Napi Sajtószemle

– 2005. július 30., szombat | 10:14

A Népszabaságban (2.o.) Pogár Demeter „Isten bankára” benyújtja a számlát címmel, több mint egyoldalas cikkben foglalkozik a Vatikán pénzügyi helyzetével. A lap római tudósítója fölteszi a kérdést: „Vajon mennyi lehet a Vatikán kasszájában? A pápaság szellemi-spirituális öröksége mellett a profán vagyoni hagyatékkal kapcsolatban is megindultak a találgatások, amikor XVI. Benedek lépett II. János Pál helyébe. Annyi bizonyos, hogy a Szentszék nyilvános költségvetése három rossz év után tavaly nyereséggel zárt. Azt azonban, hogy valójában hogyan is áll a pápaság szénája, egyetlen világi elemző sem tudná megmondani, mert a Vatikáni Bank vagyoni helyzete továbbra is titkos. Egyre nyilvánvalóbb azonban, hogy a pápaváltás napjaiban két olyan, mindeddig kevés figyelmet kapott fordulat történt, amelyek következményei erősen apaszthatják a Szentszék tőkéjét, bármekkora legyen is az. Erkölcsi értelemben mindenképpen.” Pogár két igazságügyi döntést említ meg: az elsőben az Egyesült Államok 9. körzeti fellebviteli bírósága helyt adott annak a folyamodványnak, hogy a horvát usztasa rezsim kelet-európai túlélői kártérítésért perelhessék a Vatikán bankját. A vád szerint a háború záró szakaszában Horvátországból Itáliába – a felperesek szerint részben a Vatikán kincstárába – hurcolták a rendszer áldozatainak a vagyonát. Pogár a másik üggyel kapcsolatban kiemeli: arról „az alvilág, a CIA és a szélsőjobboldali P-2-es szabadkőműves-páholy” által irányított, „pénzmosással, részvényhamisítással és kábítószerkereskedelemmel cifrázott pénzügyi műveletről van szó, amelynek hasznából a kommunistaellenes összefogás jegyében juttattak az argentin és a nicaraguai diktatúráknak, az olasz ultrajobboldali terroristáknak és a kereszténydemokrata pártnak, de a lengyel Szolidaritásnak is. A játszma egy része fölött hivatalos védnökséget vállalt a Vatikáni Bankot felügyelő Paul Marcinkus bíboros, s bevonták Itália második legnagyobb magánbankját, a Roberto Calvi vezette katolikus Banco Ambrosianót is.” A cikkíró ennek kapcsán kitér I. János Pál szerinte „rejtélyes halálára” is, aki arra készült, hogy felszámolja az egyház központján belüli összeesküvést. Pogár szerint „Kínos kegyetlenséggel vetődik fel az őt követő II. János Pál felelőssége is, aki – talán a Szolidaritásnak juttatott, százmillió dollárra becsült titkos kifizetések miatt – nemhogy nem rendelt el egy tisztázó vizsgálatot, de kísérletet tett arra, hogy bíborosi rangra emelje Paul Marcinkust. Azt az érseket, akit ma már azzal is vádolnak…, hogy ő volt az, aki a nagy pénzmosási játszma részeseként ’kifehérítve’ csatornázta be a horvátországi áldozatok vagyonát a Vatikán Fort Knoxban őrzött aranytartalékába.” A szerző azt is megemlíti, hogy Roberto Calvit előbb letartóztatták, de a börtönből külföldre szökött és 1982-ben egy londoni hídra felakasztva találták meg. Halálát először öngyilkosságnak minősítették, majd a a fia követelésére 1998-ban elvégzett exhumálás megállapította, hogy mielőtt felakasztották volna, megfojtották. Pogár szerint a felújított per döntő fordulatot hozhat az ügyben. Állítólag Calvi nemsokkal halála előtt azt mondta fiának: „Olyan dolgokat fogok nyilvánosságra hozni, amelyek alapjaiban fogják megrázni a Vatikánt. A pápának majd le kell mondania.” Népszabadság/MK A Magyar Hírlapban (17.o.) Para-Kovács Imre Múlnak a gyermekévek címmel azt állítja: eleve kudarcra ítélt taktitkát alkalmaz a katolikus egyház, „amikor elhallgatná a pedofilbotrányokat… Nyilvánvaló, hogy a római katolikus egyház nem egy gyors reagálású hadtest, amely a napi helyzet függvényében, pillanatról pillanatra változó taktikai megfontolások alapján mozog, de vannak kérdések, melyekben a kivárás, a helyzet hoszas és csöndes elemzése egyszerűen nem működik.” A cikkíró fölveti XVI. Benedek felelősségét, szerinte „… pápaként sem változtat korábbi álláspontján, egyházát lassú sorvadásra ítélte, és úgy döntött, hogy a jövő helyett az utóvédharcokat célozza meg mint lehetséges sikerágazatot, azonban a győzelemre nagyon kevés az esély, mivel a hátrálás elkerülhetetlen, a világ odakint meglehetősen előreszaladt…” Kovács-Para szerint napjainkban az egyháznak csupán „egy kicsit gondolkodni kellene, elhinni, hogy a valóság nem teheti tönkre azt a rendszert, amelyet a tények ellenére is milliók hajlandók elfogadni, amelyet toldozni és foldozni kell, de eddig még sohasem roppant meg annyira, hogy valami teljesen újat kelljen keresni helyette, mármint azoknak, akik igénylik a csodákat, és az egyértelmű, nem túl okos válaszokat az élet nagy kérdéseire. Ehhez mindössze arra van szükség, hogy az emberéleteket követelő robbantások felsorolásából lehetőleg ne maradjanak ki az Izraelben elkövetett, zsidó áldozatokat követelő öngyilkos merényletek, se véletlenül, se tudatosan, és ne biztassuk az afrikai lakosságot, hogy továbbra se használjon óvszert, mert a megelőzés hagyományos formái, azaz a hűség és a cölibátus jelentik továbbra is a legjobb védelmet az AIDS ellen. Ezek hibák. Ezek bűnök. Jézus… jó volt, nem ostoba.” MH/MK A Népszavának (Nem értik Semjén aggodalmát… 3.o.) Gulyás Kálmán, a kulturális tárca egyházügyi államtitkára elmondta: semmilyen jele nincs annak, hogy a vatikáni delegáció meg kívánná szakítani a magyar-vatikáni vegyes bizottságban folyó tárgyalásokat. Gulyás ezzel Semjén Zsolt korábbi kijelentésre reagált. Az Országgyűlés vallásügyi bizottságának alelnöke szerint a kormányzat részéről nyilvánvaló időhúzás és packázás folyik, számára pedig ezért nem lenne meglepő, ha a vatikáni delegáció felállna a tárgyaló asztaltól, ami példátlan nemzetközi botrány lenne. Az államtitkár közölte: Semjén Zsolt nem tagja a vegyes bizottságnak, egyetlen ülésen sem vett részt, és nem tudható, hogy honnan szerzi információt. Népszava/MK A Magyar Nemzet (1., 2. o.) Magyar szegregált, hogy integrálhasson címmel emlékeztet rá: miközben most kétmilliárd forintos pályázati támogatással ösztönzi a Magyar Bálint vezette oktatási tárca az oktatási szegregáció felszámolását, korábbi minisztersége idején éppen az SZDSZ-es miniszter volt az, aki a felzárkóztató osztály létrehozásával elrendelte a hátrányos helyzetű gyerekek elkülönítését. A Horn-kormány tagjaként, az 1997/32. számú, november 5-ei miniszteri rendeletében arra utasította az iskolafenntartókat, hogy teremtsék meg a cigány felzárkóztató oktatást a településeken. Ennek érdekében a felzárkózó gyerekek részére külön kis létszámú osztályokat hoztak létre annak érdekében, hogy a diákok utolérjék az általános tanrendű osztályokban tanuló társaikat. 2002-es újbóli hivatalba lépése után azonban Magyar Bálint teljesen szembehelyezkedett további oktatáspolitikájával. Több milliárd forintot különített el a szegregáció felszámolására, és keményen fellépett azokkal szemben, akik szót emeltek a kizárólagos integráció ellen. A lap emlékeztet rá: két héttel ezelőtt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) levélben óvta az oktatási tárcát a hátrányos helyzetű, illetve kevéssé fejlett tanulók teljes integrációjától, mivel szerintük az egyéni fejlesztés módja nem feltétlenül a beolvasztás. Magyar előítéletesnek, megbélyegzőnek és kirekesztőnek nevezte a püspöki kar álláspontját. MN/MK