Napi Sajtószemle

– 2005. július 14., csütörtök | 10:10

A Magyar Hírlap (10.o.) A Vatikán a prostik ügyfeleit vádolja címmel ismerteti a francia Le Figaro cikkét, amely a Vándorlók és Utazók Lelkigondozásának Pápai Tanácsa prostituáltak lelkigondozásáról kiadott dokumentumát elemzi, emlékeztetve rá: „Természetesen nem ez az első eset, hogy a Vatikán vádolja a világ legősibb mesterségét. Most azonban már nemcsak a prostikról, a kerítőkről esik szó, hanem az ügyfelekről. Ellenük követel szigorú megtorlást a pápai szervezet.” MH/MK A HVG-ben (58.o.) Kálmán C. György A püspökök tudják címmel fejezi ki meglepődését, amiért a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Oktatási Minisztériumhoz intézett, Veres András püspök, titkár által aláírt, ismert levelében „a püspökök kifogásolják a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek ’erőszakos integrációját’.” A cikkíró több kérdést is föltesz: „Vajon tényleg valamennyi katolikus püspök úgy véli, hogy ’a tanuló szociális helyzetéből és fejlettségéből eredő hátránya’ ’a szellemileg-lelkileg egészséges tanuló’ helyzetével állítható szembe? A szociális helyzet tehát betegség? Jaj, tessék mondani, el lehet kapni a romaságot? Az az egészéges, akinek rendben van a szociális helyzete, és eléggé fejlett?” Kálmán leszögezi: „Az egészség kontra betegség (értsd: jómódú, fejlett, fehér kontra szegény, lassabban fejlődő, roma) különbségtételnél aligha lehet kevésbé keresztényi dichotómiát elképzelni.” A cikk szerzője idézi Veres Andrást: „Sajnos hazánkban tudatos egyházellenes politikai hangulatkeltés zajlik.” A cikkíró szerint a püspöknek „akkor volna igaza, ha a katolikus egyház azonosulna püspökei keresztényellenes vélekedésével. De ha máshonnan nem, Latin-Amerika példájából tudható, van a szegények és elesettek mellé álló katolicizmus, olyan egyház, amely nem osztja a magyar püspökök titkárának véleményét.” HVG/MK A Magyar Demokratában (64-65.o.) Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános, az Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum igazgatója nyilatkozik, aki arra figyelmeztet, hogy „egy férfi s egy nő közös szeretetéből született gyermek akkor lesz egészséges, ha közös szeretetben is nő fel. A bíróság által megítélt tartásdíj nem pótolja a szeretetet. A szeretet nem mérhető pénzben.” Berszán Lajos nagy szeretettel beszélt az interjúban Buszek László plébánosról, aki őt elindította a papi pályán, és Márton Áron gyulafehérvári püspökről, aki után a hívei annyira rajongtak, hogy „utánakaptak a ruhájának, hogy megsimogassák. Nem meghunyászkodásból, hanem mert érezték, hogy annyi mocsok és hazugság között van Istennek egy igaz embere, aki eljött a nép közé. Ez a hit ereje. A börtönévek nem törték meg, utána is szembeszegült a hatalommal.” A gyimesfelsőloki plébános a semmiből teremtett iskolát. Ezt felidézve elmesélte: „Itt is sokan jöttek hittanórákra, volt, hogy télen is nyitva kellett tartani az ajtót, mert nem fértünk. Irodalmat, éneket is tanultunk. Sokan jöttek. A forradalom után az iskolába mentünk hittant tartani, hivatalosan. Egy évzárón bementem a nyolcadik osztályba, s kettőt sírva kaptam. Megkérdeztem, mi bajuk van. Mondták, hogy szeretnének tovább tanulni, de nincs lehetőség, mert nem tudnak Csíkszeredába, Székelyudvarhelyre, Sepsiszentgyörgyre járni. Tehetetlenséget éreztem. Ugyanakkor a somlyói búcsúkra jöttek sokan Magyarországról, főleg Debrecenből. Bennük született meg az ötlet, kéne egy zarándokházat építeni, hogy legyen, ahol megszálljanak. Én lelkesedtem az ötletért, elrendeztük szépen a hivatalos papírokat, s nekifogtunk. Kérdezte később valaki, hogy jó, jó, nyáron zarándokház, de télen mit lehet kezdeni az épülettel? Nem lehetne egy osztályt működtetni? Akkor eszembe jutott a két síró gyermek, s megvilágosodott előttem minden. Ezt kell csinálni! Nekifogtunk, építettünk, s 1994. szeptember 15-én megindult az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium harminc diákkal, a község klubtermében… Eltelt négy esztendő, az első ballagást megtartottuk. Megnőtt az érdeklődés az iskola iránt, ezért új épületet is kellett építeni. Most már, hála Istennek, 378-an vagyunk, s így haladgatunk előre. A diákjaim rendre a ballagás után megköszönték, hogy rend és fegyelem volt, tudtak tanulni. Sokszor úgy búcsúztak el, hogy a szemükből a könny potyogott. Ballagáskor látni, hogy el-elsírják magukat. Szent Pál mondta: ’Mindent megtehetek abban, aki engem megerősít.’ Ez azt jelenti, hogy minden bajt s nyomorúságot az Isten képes az utunkból félretenni, s akkor új kilátás, új lehetőség nyílik. S ha ennek tiszta szível és jóakarattal, a nyáj érdekében fog neki az ember, az Isten megsegíti.” Magyar Demokrata/MK