Napi Sajtószemle

– 2005. július 23., szombat | 10:09

A Magyar Hírlap (10.o.) A pápában reménykednek a szerbek címmel közöl részleteket a Blic című belgrádi napilap Laverentije sabac-valjevói püspökkel készített interjújából. A főpap leszögezte: „A szerb ortodox egyház szívesen látná XVI. Benedek pápát Szerbiában, teológiai tekintetben a szábornak (zsinat) nincs semmi kifogása sem katolikus, sem protestáns egyházfő látogatása ellen, a szábor elméletileg a jó kapcsolatokért száll síkra, de az egyház nem akarja megsérteni a népet. Nem akarjuk, hogy felrója nekünk a meghívást”. Lavrentije állítja: a püspöki karban nincs megosztottság a tekintetben, hogy a pápa utazzon-e Szerbiába vagy sem. Szerinte Benedek pápa jóravaló és becsületes ember, és előbb-utóbb ellátogat Szerbiába. Jovan, Zágráb–Ljubljana püspöke ugyancsak kívánatosnak nevezte a pápa látogatását, kiváltképpen, ha arra a Koszovó jövendő státuszáról szóló tárgyalások előtt kerülne sor. Jovan szerint nagy jelentőséggel bírna, ha a katolikus egyházfő tájékozódna a koszovói szerbek rendkívül nehéz életkörülményeiről. A Blic azonban az egyházvezetéshez közeli forrásokra hivatkozva úgy tudja: a vallási vezetők között vannak olyanok is, akik más véleményen vannak. Egy névtelenül nyilatkozó egyházi személy szerint az albánok reklámkampányként használnák fel a pápa koszovói látogatását, és a vizit a kívánttal ellenkező hatást váltana ki. MH/MK A Népszabadságban (15.o.) Sándor Klára In nomine humanitás címmel ismételten bírálja a katolikus püspöki karnak az iskolai integráció kérdésében kifejtett álláspontját. Az SZDSZ szóvivője szerint „Ez a gondolkodásmód nem csökkenti, hanem növeli a társadalmi feszültségeket, hiszen igazságtalan. Akár tudatosan, akár nem, de fenntartja, továbbörökíti és erősíti az előítéletes gondolkodást, a társadalmi türelmetlenséget. Olyasmit tesz tehát, amit Jézus nagyon határozottan elítélt.” Népszabadság/MK Szintén a Népszabadság (15.o.) közli Jenei Ferencné olvasói levelét, aki hangsúlyozza: „Veres András püspök úr és mi, akiknek az integrációval fenntartásaink vannak, nem azt mondjuk, hogy zárják külön iskolába a roma gyermekeket. A véleményünk, hogy ilyen erőltetett formában bevezetni valamit nem szerencsés. A roma gyermekek az elmúlt évtizedekben mindig együtt jártak a többi gyermekkel, és nem neveztük integrációnak. Itt arról van szó, hogy az ő ismereteik a világról merőben mások, mint amit az iskola elvár. A rendszerváltozás óta életük sokkal nehezebb, és nem tudnak megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyeket az oktatási törvény rájuk is kiszab. Számukra a kötelező óvodai nevelés és előkészítő osztály létrehozása az elsőrendű feladat. Be kellene indítani a pedagógusképzésben azt a szakot, ahol a velük való bánásmódot, nyelvüket, szokásaikat megismernék a pedagógusjelöltek. Így a kérdés – hátrányos helyzetű diákok fejlesztése nem történhet a többi tanulóval azonos osztályban, egyetértek, nem értek egyet – félrevezető. Természetesen neveljék együtt ezeket a gyermekeket, de csak akkor, ha nem teszik ki őket már eleve annak, hogy sorozatosan megbuknak, felmentik őket a mindennapos iskolába járás alól. Az integrációnak ma sem az anyagi, sem a szakmai háttere nincs bevezetve. Ismét bevezetnek valamit, amit azok fognak megszenvedni, akikért állítólag létrehozzák.” Népszabadság/MK A Magyar Nemzetnek (Egyházi gyűjtés… 2.o.) Tamási József plébános, a Szent István Lovagrend tagja elmondta: a romániai árvíz károsultjainak megsegítésére holnaptól egyhetes adománygyűjtést hirdet a Lovagrend. Az adományokat mindennap 16-18 óra között veszik át. Érdeklődni az alábbi telefonszámokon lehet: 06-30/529-5464 vagy 06-56/470-073 MN/MK Szintén a Magyar Nemzetben (Nyomtalanul 21.,31.o.) Matuska Márton író nyilatkozik a Délvidéken 1944–45-ben legyilkolt 40 ezer magyarról, a túlélők emlékezetéről és arról, hogy miért hallgatunk fél évszázada halottainkról. Az író emlékeztet rá: a magyar állam nem emelte fel a szörnyűségek ellen a szavát, mert attól félt, hogy ha Titót, „aki akkor a Nyugat szemében dicsfénnyel volt övezve, is maguk ellen hergelik azáltal, hogy elmondják a béketárgyalásokon, ami a magyarokkal történt, akkor végképp nem lesz, aki támogatná a nemzetközi diplomáciában az országot. Ez hiba volt, még csak ne is jajgasson az ember, ha bántják? Volt azonban Magyarországon is néhány – nem kimondottan politikával foglalkozó – ember, aki igenis szóvá tette a történteket, így például Mindszenty hercegprímás és Grősz József kalocsai érsek, aki a papjaitól – például az újvidéki ferencesektől – első kézből kapott információt arról, hogy mi történt. Két ferences rendi atyát likvidáltak, a rendfőnököt, Körösztös Krizosztomot – aki megjárta tábori papként a Don-kanyart is – itt, Újvidéken, valószínűleg az akkori Futaki úti kaszárnyában halálra kínozták. A rendtársát, Kovács Kristófot a Szerémségben egy csapat magyar emberrel együtt szintén megkínozták, és végül Ingyia faluban végeztek vele. Ezt nekem többen is elmondták. Fontos megjegyezni, hogy az áldozatok között rengeteg volt a pap. Mostanában az akkori mozsári plébános sorsát próbálom rekonstruálni. Õt a partizánok elevenen elégették, a temploma oltára előtt… azonban nemcsak katolikusokat öltek meg, hanem református lelkészeket is, például Gachal János torontálvásárhelyi református püspököt, akiről még a saját egyháza is elfeledkezett… Az első világháború alatt tábori lelkész volt. A háború befejezésével még az egységes, nagy magyar református egyházban Budapesten magas méltóságot ajánlottak neki, de ő visszaírt, hogy tekintettel az állomáshelye megszállására, úgy érzi, hogy Torontálvásárhelyen rá nagyobb szükség van. Maradt, ott nevezték ki püspökké 1942-ben. Ezt az embert 1944-ben a lakásából kiszólították, és úgy ölték meg, hogy semmi nyom nem maradt utána. Én is csak szájhagyomány útján tudom rekonstruálni az esetet… Ennek a szent életű embernek – már ha reformátusra lehet ilyet mondani – a történetét is szeretném megírni.” MN/MK