Napi Sajtószemle

– 2005. augusztus 8., hétfő | 10:35

A Népszavában (11.o.) Rónay Tamás Merész vatikáni tervek a nácik ellen címmel készített összeállítást arról, hogy „Mindmáig nem tisztázott, milyen szerepet játszott a Szentszék a II. világháború alatt. Néhány kutató ugyan szorgosan böngészi a Vatikán erre vonatkozó dokumentumát, s évről évre újabb és újabb, a közvélemény előtt eddig alig ismert információk kerülnek napvilágra, ám biztosra vehetjük: még évtizedeknek kell eltelniük ahhoz, amíg a történészeknek átfogó képet sikerül alkotniuk a kérdésről” – írja a lap munkatársa. Rónay ismerteti Karl-Joseph Hummel német történész közelmúltban feltárt dokumentumát, amely azt bizonyítja, hogy a Szentszék még XI. Piusz pápasága idején átfogó akciót akart indítani a nemzeti szocializmussal szemben. Különböző okok folytán azonban a terv csak terv maradt. Karl-Joseph Hummel a vatikáni archívum kutatása során megállapította: „1938 végén a Szentszék világméretű akciót akart indítani a nemzetiszocializmussal szemben. Ám a német püspökök közbeléptek: attól tartottak, hogy egy ilyen akció nyomán felbecsülhetetlen mértékű bosszúhadjáratot indítottak volna a nácik.” Hummel professzor nem talált bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy XI. Piusz, majd utódja, XII. Piusz kompromisszumokat kötött volna a nácikkal, csak azért, hogy megakadályozzák a bolsevizmus elterjedését a vilgában. A bonni történész rámutat: 1934-35-ben német jezsuiták már egy szintre helyezték a nácizmust a kommunizmussal, s mindkét irányzatot az elnyomó diktatúrák közé sorolták. Ezeket a szövegeket azonban ugyancsak a német püspökök kérésére nem tárták a nyilvánosság elé, s csak most váltak ismertté. XI. Piusz azzal is kimutatta Hitler iránt érzett ellenszenvét, hogy nem fogadta magánkihallgatáson a diktátort 1938. májusi római látogatása alkalmával. Karl-Joseph Hummel védelmébe vette a sokat bírált XII. Piuszt is. Leszögezte: „Mindenképpen a pápa érdeme, hogy a mintegy nyolcezer római zsidó háromnegyede megmenekült.” Hummel üdvözölte a Vatikán közelmúltban tett bejelentését, hogy jövőre hozzáférhetővé teszi a történészek számára II. világháborús archívumának újabb dokumentumait. Így lassan végre véget lehetne vetni a feltételezéseknek, a felesleges vádaskodásoknak. Népszava/MK A Blikk (7.o.) Gibson passiót rendez címmel ad hírt arról, hogy A passió című film nagy sikere nyomán Mel Gibsont kérte fel a sydney-i városi tanács, hogy rendezze meg az évente hagyományosan megtartott utcai passiójátékot. Blikk/MK A Népszabadságban (15.o.) Bakonyi Anna Az integráció elkerülhetetlen címmel sajnálattal állapítja meg, hogy az integrációról zajló vitának igen kevés köze van a szakmához. A szerző pedagógiai szakértő, közel húsz éven át tanított egy főiskolán, amelynek fenntartója a katolikus egyház. Hosszú éveken át tantárgya volt egy ún. differenciáló pedagógia elnevezésű stúdium, melyet maga talált ki és szabad kezet kapott tőle a katolikus iskolától. Ennek keretében oktathatta az integrációt az elmúlt 15 évben. Jelenleg a Budapesti Korai Fejlesztő Központ munkatársa, munkájának lényege a sajátos igényű gyerekek integrációjának segítése. A cikkíró számára nem kérdéses, hogy az integráció társadalmi szinten elkerülhetetlen folyamat. Ugyanakkor figyelmeztet: „… nem integrálható mindenki, illetve nem azonos módon, időben, térben. Ez nem politikai kérdés, hanem szakmai, de majdnem azt kell mondanom, hogy egyszerűen csak képesség kérdése. Ha a helyzet optimális (lenne), akkor még szakvélemény nélkül, a hétköznapi tapasztalat alapján is el lehet(ne) dönteni, milyen állapot igényli a szegregációt, és milyen viseli el az integrációt. A természetes hozzáállás az integráció, amelyet azonban gyakran korlátozni kell mind az érintettek, mind pedig a többség érdekében. Ez vonatkozik a társadalmi okokból és a különböző sérülések miatt integrálandókra egyaránt. A szegregációnak is van tehát létjogosultsága, részben szükségből, részben pedig azért is, mert lehet olyan réteg, vagy lehet olyan pillanata az életnek, amikor az érintett fél szegregálódni akar. Ehhez is joga van (már természetesen ami a felnőtteket illeti)… a szülőnek is joga van eldönteni: gyerekét integráló vagy szegregáló intézményben kívánja-e neveltetni.” Bakonyi Anna az integrációban azt tartja szépnek, hogy „igazi megvalósulási formáiban minden egyes ember integrálódik, a makkegészségesek is. Ez a gyakorlat komolyan veszi, hogy minden ember – gyerek – önálló személyiség, saját képességekkel, saját tempóval, sajátos igényekkel. A differenciált bánásmód, a személyre szabott didaktikai gyakorlat tehát mindenkinek jár. Ez az elv és ez a módszer az egyetlen, amely esélyt ad arra, hogy az integrált gyerek még pozitív diszkriminációban se részesüljün. Ez viszont kemény szakma…” A cikkíró arra is felhívja a figyelmet, hogy az óvónő, a tanító, a tanár nem gyógypedagógus és nem várható el tőlük, hogy a részfunkciók fejlesztését is ők végezzék. Ez gyógypedagógus dolga, enyhébb esetben fejlesztő pedagógusé. Ezért tehát az integráció „nyűgmentes” és hatékony megvalósításához pénz is kell, mert a szakembert meg kell fizetni. Ezért jár a megemelt normatíva a jog szerint. „A jog tehát jó. Az azonban nem jó, hogy mindezt a valóságban gyakran nem biztosítják a fenntartók. Ha ez nem adatik meg, akkor az integráció erőltetett, mert a feltételei hiányoznak. Érdemes vitatkozni azon, hogy a törvény tényleges megvalósításának mik a feltételei, érdemes harcolni a feltételek megteremtéséért, de nem érdemes vitatkozni azon, hogy kell vagy nem, hogy kit lehet és kit nem, mert nem ez a kérdés. A vitákat és a harcokat a szakmának kell megvívnia, a feltételeket, a pénzt és a tudást a szakmának kell előteremtenie. Ha lassan, akkor lassan, de kell. A szakmának…” Népszabadság/MK