Napi Sajtószemle

– 2005. augusztus 1., hétfő | 10:44

A Magyar Nemzet (8.o.) röviden ír arról, hogy a The Jerusalem Post című, angol nyelvű napilap szerint az izraeli külügyminisztérium nem kíván válaszolni a Vatikán „élesen megfogalmazott válaszára. Mint ismeretes, Izrael azért tiltakozott XVI. Benedeknél, amiért a pápa nem sorolta fel a legújabb izraeli támadásokat is, amikor elítélte a globális terrorizmust. Erre válaszolt most a Vatikán” – olvasható a polgári napilapban. MN/MK A Magyar Hírlap (9.o.) Vallásháborúval fenyegetik Montenegrót címmel számol be arról, hogy a szerb ortodox egyház viszályba keveredett a podgoricai kormánnyal egy kis kápolna miatt, amelyet a hatósági tilalom ellenére a Bar város fölötti Rumija-hegység csúcsán emeltek. A liberális napilap szélsőséges nézeteiről ismertnek nevezi Amfilohije montenegrói-tengermelléki püspököt, aki tegnap avatta fel a parányi imaházat, hangoztatva: a montenegrói vezetőknek nem lesz bátorságuk lerombolni azt, mert ez vallásháborút idézhet elő. A podgoricai kormány jelezte: eltávolítja az engedély nélkül emelt kápolnát, mert az megbontja a térségben élő pravoszlávok, muzulmánok és katolikusok közötti megértést. MH/MK A fentiekről a Népszabadság (9.o.) Szerbia és Montenegro: két vágányon címmel szintén beszámol. A lap Amfilohije életművének eddigi kritikus ismerőit idézi, akik szerint „az érsektől minden kitelik. A szerb főpap a múlt évtizedben háborús uszításairól híresült el, ma meg az ’igaz’ és az „elfajzott’ szerbeket ugrasztaná egymás torkának. Amit az érsek mond, nem üres beszéd: egy magát Szerb Hadtestnek nevező, a podgoricai ’kormányzatin kívüli szervezet’ gyorsan bejelentette: zászlóaljai készen állnak vért ontani a szerb föld védelmében.” A Népszabadság szerint „A játék most (is) arra megy ki, hogy akár fenyegetéssel, akár valódi vérontással megakadályozzák a montenegrói függetlenségi népszavazást.” Népszabadság/MK A Magyar Nemzetben (6. o.) Szarka Ágota Csipeszre költött segélyek címmel arra inti az oktatási minisztériumot, „nem a szegregációval kellene viaskodni, hanem el kellene érni legalább a Kádár-kori szintet. Ha többet nem is, de az élethez szükséges minimális ismereteket mindenki elsajátítsa az alapoktatás során. Ehhez persze a rasszizmussal, korszerűtlenséggel rendszeresen megvádolt pedagógustársadalmat hagyni kellene végre dolgozni. Szembe kellene nézni a helyzettel. Miközben tudásalapú társadalomról vizionálunk, a társadalom széles rétegei olyan mélyre süllyedtek kulturálisan, ami akár a két világháború között is elképzelhetetlen volt. Ugyanis a ’félfasiszta’ Horthy-rendszerben a legeldugottabb tanyavilágban is iskolát kellett építeni, minden gyereknek biztosítva a lehetőséget, hogy egy órányi járóföld távolságon belül elérje azt – akkor még a tanítónak tekintélye is volt, és élt a társadalmi közmegegyezés a minimumról, ami mindenkitől elvárható. Mostanság viszont csak iskolabezárásokról hallani, meg arról, hogy időként a szülők jól elagyabugyálják a nekik nem tetsző tanerőt. Magyar Bálint integrációról meg szegregációról papol és kioktatja a püspöki kart humanizmusból. Miközben álszent, moderneskedő, a világ műveltebb részein már meghaladott dogmáival tízezrek – a jövendő Magyarország – életét teszi tönkre. Mindenkinek meg kell kapnia azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével a legteljesebb mértékben ki tudja bontakoztatni képességeit. Személyre szabottan… Az okosaknak, a gyengécskéknek, a gazdagoknak, a szegényeknek, a betegeknek és az egészségeseknek egyaránt. De sosem egymás rovására, hanem egymás mellett. Ez a nyomor felszámolásának, a valódi esélyegyenlőség megteremtésének egyetlen útja. Meg kellene kérdezni a pedagógusokat, a szülőket, a szakértőket, mik a lehetőségek, hogyan lehet elérni ezt a célt a gyakorlatban… Magyarnak azon kellene törnie magát, hogy a lehető legtöbb pénzt tapossa ki a költségvetésből az oktatás számára. S hogy az iskolákban ne a gagyi tévéműsorokról szóljon a dolgozat, hanem – ha már úgyis irtózik a lexikális műveltségtől – kapjanak nagyobb súlyt a gyakorlati ismeretek: legyen tanműhely, kiskert, tanuló konyha, ahol a gyermekeknek átadják mindazt a tudást, amit családjuktól nem kaphatnak meg, amit ők már továbbadhatnak gyermekeiknek. A túlélésünk múlik rajta.” MN/MK