyverkezéshez, a harmadiké (illetve a három együtt) a szegény országok nyomorúságához, éhínséghez, járványokhoz. A jelenlegi trendek extrapolációja azt mutatja, hogy az aktuális társadalmi paradigmák mellett – mint Farkas Miklós is állítja – valamiféle globális civilizációs katasztrófa valóban elkerülhetetlen. A történelem tehát indirekt bizonyítja a három jézusi paradigma történelmi helyességét… Nem azzal van baj, hogy hányan élünk a Földön, hanem azzal, hogy hogyan.” Népszabadság/MK