Napi Sajtószemle

– 2005. június 16., csütörtök | 9:49

A HVG-ben (85-87.o.) Izsák Norbert Nehezen boldogulnak című cikkének témája, hogy a napokban kezdődik meg az április 2-án elhunyt II. János Pál pápa boldoggá avatási pere. A szerző szerint szokatlannak nevezi Karol Wojtyla utódjának, XVI. Benedeknek a döntését, amely „újra reflektorfénybe helyezte az évezredes katolikus hagyományt, amely mára sokat finomodott, ám sem nem gyors, sem nem olcsó.” Izsák ismerteti a boldoggá-és szentté avatás folyamatát, hangsúlyozva, hogy a szentté avatási folyamat akár évszázadokig is elhúzódhat. A szerző emlékeztet rá: „Árpád-házi Margitot például már nem sokkal 1270-es halála után boldoggá avatták, ám szentté csak 1943-ban avatta őt XII. Piusz, nem kis részben aktuálpolitikai gesztust téve a németek oldalán a Szovjetunió ellen harcoló magyaroknak.” A cikkíró szerint politikai nehézségek akadályozhatják Mindszenty József bíboros, hercegprímás boldoggá avatását is. Az ügyében eljáró szakemberek elismerik, hogy Mindszenty nem volt könnyű ember, ahogyan sok más szent sem. Még a pápának is késlekedett engedelmeskedni, amikor a kommunistákkal való hosszú távú együttműködésre berendezkedő Vatikán engedett a Kádár-rendszernek, és üresnek nyilvánította az esztergomi érseki széket – írja a cikk szerzője. A lapnak P. Szőke János, Mindszenty József boldoggá avatásának posztulátora elmondta: nem ért egyet azzal a feltételezéssel, amely szerint ha most boldoggá avatnák Mindszentyt, azzal a Vatikán közvetve azt is elismerné, hogy annak idején talán tévesen ítélte meg a kelet-európai helyzetet. P. Szőke szerint jelzésértékű, hogy a minden évben megrendezett Mindszenty-megemlékezéseken több befolyásos bíboros is tiszteletét teszi, míg ha kellemetlenül éreznék ezt, akkor egészségi állapotukra, vagy egyéb elfoglaltságra hivatkozva lemondanák a megjelenést. A cikk megemlíti azt is, hogy „nem mindenki hajt a szentté avatásra.” A HVG magyarországi szerzetesrendektől úgy tájékozódott, sokan el sem indítják a szentté avatási pereket. Nemcsak azért, mert költséges és bonyolult, hanem azért sem, mert nem biztosak abban, „megihletné-e” az illető szent a mai hívőket. A magyar alapítású rend, a pálosok tagjai, vagy a némasági fogadalmukról ismert karthauziak pedig – „akik legendásan híresek arról, hogy nem kérvényezik elhunyt társaik szentté avatását” – azért ilyen visszafogottak, mert kifejezetten szeretik, ha nem irányul rájuk túl sok figyelem. Úgy vélekednek ugyanis, így jobban megőrizhetik alázatosságukat. HVG/MK A Magyar Demokrata (60-61.o.) Tihany 950 éve címmel készített kétoldalas összeállítást annak emlékére, hogy 950 éve fogalmazták meg legrégibb írásos nyelvemlékünket, a Tihanyi Alapítólevelet. A lap idézi Korzenszky Richárd tihanyi perjelt: „El kell fogadnunk, hogy van rajtunk kívül, van felettünk álló, tőlünk független rend, amelyhez igazítva az életünket, békességet találunk. Mert a béke az a nyugalom, amely a rendből, a rendezettségből származik. Szent Benedek szerzetesei ezt a békét szeretnék megkeresni. És a monostorokat látogató vendégeknek és turistáknak ebből a békéből kell részesedniük, ennek a békének a forrását kell megfejteniük. A tihanyi templom falainál a következő üzenetnek kell visszhangoznia mindenkiben: ’Keresd a békét és járj utána’.” MD/MK A Magyar Fórumban (Akiknek az Isten forgatja a világot 6.o.) Péter Szabó Szilvia és Nagy Tamás, a Nox együttes tagjai nyilatkoznak. Arra a kérdére, hogy mit jelent az Isten és a belé vetett hit az életükben, Péter Szabó Szilvia azt válaszolta: „Ha egy szóval kellene válaszolnom, akkor mindent jelent. Nagyon erősen hiszek a Jó Isten létezésében, és életemet is próbálom a neki tetsző módon élni. A hit szinte minden élethelyzetben megmutatta már számomra hatalmas erejét. Például Kijevben, az euróvíziós fesztiválon, valahányszor izgulni kezdtem volna, mindig jött a bátorítás Tamástól, Lacitól, vagy a többiektől, hogy ’nyugi, fent már úgyis eldöntötték, ki fog nyerni’. És ez így is volt.” Nagy Tamás elmondta: „Nekem pedig az marad örökké emlékezetes, amikor az elődöntő és a döntő során mind a színpadra lépés előtt, mind pedig utána, közösen, egymás kezét fogva elmondtuk a Miatyánkot. Akkor éreztem, hogy ott van közöttünk az Isten! Utólag mondtam is, hogy megszegtük a dalverseny szabályait, ugyanis – köszönhetően Isten jelenlétének – mi mindvégig eggyel többen voltunk, mint ahogy az elő volt írva. Ha semmi más szép és jó nem történt volna velünk eddig, csak ez, már akkor is nagyon megérte kimenni! Életre szóló élmény volt!” MF/MK